Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

152 A nemzetgyűlés 434. ülése 1925. Herczegh Béla : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Amikor a nemzetgyűlés május 8-ika óta foglalkozik magával a választójogi javaslattal s eddig már 28 teljes ülésen át tárgyalta magát a választójogi javaslatot és amikor a kormányzat fontos külpolitikai és gazdasági ügyek tárgyalása végett hosszabb ideig volt kénytelen külföldön tartózkodni, egész természetes, hogy ezt az indemnitási javaslatot kénytelen volt benyújtani. És amikor a kormány által benyújtott eredeti indemnitási törvényjavaslat bizonyította volna azt, hogy egyrészt a kormányzat komoly munkája, másrészt a magyar közönség nagy áldozatkészsége nem volt hiábavaló ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) — amint ezt az indemnitási eredeti javaslat is mutatja — akkor én valóban őszinte sajnálkozásomat fejezhetem csak ki afelett, hogy ez az eredeti javaslat tárgyalásra nem kerülhetett és hogy ezt a kormány visszavonni volt kénytelen. Ez a törvényjavaslat azt mutatta, hogy a magyar közönség nagy áldozatkészsége valóban eredményes volt, mert hiszen az eredeti indemnitási törvényjavaslatban a kormány csökkenti egyrészt a magyar közönséget oly nagy mértékben terhelő adótételeket, másfelől pedig komoly reális lehetőségét mutatja egy beruházási programmnak, ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) amelyre a magyar közgazdasági életnek oly nagy és komoly szüksége van. Ez az indemnitási törvényjavaslat 40 millió aranykorona felesleget helyez kilátásba a folyó költségvetési évre, s emellett a külföldi kölcsönből 30 millió koronát óhajt fordítani ugyancsak beruházásokra, így 70 millió aranykoronát óhajt tehát beruházásokra fordítani — még normális gazdasági viszonyok között is jelentékeny összeget, -— amely tehát még inkább jelentősebb mai súlyos és nehéz gazdasági viszonyanik között. Amikor e javaslat most a kincstári haszon részesedést, a magyar közönségnek ezt a súlyos terhét felére óhajtja csökkenteni, amikor 20 ezer aranykoronáig vogyonmentessé óhajtja tenni az ingatlanokat, amikór a közönségre oly nehéz és oly sok zaklatással járó forgalmiadó tételét egyharmadával óhajtja csökkenteni és amidőn a városok terhét is könnyíteni óhajtja az eredeti javaslat, — mert hiszen az általános forgalmiadó V* részét a jövőre a városoknak óhajtja átengedni — és amikor végül a belföldi vállalatok versenyképességét is lehetővé akarja tenni az eredeti javaslat 10. §-ában, akkor én valóban igen sajnálom azt, hogy a súlyos és sajnálatraméltó parlamenti viszonyok miatt ez az eredeti javaslat tárgyalásra nem kerülhetett. Sajnálom azt, hogy a magyar politikai pártok pártérdekeiket ez alkalommal fölébe helyezték az ország jogos és méltányos érdekeinek. ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon. — Szomjas Gusztáv : Nagyon is kétes siker kedvéért !) Drozdy t. képviselőtársam előző felszólalása során kifogásolta azt, hogy a kormány mindeddig nem segített a nehéz gazdasági helyzeten. Miután a pénzügyi helyzet a kormányzat eddigi munkájával és a magyar közönség áldozatkészségével rendezve van, most kerülhet csak sor az indemnitási javaslat és a beterjesztett költségvetés szerint is a gazdasági helyzet szanálására. Nem akarok abba a hibába esni, hogy a gazdasági helyzet szanálásához szükséges és a most már megvalósítható beruházási munkánál programmot diktáljak a kormányzatnak. Szükségét érzem azonban annak, hogy a kormány figyelmét felhívjam és pedig elsősorban az igen t. pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy elsősorban is olyan vidékeken foganatosítsa a közmunkákat, ahol a közmunkákat a lokális gazdasági helyzet is szükségessé teszi. Különösen szükség volna erre Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye egy részében, mert Kisújszállás és- Karcag