Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-431

l À nemzetgyűlés 431. ülése 1925. évi június hó 22-én, hétfon. örömmel közölhetem a nemzetgyűléssel, hogy kivétel nélkül valamennyi állami üzem aktiv. A posta távírda 7 millió aranykoronával — a kisebb üzemeket kihagyom — az államvasutak majdnem 8 millió aranykoronával, az állami vas­gyárak, amelyek tavaly óriási deficittel küzdöttek, az idén 88.000 korona pluszt mutatnak fel, az állami erdőgazdasági birtokoknál az aktiv mér­leg 248.000 aranykoronát tüntet fel, az állami mezőgazdasági birtokoknál pedig 1*3 millió arany­koronát. Ugyancsak aktivak az összes kisebb üzemek is. Annál inkább el kell ismernünk ezt a kedvező eredményt, mert ismerjük ennek a gazda­sági évnek rendkívül nehéz viszonyait, hogy épen az ipar terén erős pangás volt észlelhető és mind­ezek ellenére azáltal, hogy erős megtakarításokat és szervezeti változtatásokat sikerült keresztül­vinni az üzemeknél, és azoknak gazdaságosabb kihasználását sikerült biztosítani, sikerült ezt az eredményt elérni. Azt hiszem azonban, itt nem lehet megállni. Nekem az az álláspontom, hogy a gazdaságosság elvének keresztülvitele az üze­meknél még teljesen megoldva nincs. Merem állítani, hogy csak egy példát említsek, az államvasutakat, ott még tovább kell fokozni a gazdaságosság elvének keresztülvitelét. Megmon­dom miért. Nem lehet mindig olyan mérleget fel­állítani, amelynek egyenlege azután felhasznál­tatik, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy épen ezeknél az üzemeknél, nevezetesen az államvas­utaknál és a postánál nekünk egyszer mégis csak számolnunk kell azzal, hogy a magas tarifákat tartani nem lehet. (Ugy van ! Ugy van !) A gazda­sági élet parancsolóan fogja követelni és el fog jönni az ideje annak, hogy ezeket a tarifákat meg­felelően mérsékeljük. Ezt pedig csak ugy lehet keresztülvinni, — ha a személyzet érdekeit is megakarjuk védeni — hogy a gazdaságosság elveit még fokozottabb mértékben vigyük keresz­tül az egész vonalon. A kiadások főcsoportjaiban elsősorban teszem szóvá a személyi kiadásokat. A személyi járandó­ságok a teljes budgetben — tehát az üzemeket is belefoglalva és ideértve a nyugdíjasokat és az önkormányzati hozzájárulást is, ami 31-6 millió aranykoronát tesz ki — 442-9 millió aranykoronát igényelnek. Ez az összeg az összes kiadások 47%-a, a múlt évben pedig 50-4%-a volt. Egy-két tényre azonban fel kell hivnom az igen t. Nemzetgyűlés figyelmét. Elsősorban, azt hiszem, költségvetési szempontból is helyesen jártam el, hogy ebben az évben az u. n. kiküldetési díjakat —• amelyek igaz, ugyan, hogy személlyel kapcsolatban jelent­keznek, de tulajdonképen nem rendszeres illetmé­nyek — áttettem a dologi kiadásokhoz. Ez már nagyon kívánatos volt és azt hiszem, hogy a költ­ségvetés helyesebb rendszere szempontjából ezt meg kellett tennem. Ez körülbelül 10 millió arany­koronára becsülhető, de ha figyelembe veszem azt, hogy ugyanakkor a lakbéreknél egy 24 millió aranykoronánál nagyobb emelkedés jelentkezik, mégis azt kell konstatálnom, hogy a személyi kiadások terén javulás mutatkozik, amit nem tudok tulaj donképen mással helyesen megmagya­rázni, mint azzal, hogy azok a megtakarítások és létszámcsökkenések, amelyek történtek, ha lassan is, de kezdik éreztetni a költségvetésekben hatá­sukat. Ezzel kapcsolatban kivánok foglalkozni a tisztviselőkérdéssel. (Halljuk ! Halljuk !) Múlt évi költségvetési beszédemben azt az álláspontot fog­laltam el, hogyha a költségvetésben jelentkezik valahol egy lehetőség a tisztviselők helyzetének megjavítására, én ezt a legelső alkalommal fel­fogom használni. Ez indított arra, hogy már feb­ruárban megtettem a kormánynak javaslataimat, de akkor a kérdést még nem tudtuk megoldani mert tiszta kép még nem állott rendelkezésünkre A mai helyzetben azonban, amikor azt látjuk, hogy a költségvetés ebben a tekintetben többlettel zárult le, többlettel annak dacára, — mint később méltóztatnak látni, — hogy nagyon érzékenyek azok az engedmények, amelyeket az adópolitika terén tettünk, mégis azt hiszem, hogy a kormány­nak erkölcsi kötelessége ezt az összeget elsősorban a tisztviselők helyzetének javítására fordítani. