Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

114 A nemzetgyűlés 433. ülése 1925. évi június hó 24-én, szerdán. tani olyan irányban, hogy a kötelező testnevelés alól a földmunkásokat és az ipari munkásokat kivonja, a testnevelést ezekre a kategóriákra nem teszi kötelezővé és a kötelező testnevelést csak az iskolaköteles korban levő ifjúságra hagyja meg? Hajlandó-e a minister ur a testnevelési törvény végrehajtásában szerzett tapasztalatokon okulva, á testnevelés kultuszát helyesen megválasztott propaganda utján terjeszteni és fejleszteni, és a kényszer- és pénzbirsággal kötelezővé tett testneveléstől eltekinteni? Esztergályos János.« Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó ! Esztergályos János : T. Nemzetgyűlés ! A testnevelési törvény végrehajtási rendeletének mikénti kezeléséről már ismételten volt szó itt a Nemzetgyűlés termében. Legutóbb, amint méltóztatnak talán emlékezni, Lánycsók község lakóinak panaszát mondottam itt el, elmondottam akkor azzal a szándékkal és azzal a gondolattal, hogy a t. kormány körülnéz, — épen a lánycsóki esetből kifolyólag, — a perifériákon, mert ha Lánycsókon ez megtörténhetett, akkor joggal feltételezhette a t. kormán y azt, hogy ugyanezek az esetek az ország más községeiben ugyanígy megtörténhetnek. Sajnos azonban, azt kell tapasztalnom, hogy a kormány ezen a kérdésen is, mint sok más száz meg ezer kérdésen, napirendre tért, mert semmi olyan intézkedés nem történt ebben a kérdésben, amely az ország dolgozó lakosságát, a falu népeit megnyugtatta volna. Sőt, továbbmegyek, attól az időtől kezdve, mióta az interpellációt elmondottam, egészen a mai napig, a kormány egyik tagja sem tartotta szükségesnek, hogy felálljon itt a Nemzetgyűlésben és olyan kijelentéseket tegyen, amelyek utasitásszerüen hatnának az ország közigazgatási hatóságaira. Ennek aztán az a szomorú következménye, hogy a testnevelési törvény mikénti végrehajtásáról nap-nap után jönnek fel hozzánk, a pártunkhoz levélbeli, szóbeli panaszok. Az ország különböző részeiből, messze földről jönnek fel az emberek és elsírják azokat a szörnyűségeket, amely szörnyűségeket végig kell élniök egyes községek főszolgabirájától, jegyzőjétől, segédjegyzőjétől, csendőreitől, egy túlbuzgó tanítótól, vagy bárkitől, aki abban a községben bármilyen kis hivatalos hatalommal rendelkezik. A panaszok légiói vannak itt, miután azonban a t. Nemzetgyűlés gondoskodott arról, hogy csak rövid idő álljon az interpelláló képviselő rendelkezésére, méltóztassék megengedni, hogy csupán egykét, esetet emlitsek fel. Nem messze innen, közvetlenül Budapest környékén, Cinkota községben történt az elmúlt hónapokban, hogy szintén fiatalemberek, akik egész héten dolgoznak, — bejárnak a városba dolgozni, gyárakban dolgoznak Újpesten, vagy itt benn Pesten — a vasárnapi napot arra használják fel, hogy pihenjenek, mert hiszen a testnevelési törvény, illetőleg annak végrehajtási rendelete, elég helytelenül/ugy intézkedik, hogy tizenkét esztendős korától huszonegy esztendős koráig minden férfi köteles valamely Levente-egyesület tagja lenni. Méltóztassék most már elképzelni, hogy az a fiatal munkás, aki egész héten nehéz fizikai munkát végez, milyen kedvvel megy el vasárnap délután, amikor pihennie kellene, a gyakorlatokra ? Megtörtént Cinkota községben is, hogy a fiatalság egy része nem ment el a gyakorlatra" Természetesen, ennek következménye az volt, hogy hozzátartozóikat, a fiuk szüleit, megbüntették különböző összegekre. Mindenki, aki itt él a fővárosban, tudja, hogy Cinkota községben földhözragadt szegény munkásemberek laknak. Azok nem bírnak büntetéspénzt fizetni, különösen nem olyan összegeket, mint amityenekkel ezeket a