Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

A nemzetgyűlés 434. ülése 1925. ha lehetséges volna, hogy a lakások után fizetendő házhaszonrészesedés kulcsa is megfelelően mérsékeltessék. A magam részéről nem kivánok ezirányban javaslatot előterjeszteni, csak kérem az igen t. pénzügyminister urat, hogy amennyiben az államháztartás egyensúlyának veszélyeztetése nélkül meg van a lehetősége annak, hogy a lakások után fizetendő haszonrészesedés kulcsa még továbbmenőleg mérsékeltessék, ez irányban tegye meg a nagyon kivánatos intézkedést. Gazdasági életünket érintő kihatásaiban a genfi tárgyalások eredményei közül, amelyeket a ministerelnök urnák és a pénzügyminister urnák ott elérni sikerült, kétségtelenül messze kimagaslóan legjelentőségteljesebb az a 74 millió aranykorona, amely egyrészt a népszövetségi kölcsönből, másrészt az ezen gazdasági, pénzügyi év feleslegeiből költségvetésileg előirányzott 12 millió aranykoronán felül a jövő pénzügyi évben rendelkezésre áll. Felesleges ennek jelentőségét itt a nemzetgyűlés előtt akár csak egy szóval is méltányolni, hogy a pénzügyminister urnák és a ministerelnök urnák sikerült a Nemzetek Szövetségének hozzájárulását egy ilyen beruházásra szolgáló összeg felhasználásához megnyerni, amely összeg, ha beruházásra szolgál is, céljában és távolabbi kihatásaiban egész elernyedt gazdasági életünk felfrissítésére szolgál. Ennek az összegnek megfelelő és céltudatos felhasználása mellett nem lehet a honi iparnak egyetlen olyan ága sem, mely ezáltal megfelelő erőforráshoz jutni nem fog és kihatásaiban enyhitőleg kell, hogy hasson a munkanélküliségre, s már magában véve ezen egyetlen jelentőségénél fogva is felbecsülhetetlen. Igen fontosnak tartom azonban azt, hogy ennek a beruházási programmnak megvalósítása alkalmával ha kell, még a rideg állami érdekek háttérbe szorításával is elsősorban az általános gazdasági érdekek tartassanak szem előtt, mert csakis ebben az esetben fog a beruházási programm azzal az eredménnyel járni, melyet ahhoz ma az egész ország közvéleménye füz. Teljes tudatában vagyok annak, hogy a nagyipar is súlyos helyzetben van a gazdasági válság következtében és legtávolabbról sem az a célom, hogy a nagyipar jogos érdekeinek megakadályozására törekedjem, amikor arra kérem az igen t. pénzügyminister urat, hasson oda a maga részéről, hogy a beruházási programm megvalósítása alkalmával a kis- és középipar jogos érdekeinek kielégítése is teljes mértékben honoráltassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Hiszen ez a társadalmi foglalkozási ág ma a gazdasági válság következtében a legsúlyosabb helyzetben van. T. Nemzetgyűlés ! A harmadik eredmény, melyet a kormány genfi tárgyalásai az ország részére hoztak, a közalkalmazottak illetményeinek — nem akarom mondani, hogy felemelése, megelégszem a szerényebb és kevesebbet mondó szóval, hogy — emelése. Az a feltétlen bizalom, mellyel a kormány iránt viseltetem, nem akadályozhat meg engem abban, hogy legőszintébben ki ne fejezzem azt a meggyőződésemet, hogy a kormány által elért, valójában nagysikerű eredmények között, vagy ezekhez hasonlítva jelentőségében ez a legcsekélyebb, legalább is a közvetlenül érintett köztisztviselői karra nézve. Lehet, hogy a közalkalmazottak a maguk elkeserítő helyzetében, melyet ők éreznek legjobban és egyedül ők éreznek csak igazán, talán túlzott reményeket fűztek a ministerelnök ur genfi tárgyalásaihoz ; lehet az is, hogy többet vártak, mint aminek teljesülése egyáltalában lehetséges, azonban annyi kétségtelen, hogy ma igen nagy csalódást éreznek. A ministerelnök ur genfi tárgyalásai után itt a nemzetgyűlésen tartott beszámolójában azonban őszintén szólva azt láttam, hogy magát a ministerelnök urat sem elégiti évi június hó 25-én, csütörtökön. 