Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

164 A nemzetgyűlés 4M. ülése 1925. A képviselő urak minden bajt, ami történt 1918 október 31-től datálnak. Ez nagy tévedés, hiszen a baj 1914 augusztus 1-én kezdődött. (Patacsi Dénes : Ha valakinek a házát a vihar romba dönti, ne rombolja még jobban össze !) Elnök : Patacsi képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! Píklcr Emil : Ez igaz, amit a képviselő ur mondott, de akkor kormány és király volt itt, volt itt egy többség s miért hagyták ezek itt az országot? Hiszen nem volt forradalom, nemzeti tanács működött, de ez nem volt kormány, miért lógott meg a munkapárt? Hiszen a kezében volt az egész hatalom. Itt volt a Wekerle-kormány és egyszerűen tovább kellett volna intézni a dolgokat. Tessék a történelmi tényeket ugy venni, ahogy vannak. (Patacsi Dénes : Elismerem, hogy gyávaság volt tőlük !) Elnök : Patacsi képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani ! Méltóztassék parlamentáris kifejezéseket használni ! Pikler Emii : Nagj^on könnyű utólag felelőssé tenni embereket forradalomért. Emberek sohasem csinálnak forradalmat. Itt egyáltalában nem volt forradalom. Itt egy kormány nélküli hajó ide-oda himbálózott az anarchia tengerén és voltak férfiak, akik odaugrottak a kormányhoz és jól vagy rosszul, azt nem vizsgálom, igyekeztek megmenteni, ami menthető. (Perlaki György : Kun Béla igyekezett menteni a menthetőt?) Kun Béla egészen más lapra tartozik. (Szakács Andor : Károlyit Károly király nevezte ki ministerelnök nek Î) Azt, hogy Kun Béláék hatalomra jutottak, nem lehet egy órára korlátozott indemnitási beszédben megmagyarázni, erről órákig kellene beszélni, hegy megállapítsuk, mi okozta azokat a körülményeket, amelyek Oroszországban és Magyarországon a bolsevizmust lehetővé tették. Hiába keresik a felelősséget akár Károlyira, akár másra, a körülményekben van a felelősség, a munkapárt politikájában van a felelősség, hiszen Németországban a szociáldemokrata munkásság élete feláldozásával is harcolt a spartakuszok, a bolsevisták ellen azért, mert a német munkásság már évtizedek óta egyenlő jogú német állampolgárnak érezte magát és volt neki mit veszítenie. (Patacsi Dénes : Nem is volt ott proletárdiktatúra ! Németországban becsületes hazafiak voltak !) Én magam a legutolsók közé tartozom, akik Kun Béláék dolgait menteni akarnák. N«gyon szomorú voltam azon a napon, amikor a proletárdiktatúrát kikiáltották. Többen együtt ültünk akkor és sirva fakadtunk, mert éreztük, hogy ez nagyon sokat fog ártani nemcsak az országnak, hanem legtöbbet a munkásmozgalomnak, amelyet építettünk, amelyen dolgoztunk, munkástestvéreket neveltünk, pártszervezeteinket kiépitettük. Mindezt az eredményt féltettük : féltünk, hogy a munkásságnak rettenetes katasztrófája lesz. Ezt a viszonyok csinálták, ezt nem emberek csinálták, de kár is erről beszélni. Tény és való az, hogy ennek az országnak mai szerencsétlen helyzete nem a forradalomból származik, nem abban leli eredetét, hanem a szerencsétlen háborúban, amelyet nem az ország üdvéért folytattak, hanem nagyhatalmi hóbortból, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) mert nekünk Trieszt védelmére nem kellett volna Doberdóra küldeni katonáinkat, sem a Bokitnoi mocsarakba. Egész más az országot megvédeni, de a háború alatt földrajzilag messze eső vidékekre kimenni a magyar nemzetnek nem volt érdeke. Hiszen az objektiv történetiró ezeket a dolgokat úgyis meg fogja valamikor állapítani, ma azonban elsősorban a kenyér kérdésével kell foglalkoznunk és azzal a rettenetes munkanélküliséggel, nyomorúsággal, amely eg3