szerencsétleneket megrótták, hiszen elitélik őket 2—3—4—5 százezer koronára. Most már az a dolgozó munkás, aki hetenként keres 300.000 vagy a legjobb esetben 400.000 koronát, igazán nem bir olyan összegeket büntetés címén fizetni, mint amilyeneket kirónak reá. Erre azután — miként a cinkotaiak panaszos levelükben elmondják — a községházán a csendőrség összehordatta az összes lefoglalt ingóságokat, t. i. a hatóság kitűzte az árverést, amelyet azonban az utolsó pillanatban le kellett fújni, nem lehetett megtartani, mert az egész község és a község környéke is olyan nagy mérvben fel volt háborodva, hogy az árverést nem merték megtartani, különben is látták azt, hogy a község lakossága ugy sem vásárol semmit. Miként elmondották — szörnyű az kép — oda voltak állítva a községháza elé szekerek, taligák, kecskék, tehenek, varrógépek, párnák, dunnák, ruhanemüek és minden, amit a végrehajtó kezei ügyébe talált ezeknél, ami összehordható volt. Az árverést tehát el kellett halasztani. Az elhalasztás után az egész falu csak erről beszélt, fel voltak háborodva. Az egyik beszélgetést megtudta a község rendőrsége. Behívták a rendőrségre Ganyecz Pál nevű egyént s azt kérdezték tőle : kik azok, akik a községben fel vannak háborodva a Levente-büntetések miatt ? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Akár akarta, akár nem, neveket kellett mondania, bár először kerülgette a kérdést, mert felismerte a veszedelmes csapdát, amelyet felállították. Azzal iparkodott kitérni, hogy az egész község fel van háborodva, de amikor mégis azt követelték, hogy névszerint említsen embereket, a szerencsétlen mondott néhány nevet és bemondotta Rapont Jakab, Bátorszky Pál és Varga Jánosné nevét azzal, hogy ezek panaszkodnak a lelketlen eljárások miatt. Természetesen, a rendőri észjárás rögtön el akarta a kérdést kurtán-furcsán intézni és mindazokat, akiket Ganyecz megnevezett, a rendőrség becitálta, felelősségre vonta és letartóztatta. Letartóztatták Varga Jánosné 62 esztendős öreg asszonyt is, aki életében soha büntetve nem volt, azért, mert panaszkodni mert, mert véleményt mert mondani az eljárás felett, amelyet a hivatalos közegek akkor tanúsítottak, amikor a párnákat, bútorokat, varrógépet, ruhaneműt elvitték. Tehát ezt a 62 éves öreg asszonyt, akit a községben Zsuzsi néninek hívnak, szintén letartóztatták és napokon keresztül ott tartották. Az egyik letartóztatott felesége, Ganyecz Pálné, másnap reggelit vitt be az urának. Sírt, könyörgött, hogy a rendőrség bocsássa haza férjét, a kenyérkereső férjet és apát, aki egyébként a harctéren is volt, hadirokkant, tuberkulózisban van. (Zaj a jobbjobboldalon. — Rupert Rezső : Mit nevetnek ? Szomorú dolog ez !) A rendőrök Ganyecz P^lnét behívták a szobába. Az egyik őrmester azt mondotta, hogy jöjjön csak be. Érre az asszony bement és ott letartóztatták ezt az öreg asszonyt csak azért, mert a férjéért könyörgött s reggelit vitt be neki. (Zaj a szélsőbaloldalion.) De nemcsak itt van ez így, hanem az egész országban mindenütt. Számtalan esetet tudnék említeni, de méltóztassék megengedni, hogy csak a Dunaszegcső községben előfordult esetet ismertessem és hogy felolvassak egy részt az elkeseredett nép panaszos leveléből (olvassa) : »Hogy mennyire sérelmes a dunaszegcsői gyakorlatozás, hivatkozunk arra is, hogy sok esetben, amikor fiunkat elküldtük a Levente-egyesületbe valamelyik vasárnap délután, elküldték vissza a fiunkat, hogy elmarad a gyakorlatozás, mert a vezetőknek valamilyen mulatságuk van, kabaréjuk vagy kirándulásuk. Ilyenkor nem kellett a testnevelési törvényt végrehajtani, fiaink tehát sem nem pihenhettek, sem egyebet nem dolgozhattak, hanem csak ide-oda ácsorogtak és így eltelt az