Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-434

138 A nemzetgyűlés 434. illése 1925. naponta szűkösen megszabhatja a maga kenyéradagját. Mit csinált ezzel az emberrel a pécsi pénzügyigazgatóság ? Megterhelte forgalmi adóval. Nem keresem milyen összeggel, pedig azt is érdemes volna megmondani. Tény az, hogy az a szerencsétlen öreg ember nem tud fizetni. Bemegy a pénzügyigazgatósághoz, sir, kesereg, panaszkodik ; de nincs kimélet, nincs kegyelem. Mije van ? Elmennek a lakására és találnak ott egy rozoga öreg sezlont, egy diványmaradékot még a régi jó időkből, amelyen ez a szerencsétlen öreg kiskereskedő pihentetni szokta az ő beteg 70 éves csontjait. Felírják a sezlónt és elviszik forgalmi adó fejében ettől a 70 esztendős öreg embertől, aki egy életen keresztül becsülettel adózott az államnak. (Örüíy Imre előadó : A végrehajtás fel van függesztve !) De elvitték a sezlónt és nem kapta vissza. Ez a szerencsétlen ember, aki egy életen keresztül becsülettel adózott, aki szorgalmával, tudásával, minden tehetségével iparkodott a nemzeti vagyont gyarapítani, nem érdemelte a pécsi pénzügyigazgatóságtól azt, hogy egyetlen bútordarabját, a sezlónját elvigyék. (Klárik Ferenc : Vánkosa már nem volt !) Legyen szabad még egy esetet elmondanom. Amikor a pécsi iparosság elment a pécsi pénzügyigazgatóhoz deputációban és kegyelemért sirtak, könyörögtek, hogy ne vessék ki rájuk olyan kegyetlenül, megértés nélkül a forgalmi adót, hanem legyenek kímélettel, mert különben tönkremennek, elpusztulnak, mindaz tönkre megy, amit fiatal koruk óta maguknak megszereztek, akkor a pécsi pénzügyigazgató azt mondotta : börtönöket fogok építtetni, amelybe magukat fogom becsukatni. Mélyen t. Nemzetgyűlés, ha igy kezelik a forgalmi adót, ha a forgalmi adó behajtása jogot ad a pécsi pénzügyigazgatónak arra, hogy a hozzáforduló iparosokkal és kereskedőkkel szemben ilyen hangot használjon, akkor én mély tisztelettel kérdezek mindenkit és kérdezem önöket is, nem jogos-e az a felháborodás, amely gyökeret vert az ország kiskereskedőinek és kisiparosságának lelkében a kormánynak ezzel a politikájával szemben ? Nem tudom, az urak közül a túloldalon van-e valaki, aki meg tudja érteni, mit jelent a kisiparos részére az önállóság. Nem tudom, át tudják-e lelkileg érezni annak mérhetetlen nagy értékét, amelyet a megszerzett vagyonka megtartása ezeknek az iparosoknak a lelkében jelent. Mert minden embert a vele született ösztön hajt mindig előbbre és előbbre. Annak az iparossegédnek, amikor tanoncéveit elvégezte és segéddé lett, lelkében már meggyulladt az önállósítás iránti vágy, iparkodik magát önállóvá és függetlenné tenni. Dolgozik szorgalmasan, éjt és napot összetesz, csakhogy minél előbb elérjen céljához, hogy családi fészket birjon alapítani, hogy végre önönmagának gazdájává váljék, őnönmagának jövőjét iparkodjék megalapítani. Ha azután egy ilyen önálló kisiparos azt látja, hogy pusztulóban, veszendőben van mindaz, amit becsületes szorgalommal és munkával évtizedeken keresztül összeszerzett, akkor olyan nagymérvű kétségbeesés vesz rajta erőt, amelynek következményei kiszámíthatatlanok. Én ezért azt tartom, hogy igazságtalan az, ami ezen a téren történik. A magyar kisiparosság útja és élete, mióta ebben az országban él, sohasem volt virágos, a magyar kisiparosság helyzete mindig súlyos és nehéz volt, de küzdött, harcolt-szívósan, kitartóan, mert volt előtte egy remény, egy csillámló fény, amely mégis azt engedte következtetni vagy hinni neki, hogj^ ha majd öreg napjait eléri, ha már többé nem tud robotolni, dolgozni, akkorra szorgalmas munkálkodásával, iparkodásával szerez magának annyit, hogy emberhez méltó, életet élhet, vagy legalább is megteremti magának fiatal éveiben azt, amire élete