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Én fel akarom használni az alkalmat, hogy egyszer ezt a kérdést összes vonatkozásban feltár­jam, hogy méltóztassék látni mi történt, az elmúlt évek folyamán, és ebből alkossa meg mindenki a maga Ítéletét. Ezzel kapcsolatban elsősorban a lét­számcsökkentésről fogok beszélni. Én egészen 1922-ig vissza fogom vezetni az adatokat. 1922-ben rendkívül meg volt duzzadva a tisztviselők száma, mert csapatokban kellett átvennünk a menekült tisztviselőket. Ez okozta azt, hogy bár az adott helyzetben egy sokkal kisebb tisztviselői létszám felelt volda meg, mégis több, mint 200.000 tisztvise­lőről kellett a magyar államnak gondoskodnia. Aki egy kicsit kalkulálni tud, annak nem kell magyarázni, hogy ilyen nagy tisztviselői kar az ország mai helyzetében, a mai gazdasági viszonyok figyelembevétele mellett, milyen óriási terhet jelent a költségvetésre és hogy emellett tulajdon­képen egy egyensúlyozott költségvetést létrehozni sohasem tudunk. Ezért határozta el a kormány még 1923-ban, tehát még mielőtt a tárgyalások folytak volna, amelyek külföldön a népszövetségi kölcsönhöz vezettek, a tisztviselők létszámcsökken­tését. Az 1923. évi XXXV. te. alapján a létszám 14.813 fővel apasztatott. Jött azután a népszövet­séggel való megállapodás. A népszövetséggel való megállapodás szerint kötelezve voltunk további 15.000 fővel való apasztásra. Ez már megtörtént, sőt tovább is mentünk ép a költségvetés egyen­súlya szempontjából, ugy hogy tulaj donképen 20.475 fővel csökkentettük a tisztviselők számát. A magam részéről, amikor tárcát vállaltam, azt az elvet vallottam, hogy az államháztartást, amennyire csak lehet, tehermentesíteni kell a feles­leges tisztviselőktől, ennek azonban lehetőleg ter­mészetes utón, az üres állások be nem töltésével kell történnie. ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Már a decemberi létszámapasztás is ebben az irányban történt és ebben az irányban akarjuk keresztülvinni azt a létszámapasztást is, amelyről most a következőkben számolok be. (Halljuk ! Halljuk A statusrendező-bizottság és az Országos Takarékossági bizottság meg lettek bizva azzal, hogy az ország mai közigazgatási rendszere mellett tegye tanulmány tárgyává a költségvetést az egész vonalon, még pedig tulaj donképen nem abban az értelemben, hogy egy összesítő számot hozzon ki, hanem ugy, hogy menjen végig az összes ágakon, az összes fizetési osztályokon és jelölje meg azt a személyzeti létszámot, amely a mai igazgatásra elégséges. Ez hónapokig tartó munka volt és ennek eredménye volt azután az, hogy további 7759 fővel lehet még csökkenteni a személyzetet. Az első csök­kentés most fog történni, és pedig abban a formá­ban, hogy 3000 üres állás van és én a magam részé­ről a legmerevebben ragaszkodom ahhoz, hogy az üres állások be ne töltessenek. (Általános helyes­lés.) Ezeket az üres állásokat nem töltöm be, tö­rölni fogom. Lehet, hogy ez átmenetileg akadályozza a tisztviselői kar előmenetelét, de szociális szem­pontból csakis ezen a módon lehet a kérdést meg­oldani, mert nem lehet ezreket és ezreket az élet nehéz viszontagságainak odadobni. Azok, akik megmaradtak az állam szolgálatában, viseljék el azt, hogy ideiglenesen előmenetelben nem tudnak

Next

/
Thumbnails
Contents