Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

15Ö A nemzetgyűlés 434. illése 1925. tes, mert papírkorona van !) Papírkorona van, de a szorzószám egyes aranykoronában fizetendő adóknál és illetékeknél esetleg megmarad. Én tehát erre bővebben kitérni nem akarok, de nagyon fogok örülni, ha az igen t. pénzügjaninister ur ebben a tekintetben meg fogja nyugtatni a közvéleményt. Ugyanilyen rövidséggel rá kivánok térni a birtokreform egy kérdésének égetően sürgős problémájára. Ahogy előbb mondottam, hogy a pénzügyi szindikátust nem élő, élettelen és talán — hála Istennek, — nem működő szervnek tartom, ugy egyáltalában nem működő és talán a közgazdasági életre nem nagy veszteséget jelentő szerv, a megbénított pénzügyi tanács is. Egy nagy hátránya van azonban annak, hogy ez a pénzügyi tanács nem működik. Tudniillik "a vagyonváltságföldek kérdésének elbírálásánál minden tárgyalásnál az Országos Földbirtokrendező.Bíróságnál egyszerűen megjelenik a pénzügyministeri um illető tisztviselője és azzal az apodiktikus és szterreotip válasszal üti el a választ, amikor a biróság hozzá kérdést intéz : Kérem, a pénzügyi tanács egy félév vagy egy év óta nem ülésezik ; ez a kérdés pedig az ő kompetenciájába lévén utalva, efelett nem döntünk vagy nem döntöttünk s igy a kellő felvilágosítást legnagyobb sajnálatomra nem tudom megadni. Én azt hiszem, hogy egy célja kell, hogy legyen a birtokpolitika terén mindenkinek, nagybirtokosnak is, kisbirtokosnak is, kormánynak és képviselőknek is egyaránt : ennek a kérdésnek végrevalahára olyan nyugvópontra való juttatása, amely nyugvópont egyfelől meghozza a kielégítést és megnyugvást az illető birtokszerzőknél, másfelől a termelés nyugodt menetét végre biztosítja. Ibyen eljárás, a vagyonváltságföldek felhasználásának ilyen megakadályozása ennek a nyugvópontnak elérését egyáltalában nem segíti elő. Én azt hiszem, lehetetlen, hogy egy józan, szociális érzéstől áthatott kormányzatnak célja lehessen ennek a mérges anyagnak a nemzet testében való további fenfartása ; csak egy kötelessége, csak egy törekvése lehet : ennek minél előbb való kiküszöbölése. Épen azért én nagyon kérem az igen t. pénzügyi kormányt, méltóztassék határozott választ adni erre a kérdésemre és méltóztassék ezt a kérdést ugy elintézni, hogy a működéstől felfüggesztett vagy működni megszűnt pénzügyi tanács helyébe egy megfelelő, életképes és tényleg dolgozó olyan szervet szíveskedjék beállítani, amely a vagyonváltság kérdésében mindig és sürgősen döntsön, annál sürgősebben, mert hiszen az itt megalkotott mezőgazdasági hitelre vonatkozó törvény és annak rendelete épen azt kívánja elősegíteni, hogy 3. hitelt igénylő és hitelre szoruló gazdák birtokaikat mentesíthessék, hogy a birtokreform községükben lefolytatható legyen. A birtokreform pedig ép ezen akadályozó oknál fogva igen sok esetben nem folytatható le azért, mert az illető vagyonváltságföldek ügye még elintézetlen. Hogy én teljesen imagináriusnak tartom a birtokreformot addig, amíg az pénzügyileg kellően alátámasztva, aláépitve nincs, arra bővebben kitérni nem kivánok, mert erről kimerítően szólottam többizben. Én azt tartom, hogy elsősorban ott keilett volna megfogni ezt a kérdést, hogy mielőtt a birtokreform inaugurálásába belemegyünk, olyan pénzügyi bázist, teremtsünk ennek a kérdésnek, amely ezt megalapozza és a jövő időre is biztosítja. (Malasits Géza : Ha nem égett volna a reform a körmünkre !) — Szomjas Gusztáv : Ezen túl vagyunk már !) A kérdés pénzügyi alátámasztásának alapja a járadékbirtok kérdése. A járadékbirtok pedig egy levegőben lógó valami marad, — ép ugy, mint az egész birtokreform kérdése — addig, amíg