utolsó éveiben szűkösen szüksége évi június hó 25-én, csütörtökön, van. Mondom, nem volt-virágos, nem volt virágokkal behintett a magyar kisiparosság útja, akár csak a dolgozó munkásoké, de a múltban a mindenkori kormányok részéről legalább nem részesültek olyan rideg elbánásban, mint amilyen rideg és meg nem értő elbánásban ezidőszerint részesülnek a kisiparosok. (Csöngedy Gyula : Nem tart sokáig ! T. képviselőtársam !) Arra a közbeszólásra, hogy nem tart sokáig, méltóztassék megengedni, hogy megint egy jó magyar, találó anekdota jusson eszembe a cigányról és a lováról. Ugy járunk azzal, hogy »nem tart sokáig«, mint a cigány járt a lovával, aki napról-napra biztatgatta a lovát, hogy majd holnap kap korpás zabot, míg végre egy szép napon a cigány lova ki volt nyújtózkodva. Ha gyorsan, haladéktalanul nem változik meg a kormány politikája a kisiparossággal szemben, akkor el lehetünk rá készülve, hogy arra fog a kormány ébredni, hogy Magyarországon volt egy vérszegény kisiparosság, annak is azonban már csak kiterített hullája van. Mert igy el fog pusztulni az a kisiparosság. Már pedig nemzetgazdasági szempontból és semmiféle szempontból sem lehet államérdek és kormányzati érdek az, hogy a társadalom egy olyan hasznos rétege, mint a kisiparosság, elpusztuljon ebben az országban. Annak igazolására, amit én itt állítok, hogy t. i. ha sokáig tart igy, az iparosságnak csak kihűlt testét fogják látni, legyen szabad épen Smith Jeremiás főbiztos ur kimutatásából néhány számot felolvasnom. Szörnyűek és katasztrofálisak ezek a számok ! Ez a statisztika csődökről és kényszeregységekről szól. Rövid néhány szám, azonban hangosabban sikoltanak ezek bele a magyar politikai és gazdasági életbe, mint hogyha száz és millió torok hangoztatná ezt. Egyszerű, rideg számok, ezek. 1923-ban 55 kényszeregyezség és csőd volt. Ne méltóztassanak most azt gondolni és azt mondani : Hja, csőd és kényszeregyezség, ennek a következménye mindig az, hog3^ aki csődbe ment, az meggazdagodik. Méltóztassanak csak azokra a a kisexisztenciáknak százaira és ezreire gondolni, akik kénytelenek voltak adósságból tengődni, méltóztassék azokra a kiskereskedőkre és kisiparosokra gondolnia, kik kénytelenek voltak hitelbe vásárolni az anyagot és akiket a szörnyű rossz gazdasági konjunktúra belekényszeritett a fizetésképtelenségbe, de mert becsületesek akartak maradni, — mert egyebük nem maradt, mint a becsületük, — iparkodtak keresni a módot és alkalmat arra, hogy a szörnyű katasztrófát, amely fejük fölött lebeg, mint a Damokles kardja, "elkerüljék. Nem minden esetben van tehát ugy, ahogy némelyik képviselőtársam gondolja. Mondom tehát, 1923-ban 55 csőd volt, 1924 első felében 63, 1924 második felében június óta, amikor tehát a szanálás megkezdődött, 199. A 63 tehát felment 199-re. 1925 január havában 127 csőd volt egy hónap alatt, februárban 180, március havában 229, április havában pedig 286. (Csöngedy Gyula : Nem csupán a forgalmi adó az oka !) Bocsánatot kérek, nemcsak a forgalmi adóról van itt szó, hanem a pusztulásról, arról, hogy a forgalmi adó segíti, mélj^en t. Nemzetgyűlés, elsősorban ezeket a kisiparosokat és kiskereskedőket a pusztulás halálos listájára, amelyet itt felsoroltam. Ha nem következik be az, amit ebből a padból kérek és kivánok, hogy a kormány haladéktalanul tegyen olyan intézkedést, amellyel a kisiparosságnak ezt a pusztulását megállítja, akkor be fog következni az, amit mondtam, hogy a kisiparosság teljesen el fog pusztulni, de itt fog maradni a volt kisiparosság lelkében az a határtalan gyűlölet minden iránt, ami ebben az országban van. Ennek a gyűlöletnek halmazata hatványozott mértékben fogja elősegíteni azt az elkeseredést, amely egyéb iránt is meg van az ország dolgozó népében.