Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-434
A nemzetgyűlés 434. ülése 1925. évi június hó 25-én, csütörtöhön. 161 fojtani fogjuk. A szocialista mozgalom nem ismer személyi életet, pozicióbiztositást, mert emberek bukkannak fel, emberek tűnnek le s a tömeg mindig ki fogja termelni a maga vezéreit, akik el fogják végezni azt a feladatot, amely rájuk van bizva. Önök bennünket le nem kenyereztek, meg nem szelídítettek, és változatlanul, sőt fokozottabb mértékben állanak fenn összes eddig felállított követeléseink és azok az elválasztó kérdések, amelyek közöttünk vannak. Odakünt az életben szolgabíró, ' csendőr, rendőr fojtja belénk a szót. Minden eszközt felhasználnak arra, hogy, különösen a falusi népet, amely nem elég erős arra, hogy kisisteneivel, jegyzőivel átb.-vel szembeszálljon, elzárják előlünk. Ennek a magyar népnek jelleméről kritikát mondanak azok, akik e dolgos, becsületes nép jellemének kifejlesztéséhez csak analfabetizmussal, csak alkohollal, csak gazdasági és szociálpolitikai anarchiával járultak hozzá. Ez a nép, melyet a háborúban vágóhidra vittek, a földreformnál kihasználtak és megcsaltak, amelyet politikai ugródeszkának felhasználtak, csak a malom alatt és a korcsmákban, amelyekből bőven van Magyarországon, mer kifejezést adni véleményének ; de akkor is csak halkan, csak csöndesen, mert a politikai véleménynyilvánítás következménye, mint a belügyminister ur mondotta, a falusi környezet jóirányu befolyása, a bevert fej, a csendőrpofon, az adóvégrehajtás, a levente-vexatura, az italmérési jog és trafikengedélyek reviziója, sőt a szószékről való kiprédikálás. Nekünk, a nép képviselőinek, a beszámolót lehetetlenné teszik, a Házban a diktatórikus házszabályok akadályoznak meg kötelességünk telsitésében, a választójogi javaslat izgatási paragrafusával pedig teljesnek gondolják ezt a vasbilincset. De mi várunk és minden talpalatnyi térért, minden lépésért elszántan harcolunk, várjuk, hogy az idő, ez a nagy romboló, átreszeli ennek a bilincsnek szemeit, átreszeli ezt a béklyót. Mert megakarjuk látni azt, hogy kinek országa ez a Magyarország : a haszonélvezők vékony rétegéé-e, vagy az egész dolgozó magyar népé-e a trianoni határon innen és tul ? Többségi szavazatok, nekünk szegzett bármilyen csúf fegyverek ellenére is én hiszek abban a mondatban, amelyet a haszonélvezők talán a maguk számára akarnak kisajátítani, de én azt mondom, hogy az mindnyájunké és minden béklyó, elzárkózás és elzárkózottság, keletiség, uri gőg, alázat ellenére hiszek a dolgozók Magyarországának feltámadásában. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök : A kereskedelemügyi minister ur kivan szólni. Walkó Lajos kereskedelemügyi minister : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Van szerencsém beterjeszteni a vasúti árufuvarozás tárgyában Bernben létrejött nemzetközi egyezmény becikkelyezésére vanatkozó törvényjavaslatot. Van szerencsém továbbá beterjeszteni az ugyancsak Bernben a személyi és poggyászfuvarozás tárgyában létrejött egyezmény becikkelyezésére vonatkozó törvényjavaslatot. Kérem, méltóztassék mindkét törvényjavaslatot kinyomatni, szétosztatni és az osztályok mellőzésével a közlekedésügyi és igazságügyi bizottságokhoz utasítani. Elnök : A kereskedelmi minister ur által imént benyújtott két törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni és együttes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik a közlekedési és igazságügyi bizottságoknak. Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Pikier Emil ! rikler Emil : T. Nemzetgyűlés ! Kérem a tanácskozóképesség megállapítását. Elnök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlévők számát megállapítani. Forgács Miklós jegyző (megszámlálja a jelenlévőket.) Elnök : Minthogy a Ház nem tanácskozóképes, az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. A szó Pikier Emil képviselő urat illeti. Pikier Emil : T. Nemzetgyűlés ! A felhatalmazási törvényjavaslatról azt mondta itt Sándor Pál t. képviselőtársam, hogy az nem bizalmi kérdés a kormánnyal szemben, hanem az az állami gépezet munkája folytonosságának biztosítására szolgál és jóllehet ő, mint ellenzéki, a legnagyobb aggodalommal szemléli azokat a politikai és gazdasági viszonyokat, amelyek a kormányzat működéséből erednek, mégis megszavazza a felhatalmazási törvényjavaslatot. Ezzel szemben én azt mondom, hogy az állami élet folytonossága akár gazdasági, akár közigazgatási, akár politikai tekintetben nincs veszélyeztetve azáltal, ha a törvényhozás nem szavazza meg a felhatalmazást a kormánynak, hiszen a kormány minden alkotmányos országban ebben az esetben kénytelen azonnal ennek a konzekvenciáit levonni, lemond, és a következő kormány szintén tud gondoskodni arról, hogy az állami gépezet, zavartalanul, zökkenés nélkül továbbműködjék. Sajnos, én azt állapítom meg Sándor Pál t. képviselőtársam felszólalásából, hogy ő annak a körnek légkörében, amelyben él, nem tekint a dolgok mélyére ; hall egyes panaszokat különösen kereskedőtársai részéről, tud sok mindenről, ami nem jó, nem helyes, de nem érzi az élet feneketlen nyomorúságát, nem érzi közvetlenül azokat a bajokat, amelyeket mi érzünk, ha nem is egyénileg, hanem azoknak a panaszoknak folytán, amelyek napról-napra tömegével érkeznek hozzánk. Ezért állitom, hogy a felhatalmazási javaslat igenis eminenter bizalmi kérdés és csak annak a kormánynak szavazható meg, amelyik iránt bizalommal vagyunk. (Bâtiez Gyula : Eddig is mindig bizalmi kérdés volt !) A kormánnyal szemben két nézőszögből vagyunk mi szociáldemokraták, a legfokozottabb bizalmatlansággal, nem azért, mert szocialisták vagyunk, hanem mert egészen objektive, minden szubjektív érzésből kivetkőztetve önmagunkat, meg kell állapitanunk, hogy még a polgári társadalom békés fejlődése és az állam érdekeinek szempontjából is ez a kormány nemcsak hogy nem áll hivatása magaslatán, hanem egyenesen veszedelmet jelent az országra nézve. Tegnap hallottunk egy interpellációt Eckhardt Tibor t. képviselőtársam részéről, aki ugyan nem tagja ma már a kormány mögött ülő pártnak, de ugyanaz a mentalitása és gondolkozásának ugyanaz az iránya, ami önök közül a legtöbb képviselőtársunknak. Perlaki képviselőtársam rázza ugyan a fejét és én egyénileg hajlandó is vagyok neki elhinni, hogy nem azonosítja magát azzal a gondolatvilággal . . . (Pataesi Dénes : Épen azért int, mert keresztény nemzeti érzésben egyek vagyunk !) Kérem, Pataesi igen t. képviselőtársam, a keresztény nemzeti érzés roppant elasztikus és labilis fogalom. A keresztény nemzeti érzés dolgában nekem pl., aki nem vagyok ugyan keresztény, de van gondolkodó fejem és érző szivem, sokkal kompetensebb báró Eötvös József és -— ezt itt közbevetőleg jegyzem meg, Pataesi t. képviselőtársamnak, — ha nemzeti érzés tekintetében valakit el2;f