Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

A nemzetgyűlés 434. ülése 1925. Nekünk ugyan a kincstári haszonrészesedés tekintetében más álláspontunk van, mi ennek teljes törlését kívánjuk. Erre vonatkozólag határozati javaslatot is nyújtok be. (Olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a kincstári haszonrészesedést az 1925. év második negyedénél kezdődő hatállyal szüntesse meg«. Nincs ugyan sok remény ahhoz, hogy ezt a határozati javaslatot elfogadják, de ennek ellenére is benyújtom és hozzáteszem, hogy ha megmarad a lecsökkentett haszonrészesedés, akkor ezt a kincstári haszonrészesedést legalább most fordítsák arra a célra, amelyért tulaj donképen megalkották, amely célra tulaj donképen megszavaztatott. Méltóztassanak esetleg az építkezés előmozdítására egy országos teíekértékadót bevezetni, hogy elegendő költség álljon rendelkezésre. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban beszélünk és beszélnünk kell arról, hogy a lakbér erkölcstelen 17.000-es szorzószámának 14.500-ra való leszállítása végre ne legyen hiábavaló követelés, mert. egészen tűrhetetlen, hogy egy fikció, egy igazságtalanság fentartassék a háztulajdonosok kis rétege kedvéért. A lakbérekkel kapcsolatban figyelmébe ajánlom a kormánynak és a nemzetgyűlés többségének azt is, hogy a népjóléti minister urnák már most a májusi negyednél is a nyomorúság láttára el kellett mennie odáig, hogy a házbérek részletekben való fizetését megengedte, mert oly tömege van a munkanélkülieknek, akik még a mindennapi betevő falatjukat sem keresték meg, hogy ha a minister ur ezeknek valami könynyitést nem engedélyezett volna, akkor csapatostul kerültek volna az utcára. De ennél a lépésnél, a részletfizetés engedélyezésénél nem szabad megállania a népjóléti minister urnák. A nyomorúság semmivel sem csökkent, a munkanélküliség semmivel sem lett kevesebb ; gondolnia kell arra, hogy az augusztusi házbérnegyed époly súlyos gondok elé, állítja ezeket a szerencsétleneket, sőt súlyosabb gondok elé, mint a legutolsó házbérnegyed, ugy, hogy segítségükre kell sietni azzal, hogy a nemzetgyűlés elfogadja azt a határozati javaslatot, melyet most benyújtok. (Olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítsa a kormányt, hogy az 1924 : IV. t.-c. c) mellékletének hetedik bekezdésében kapott felhatalmazása alapján az elháríthatatlan szükségre való hivatkozással a lakások és nem üzleti célra használt helyiségek után az 1925. évi augusztusi 1-i bérnegyeddel bekövetkező 5%-os lakbéremelést rendelettel halassza el«. Akik ezekben a követelésekben a magántulajdon elvét látják veszélyeztetve, ne felejtsék el, hogy évszázadokkal ezelőtt a jobbágy is a magántulajdon fogalma alá esett, és nem szabad ismét évszázadoknak eltelni, hogy a föld, amelynek magántulajdona kizárja az igazi magántulajdon létesülésének lehetőségét, a föld, tehát ezzel együtt a háztelek is nacionalizáltassék. T. Nemzetgyűlés ! Beszédem elején a tisztviselő-problémát is érintettem. A pénzügyminister ur szerint a köztisztviselők státusrendezését a Károlyi-korszak gyors előléptetései teszik szükségessé. Megállapíthatjuk, hogy azok a ma is aktiv tisztviselők, akik az akkori kormányzatnál ezeket a kedvezményeket kikilincselték maguknak, akik minden kurzuson átmentették magukat, akik hangos szóval hirdettek országmentést, és csináltak hivatalmentést, azok ennek a státusrendezésnek nyertesei újból nem lehetnek. Nem lehet az, hogy pl. kis telefonos kisasszonyok elbocsátásával, a pénzügyminister ur szerint is nyugdíjhoz hozzá nem jutó kisexisztenciák elbocsátásával, szélnekeresztésével rendezzék a költségvetést, amig NagyMagyarország létszámát többszörösen meghaladó méltóságos ur ül a közigazgatásban. De nem is NAPLÓ. XXXIV. évi június hó 25-én, csütörtöhön. 