7

enesen megbénítja az egész évi június hó 25-én, csütörtökön* gazdasági életet. Hogy a kormány e körül milyen l érzéketlenséget tanusit, és hogy milyen állapotok vannak, erre nézve csak egy dokumentumot hozok ide, hogy lássuk, hogy a kormány miképen gondoskodik a szegény néprétegekről. Már a vámtörvényjavaslat tárgyalása alkalmával volt szerencsém itt kifejteni azt„ hogy ha egy helyes vámtörvény alkottatik, akkor annak nemcsak az a hivatása, hogy a vámokat tarifálisan szabályozza, hanem tekintettel kell lennie a szociális viszonyokra is, oh/képen, hogy azok a cikkek és áruk, amelyek legelsősorban a szegény néprétegek ellátására szükségesek, és ebből a célból hozzák be a vámkülföldről, ha nem is mentesittetnek a vám alól, de legalább mérsékelten vámoltassanak meg. Azonban sub titulo hazai iparvédelem itt néhány nagyiparos zsebérdekét védik és ezt aztán iparvédelemnek nevezik. Itt van a kezemben egy számla, amelyet egy kereskedő bocsátott rendelkezésemre. Ez egy számla Korneuburgból keltezve. Egy ottani gombgyár szállit egy budapesti cégnek férfinadrágra való pléhgombokat, a legolcsóbb gombokat, amilyeneket csak zeugnadrágra használnak. Most kitűnik, hogy a számlázott árnál sokkal többe kerül a vám és a szállítási költség. Itt van tehát egy számla, 1,809.000 koronáról, ennyibe került tehát az áru ab Korneuburg és ezt 3,400.000 korona terheli. ( Muszti István : Ezekben a gyárakban magyar munkások dolgoznak !) T. képviselőtársam, ha azok az iparbárók és azok a nagyiparosok, akik ennek hasznát látják, megadnák munkásaiknak azt a bért, amely azok tisztességes megélhetését biztositja, akkor bele tudnék ebbe nyugodni, mert akkor a magyar munkás, akinek pléhgomb kell a nadrágjára, meg is tudná az fizetni. Csehországban is csináltak egy vámtörvényt, ott is nagy vámok vannak, de tessék csak megnézni a cseh kormányzati intézkedéseket a szociális védelem szempontjából. Ott nincs bérdiktatura, ott a gyáros nem teheti munkásaival azt, amit akar. Nem ugy van t. Nemzetgyűlés ! Nem azt mondom, hogy a hazai ipart ne védjük, hiszen nékem mint szocialista képviselőnek kivánnom kell, hogy munkástestvéreim munkaalkalmakhoz jussanak. Csakhogy ezek a magas vámtételek nem biztositják a magas béreket, vagy legalább is a tűrhetően magas béreket, ezek csak a gyárosok nagy profitját, nagy hasznát biztosítják, mig a munkásokról senki sem gondoskodik. Kéthly Anna t. képviselőtársam már említést tett arról, hogy a munkásságnak egyrésze, pl. a magánalkalmazottak, akik már hosszú évek óta sürgetik a szolgálati és jogviszonyaikat szabályozó uj törvényt, mindeddig hiába sürgették ezt, ugy, hogy ki vannak téve a munkaadók kénye-kedvének. Családos emberek, akik már 20—25 év óta vannak valamely cégnél, és többgyermekes családapák egy szép napon megkapják a felmondást, — a legjobb esetben háromhavi felmondást — semmi végkielégítést sem kapnak, egyszerűen kiteszik őket az utcára, mert semmi féle modern törvény nem gondoskodik arról, hogy az ő érdekeik meg legyenek védve. Kéthly Anna képviselőtársam már emlitést tett arról, hogy a kereskedelemügyi ministeriumban elkészült egy tervezet, amely csapnivalóan rossz, reakciós és retrográd és amely kiküszöböli még azokat a kis előnyöket is, amelyek a régi ipartörvényben benne vannak, de erről a tervezetről sem hallunk semmit, hogy törvényjavaslat formájában a Ház elé kerülne, ennélfogva indíttatva érzem magam, hogy ezzel a tárggyal kapcsolatban a következő határozati javaslatot terjesszem a nemzetgyűlés elé (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítsa a kereskedelemügyi minister urat*, hogy a magánalkalmazottak szolgálati és jogviszonyairól szóló törvényjavaslatot az érdé-