nem évi június hő 25-én, csütörtökön. tudjuk megteremteni azokat a pénzügyi segélyforrásokat, amelyek ennek a járadékbirtoknak alátámasztására szükségesek. Nem birom elképzelni, hogy amikor nekünk sikerült ityen eredményeket elérnünk a külföldön, ilyen összegeket felszabaditanunk a rekonstrukciós költségekre, akkor ne lehetett volna megérteni és ne lehetne a közeljövőben is megértetni azokkal az urakkal, akiktől Magyarország sorsa lényegében függ, hogy a magyar szociális békének és nyugalomnak alapfeltétele, hogy a járadékbirtok intézményes pénzügyi alátámasztásához szükséges erőforrásokat megszerezzük. Ezek után végezetül röviden a valutareform kérdésére kivánok kitérni. A valutareform kérdését én — teljesen osztozva, az igen t. pénzügyminister ur felfogásában — sürgősen megoldandónak tartom. Az uj pénzegység megállapítása ma már nem halasztható és csak örömmel vehetjük tudomásul, hogy ez a közeljövőben meg is fog történni. Hiszen a mérlegvalódiság elvének keresztülvitele is képzeleti és papíron való dolog mindaddig, amig az uj pénzegység meg nem alkottatik. Mert ha az év végéig az uj pénzegység be nem hozatnék, akkor azok a mérlegek, amelyek a mérlegvalódiság elve alapján állíttatnának fel, csak egy átmeneti időre szóló mérlegek volnának, és igy végül is akkor, amikor az uj pénzegység január 1-én alkalmaztatnék, ujabb közgyűléseket kellene összehívni, esetleg alapszabálymódositást kellene csinálni, ami nem csupán aljankoknak, hanem az állami szerveknek és közegeknek is további munkát adna. A kérdés elsősorban és főképen az, hogy milyen pénzegységet alkossunk meg. Itt a helyzetet és a döntést talán megkönnyíti egy tervnek, egy gondolatnak kikapcsolása. Éz a francia frankhoz való csatlakozás. Magának a francia franknak ingadozása, a francia pénzügyi viszonyok bizonytalansága és az a tény, amelyre rögtön rátérek, hogy Franciaország maga is már másfelé, Anglia felé orientálódik, azt, hogy mi a francia pénzegység alapjára helyezkedjünk, szinte teljesen kizárja. Kizárja annál is inkább, mert hiszen egy ilyen fix francia frank nincs, a latin érmeunió, amely azelőtt körülvett bennünket, bomlóban van. Ez sem szolgálhatna tehát indokul arra, hogy mi a körülöttünk levő országok pénzrendszeréhez vagy pénzegységéhez igyekezzünk magunkat csatolni. Olyan osztószám kívánatos, az kétségtelen, amely bekapcsol bennünket egy erőteljes világ pénzrendszerébe és olyan osztószám szükséges, amely visszahelyez bennünket újra abba a számolási gondolatvilágba, amely a háború előtt volt. A nagy pénzrendszerbe való bekapcsolódásnak jelentős értékét nem kell talán különösebben hangsúlyoznom. Olyan pénzrendszerhez, olyan világrendszerhez kell közelednünk, amely a jövőben az ő gazdasági erőforrásainál fogva már csak ennél a rokonságnál fogva is könnyebben fog hozzánk simulni. De ha a környező helyzetre is tekintettel akarunk lenni, akkor sem tudnánk a francia rendszerhez közeledni, mert ha nézzük, hogy a környező államok micsoda pénzrendszert fogadnak el, akkor látjuk, hogy Németország az angol shilling rendszerre tért át, Ausztria, ámbár az osztrák shillingrendszert hozta be, elkerülhetetlenül közeledik Németországba való beolvadás felé, ennélfogva az angol rendszer elfogadásához, úgyhogy előbb-utóbb bennünket végeredményben az angol shillingrendszer fog körülvenni. De ha azt nézzük, hogy a franciák is a maguk dezolált helyzetében azon gondolkodnak, és Gaillaux egyik beszédéből látjuk, hogy azon gondolkodik, hogy a százas osztószám felé, az angol shilling felé közeledjék, akkor ez maga is erőteljes érvet szolgáltat ahhoz, hogy alapos megfontolás tárgyává tegyük : ne az angol shillinget fogadjuk-e