141 ki az az összeg, melyet a Nemzetek Szövetsége a magyar köztisztviselői, kar anyagi helyzetének megjavítására engedélyezett, legalább is én igy éreztem ki abból az érveléséből, amikor kimutatta, hogy ez az emelés tulaj donképen nem 15%-os, hanem 32%-os emelésnek felel meg, de hiszen egyébként ugyanakkor maga a ministerelnök ur is elismerte azt és rámutatott arra, hogy a közalkalmazotti kar jogos igényeinek kielégítése szempontjából 'lem ekkora, de legalább is 40%-os fizetésfelemelésre lenne szükség. Ezzel szemben a tény az, hogy a közalkalmazottak ez alkalommal tulaj donképen ujabb fizetésemelést nem kaptak, hanem csak a február hónapban engedélyezett rendkívüli segély rendszeresittetett részükre és csupán a státusrendezés alkalmával felhasználható 5% segély lesz az, amely pluszt jelent. Nem célom itt ismertetni azt a nyomasztó helyzetet, amelyben magyar társadalmunk egyik legértékesebb rétege önhibáján kivül, az ország leromlása következtében került, csupán arra az egyetlen, ennél a kérdésnél sem szem elől téveszthető szempontra kivánok rámutatni, hogy nemcsak a közalkalmazottak érdeke, de az ország érdeke is elsősorban azt követeli, hogy a közalkalmazottak fizetésrendezése mielőbb megtörténjék. (Ugy van! a jobboldalon.) Követeli ezt nemcsak az alkalmazottak érdeke, hanem legalább ugyanilyen mértékben az állam érdeke is, mert csakis megfelelően javadalmazott alkalmazottaktól lehet jó munkát várni, ami viszont előfeltétele annak, hogy az állam a maga feldatait minél kisebbszámu alkalmazottal lássa el és csakis megfelelően javadalmazott alkalmazottól lehet várni azt, hogy hivatali ténykedésében egyedül a köz érdekét tekintse. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az öszszes fizetési osztályok átlagát véve, a közalkalmazottak illetményei ma a békebeli életszínvonalnak még csak 42-5 %-át sem érik el, s hogy épen a legmagasabb fizetési osztályokban, tehát ott, ahol felelősséggel és önálló hatáskörrel dolgozó tisztviselők vannak, akiknek az anyagi gondoktól való mentesítése elsősorban az állam érdeke, a jelenlegi fizetések a békebeli életszínvonalhoz képest csak 30%-ot jelentenek, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy az ország teherbíró képességének figyelembevételével a tisztviselői fizetés lehető legmagasabb felemelésére kell törekedni. Épen ezért ugy gondolom, hogy a ministerelnök urnák azt a kijelentését, hogy a magyar köztisztviselői kar jogos igényeinek kielégítése szempontjából körülbelül 40%-os fizetésemelésre lenne szükség, nem kell és nem is szabad ugy értelmezni, hogy ezzel a 40 %-os fizetésemeléssel a közalkalmazottak minden jogos igénye egyszersmindenkorra kielégítést nyerne, hanem csak ugy szabad értelmezni, hogy az ilyen arányú fizetésemelés az állam jelenlegi súlyos helyzetében és a közalkalmazottak jelenlegi nagy számára tekintettel volna az adott helyzetben elégséges, hiszen még egy 40%-os fizetésemelés is a közalkalmazottak részére a békebeli életszínvonalnak legfeljebb 58—60%-át biztosítaná. ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ilyen 40%-os fizetésemelés csak legfeljebb azokra az alkalmazottakra nézve volna kielégítőnek tekinthető, akik az októberi forradalom alatt kétségtelenül kizárólag politikai okokból végrehajtott státusrendezés folytán egy fizetési osztálylyal tényleg magasabb fizetési osztályba kerültek, még ma is ilyenben vannak és e státusrendezés nélkül egy alacsonyabb fizetési osztályban volnának. A múlt év július hó 1-én végrehajtott nagy fizetésrendezés alkalmából ugyanis abból a nézetem szerint teljesen téves felfogásból indultak ki, hogy az 1919. év elején végrehajtott státusrendezés következtében ma az összes alkalmazottak egy fizetési osztállyal magasabb fizetési osztályban van-