Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

À nemzetgyűlés 4M. ülése 1925. keltek meghallgatása után készítse el és a nemzetgyűlésnek nyújtsa be.« Ugyancsak Kéthly Anna képviselőtársam nem régen interpellációt terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy a magánalkalmazottak nyugdíját az igényjogosultaknak nem fizetik ki valorizálva. A napokban olvastam egy biztositási tisztviselő névjegyét, amely ugy szólt : »X Y a Generali Általános Biztositó Társaságnak 28 évi szolgálat után egy óriáskifli árával nyugdíjazott tisztviselője«. Szóval ez a tisztviselő havonta néhány száz koronát kap nyugdíjkép akkor, amikor 28 évig szolgált egy olyan biztositó intézetnél, amely a békében aranykoronákban befizetett biztositási díjakat lírában valorizálta a maga számára, mert hiszen az igazgatóság Olaszországban van, amelynél tehát egyáltalában nem indokolt az, hogy tisztviselőinek, akik a nyugdíj alapra jó aranykoronákat fizettek be, a mai rossz papirkoronákban fizeti a nyugdíjat. Erről a kérdésről ugyan Bud János igen t. pénzügyminister ur ugy nyilatkozott, mintha belátható időn belül semmi reményünk sem lehetne arra, hogy ez a kérdés közmegelégedésre rendeztessék, nekünk azonban nem szabad egy alkalmat sem elmulasztanunk, hogy a kormányt szorítsuk és felhívjuk arra, hogy ehhez a súlyosan égető kérdéshez, amely igen sok családot nagyon katasztrofális helyzetbe hoz, ha nem rendeztetik, végre nyúljon hozzá és találjon egy pénzügyi koncepciót, hogy ez megoldható legyen. Hiszen ezt megoldották már Németországban is, Ausztriában is, amelyek szintén háboruvesztes országok, én tehát nem látom be, hogy a kormány miért legyen ilyen szociális gondoskodással épen a nagyvállalatokkal szemben. A nagy vállalatok lefölözték a háborús konjunktúrát, halálra keresték magukat addig, amig az alkalmazottak kinn a frontokon harcoltak és véreztek. Amikor mindannyian a legnagyobb nélkülözések között éltünk és a legnagyobb lelki meghasonlásban néztük a nyomorúságot, akkor ezek halálra keresték magukat és a háború alatt is üdültek, nyaraltak és szórakoztak, nem volt semmi bajuk, kerestek, meggazdagodtak. Semmi akadálya nincs annak, hogy a kormány végre lesújtson ezekre a vállalatokra és a szerencsétlen alkalmazottaknak keservesen befizetett nyugdíjjárulékai után a az őket megillető nyugdíjat fizettesse meg. Ezzel kapcsolatban a következő határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani (Olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítsa a kereskedelemügyi minister urat, hogy a magánalkalmazottak kötelező nyugdíjbiztosításáról törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé s addigis, mig a törvényjavaslatot a Ház letárgyalja, a kormány rendeletileg kötelezze a nyugdíj egyesületeket és pénztárakat, hogy a nyugdíakat az igényjogosultaknak valorizálva fizessék ki.« Ez igazán nem lehet pártkérdés és méltóztassanak az egységespárt igen t. tagjainak egyszer gondolkodni ezen a kérdésen, mert utóvégre magyar emberekről van itt szó, egy értékes társadalmi kategóriáról, intelligens emberekről, akik azért takarékoskodtak és raktak fillért fillérre, azért fizették be nyugdíjjárulékaikat, biztositási járulékaikat, hogy öreg napjaikra vagy ők meg legyenek kiméivé családjukkal együtt a nyomorúságtól, vagy pedig ha idő előtt meghalnak, feleségüknek, gyermekeiknek egy kis rente-jük, járulékuk legyen. A legnagyobb erkölcstelenség, hogy azok a vállalatok, amelyek ha ma érzik is a konjunktúrának nehéz járását, de még mindig vagyonilag a legfényesebb helyzetben vannak, ezt a legelemibb kötelességüket nem akarják teljesíteni. A kormány nemcsak a nagy kapitalisták kormánya, nemcsak a gazdag embereknek a kormánya, hanem az egész ország kormánya is és azokról, akiket a sors nem évi június hó 25-én, csütörtökön. 