városokban, de Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye évi június hó 25-én, csütörtökön. tiszai felsőjárásának legtöbb községében is katasztrofálisan rossz gazdasági év volt. Van hely JászNagy-Kun-Szolnok vármegyében — ez a " hely Kunmadaras község — ahol a föld a bevetett vetőmagot sem termetté meg, ahol a gazdák jószágaikat már e hó közepén kénytelenek voltak hazahajtani a több, mint 10.000 katasztrális holdas közlegelőjükről, ahol jószágaikat potom áron kénytelenek elvesztegetni azért, mert nem tudják őket megfelelően takarmány ózni. Amikor erre lehetőség van, elsősorban is az ilyen helyek megsegítésére kell sietni és ezért mély tisztelettel kérem a pénzügyi kormányzatot arra, hogy méltóztassék Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében megfelelő kamatmentes kölcsönnel és vetőmaghitel folyósításával, továbbá a takarmánynak kedvezményes vasúti szállításával is módot adni a gazdáknak arra, hogy magukat fentarthassák, illetőleg üzemüket továbbra is folytathassák és jószágállományukat, amelyet a több mint 10 hónapig tartó román megszállás amúgy nagyon csökkentette, elvesztegetni ne legyenek kénytelenek. De ugyancsak itt volna szükség arra is, hogy az a beruházási programm, amelyet a mélyen tisztelt kormány megvalósítani akar, elsősorban ilyen helyeken kezdődjék meg. Bátor vagyok felhivni az igen t. kormány figyelmét arra, hogy pl. a Kisújszállásról Turk evére vezető vasútvonal kiépítése, — amely mindössze 14 kilométer volna és amely az ország északi részét összeköthetné JászNagykun-Szolnok, illetőleg Békés vármegyével — másfelől a Karcagról Kunmadarasra menő műutnak, továbbá a Dévabányáról Turkevére vezető kőutnak kiépítése nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy ennek a vidéknek szegény földmivesnépét megsegítsük s hogy megfelelő munkaalkalmat biztosítsunk nekik. (Helyeslés a jobboldalon.) Egy messzebbmenő programm volna — amellyel ez alkalommal foglalkozni nem akarok — az Alföld e részének csatornázása, amelynek már régen meg kellett volna történnie, az ismert nehéz közgazdasági és politbiai viszonyok között, azonban sajnos, erre sor soha nem kerülhetett. Pedig a tiszamellék öntözése, illetve csatornamű kiépítése nélkül intenzív gazdasági életről a Tisza mellékén beszélni is alig lehet. Ennek az öntözőcsatorna-rendszernek kiépítése is természetesen nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a munkanélkül lévő és nélkülöző földmivesnép munkához és ezáltal kenyérhez jusson. Ezeket voltam bátor idevonatkozólag elmondani. Még csak arra vagyok bátor kitérni, hogy az előttem szólott egyik t. képviselőtársam a kormány iránti bizalmatlanságát mintegy a genfi ut eredménytelenségével igyekezett megokolni, az ő szerinte való eredménytelenségével. Idevonatkozólag csupán annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy a túlsó radikális oldalról évek óta azt halljuk, hogy a kis-entente-on keresztül vezet az ut a konszolidáció felé. Ezzel szemben a kormány álláspontja az volt, hogy Genfen keresztül kell a konszolidációt keresni. Az eredmény azt mutatja, hogy a kormánynak volt igaza. Odaát a radikális oldalon azt hirdették, esztendőkön keresztül azt mondottak, hogy Benes kezében van a középeurópai helyzet kulcsa, ezzel szemben a kormány ugy vélte, hogy a nyugati hatalmak, főleg az angol és olasz közvélemény és diplomácia megnyerésére kell fektetni a fősúlyt s hogy ezzel és a komoly munkával érhetjük el azt a konszolidációt, amelyet a túloldalról olyan gyakran hangoztatnak. Erre a kormány a maga komoly munkájával valóban mindig komolyan törekedett és hogy ezt elérte, azt a "beterjesztett eredeti indemnitási javaslat és költségvetés mutatják. Ma már Benesnek saját emberei mondják, hogy szerényebb legyen célkitűzéseiben és hogy ne gondolja magát Középeurópa diktátorának. Mikor Benes környezetébő