159 lehet, hogy komoly képpel beszéljünk lebontásról, amikor 52 kézen, de vájjon hány fejen, megy keresztül egy akta, míg a belügyministeriumban egy egészen külön osztály van táncmulatságok engedélyezésére ; talán azt ellenőrzik, hogy Csongrádon az idén is rendeznek-e bált? (Viezián István : Ez csak tréfa, ugyebár, mert a valóságnak nem felel meg !) Mindaddig, mig a mostani rendszert meg nem változtatják, az állami tisztviselőknél űzött takarékoskodás csak oly kényszerű rendszabály, amely célját tévesztett, mert a praktikus munkát végzőket távolítják el, és megtartják a parancsnokok légióját. Molnár Ferenc mély diákregénye, a Pál-utcai fiuk szivbemarkoló története jut eszembe, ahol a csapatban csupa generális van, de közlegény egy sincs. Ennél a kérdésnél is ajánlhatunk konkrétumokat. A nem tényleges adminisztráló tisztviselők számát le kell szállítani a békelétszám arányára, arra az arányra, amelyben béke Magyarország van csonka Magyarországgal szemben,, vagyis 40%-ra. Az operáció itt kevésbé fájdalmas, mint az alacsony rangosztályokban, hiszen van olyan magas, — hála a gyűlölt Károlyirégime státusjavitásának — hogy abból jólrosszul meg lehet élni. Most aztán a köztisztviselők lebontásával kapcsolatban meg kell emlékeznünk mégegyszer — bár a múlt héten már beszéltünk róla, — a magántisztviselői kérdésről, mert a köztisztviselői lebontás egészen szorosan összefügg az ő exisztenciájuk kérdésével. A köztisztviselői lebontás egészen egyenesen erre a pályára való rázuditást jelent, mert nem gondoskodtak sem átképzéssel, sem esetleg mezőgazdasági pályára való átvezetéssel arról, hogy ezek a lebontott tisztviselők ne szaporítsák a magántisztviselők munkanélküli tartalékseregét. Ezeknek életfeltételeit semmiféle törvény nem szabályozza. Ezeknek — szűkebb osztályomnak — érdekében, a múlt héten előterjesztettem egy interpellációt, s akkor a pénzügyminister ur a part túlsó oldalának fölényével fejezte ki elégedettségét a kapitalista termelési renddel szemben és óva intett attól, hogy holmi valorizációs igényekkel a munka rokkantjainak érdekét a vállalati pénztárak érdekeivel szembeállítsuk. Megint csak konkrétum t. Nemzetgyűlés. Méltóztassék az ország összes magánnyugdíj intézeteinél nem az intézet, hanem az anyavállalat státusát megvizsgálni, amely minden devalorizált értéket a nyugdíjintézet terhére tolta át. Méltóztassék az anyaintézet teherbíró képességének alapján megállapítani a valorizációs igényeket. Ezek után, hogy rosszul ne járjon az, akinek a munkaadója nemcsak a nyugdíjintézetnél, hanem az anyavállalatnál is rosszul gazdálkodott, méltóztassék a különböző méltányossági kulcsokat és a biztosítottak számát közös nevezőre hozni. Akármelyik biztosítási matematikus elvégzi ezt a munkát, amelynek terheit — hogy költségeket ne jelentsen — az érdekeltek bizonyára vállalni fogják a végleges rendezés reményében. A végleges rendezés reményében fordulok ezzel a javaslattal a Nemzetgyűléshez (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgj'ülés a kormányt és az illetékes minister urakat, hogy a nyugdijak, a járadékok, a baleset-kártéri tési összegek és az életbiztosítási járadékok valorizációjáról törvényjavaslatot nyújtson be. (Farkas István : Bizony minden elveszett !) Ezután ezek kiegészítéséül jöjjön sürgősen az alkalmazotti általános nyugdijbíztositás, amely ugyan állami feladat, de a jelenlegi nehéz helyzetet méltányolva áthárítjuk a munkáltatóra, amely végeredményben ugy is a munkavállalókat jelenti, mert hiszen a biztosítás előnyeit, az eddigi tapasztalatokat ismerve, a fizetésből ugy is eszkomptálni 23