105 áldott meg anyagi javakkal, sokkal fokozottabb mértékben kell gondoskodnia, mint azokról, akik meg vannak ezekkel a javakkal áldva. Ha nem látnék példákat magam előtt, hogyan rendezték ezeket a kérdéseket már Németországban és Ausztriában is, ezekben a szintén háboruvesztes országokban, akkor talán elgondolkoznék felette, és azt mondanám, hogy súlyos finánctechnikai akadályai vannak a kérdés rendezésének. Amit meg tudtak csinálni Németországban és Ausztriában, meg kell csinálni itt is, meg kell találni rá a módot. T. Nemzetgyűlés ! A múltkori pártközi konferencián a ministerelnök-helyettes ur igen patetikus szavakkal appellált a pártok jóindulatára, hogy ezt az indemnitási javaslatot ugy, ahogy eredetileg beterjesztve és kontemplálva volt, négy nap alatt a Ház retortáin engedjük keresztül. A ministerelnök-helyettes urnák ez a felhívása nem járt eredménnyel, mert hiszen az a politikai atmoszféra, amelyet a 13. § körül lezajlott puccs teremtett, ab ovo lehetetlenné tette azt, hogy az ellenzékben ilyen jóindulat megszülessék. Ez nem történt meg és most azt játszák ki ellenünk, hogy mi akadályozzuk meg a tisztviselők fizetésemelésének rendezését és a forgalmi adó leszállítását. (Perlaki György : Igaz is !) Nem igaz, t. képviselőtársam, mert nekünk legalább annyira szivünkhöz van nőve, mint önöknek, minden dolgozd embernek és igy az állami tisztviselőknek is a boldogulása, vannak azonban magasabb politikai szempontok is és a kormány üzletet akart csinálni azzal, hogy ezt beállította az indemnitási javaslatba és ezzel ránk bizonyos lelki terrort akart gyakorolni, akkor ezzel rosszul számított. Mert nemcsak az állami tisztviselők vannak rettenetes helyzetben, amely helyzet javitásra szorul, hanem itt vannak az ipari és földmunkásoknak százezrei és milliói is. (Perlaki György : A beruházások segítettek volna azokon is !) Ezért kellettek volna a beruházások, mert ezek még borzasztóbb helyzetben vannak és érdekükben semmi sem történik. (Szakács Andor : Itt vannak a Baross-féle javaslatok, tessék azokat megszavazni !) Épen arra akartam allúziót tenni, hogy Baross t. képviselőtársam ezt a kérdést megoldotta olyképen, hogy megfelelő határozati javaslatokat nyújtott be, tessék ezeket megszavazni, tessék ezeket elfogadni és akkor a kérdés igy is megoldható. (Kováts-Nagy Sándor : Miért igy is ? Miért nem ugy, ahogy volt? — Szakács Andor : Mert visszavonták ! — Perlaki György : Furcsa az ilyen kérdéssel taktikázni 1) Engedelmet kérek, mi az indemnitási törvényjavaslattal kapcsolatban nem mondhatunk le a kritika jogáról, amikor annyi panaszra, annyi kritikára van indokolt okunk. Amikor az uj házszabályok úgyis alaposan megnyirbálták a szólásszabadságot és amikor úgyis igen korlátozott mértékben élhetünk a kritika jogával, akkor nem lehet tőlünk azt kívánni, hogy önmagunkon harakirit hajtsunk végre és lefokozzuk azokat a lehetőségeket, amelyek a szólásszabadság tekintetében rendelkezésünkre állanak. A kormánynak ez az eljárása nem volt őszinte. Népszerűséget akart magának szerezni a mi rovásunkra a közalkalmazottak táborában. (Patacsi Dénes : A maguk dicsőségére nem pályázunk !) Már pedig t. képviselőtársam, az az egész akció, amely megindittatott és lefolytattatott bennünket akart az ország közvéleménye előtt ugy beállítani, mint akik akadékoskodással és politikai Rechthabarei-al tettük lehetetlenné, hogy ezek a dolgok e hónap vége előtt rendeztessenek. (Szakács Andor : Taktikázás volt az egész ! —- Pataest Dénes : Az önök egész működése csupa taktika !) Nagyon jól tennék a közalkalmazottak és azok, akik a for-