Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.
Ülésnapok - 1922-431
A nemzetgyűlés 431. ülése 1925. évi június hó 22-én, hétfőn. 5 eszes ülni, hogy igy saját társaik helyzetét meg ne nehezitsék. Ha most a mérleget összeállítom, 1922-bcn a helyzet az volt, hogy 208.669 alkalmazottunk volt — ismét hangsúlyozom — a menekült tisztviselők révén bekövetkezett felduzzasztással. Ha majd a 7759 fővel való apasztás is megtörténik, amit négy féléven át tervezünk — és keresztül tudjuk ezt vinni a legnagyobb következetességgel és mentől kisebb térre visszük az u. n. kellemetlen B-listát, akkor az állami alkalmazottak létszáma 165.627 lesz, vagyis az egész csökkenés 43.042. Ha nézem a békebeli helyzetet, akkor az országnak 313.000 alkalmazottja volt, akkor azt látom, hogy ez uj létszám már alig haladja meg valamivel ennek a régi létszámnak 50%-át. így tehát azt lehet mondani, hogy a kormány következetes politikával keresztülvitte egy olyan tisztviselői létszám kialakítását, amely az ország mai viszonyainak megfelel. Nem nagyon hiszem, hogy ezt a létszámot már túlságosan lényegesen lehetne apasztani, hanem azt hiszem, hogy lassankint körülbelül elérünk ahhoz a határhoz, amellyel épen a tisztviselői funkciókat el tudjuk látni. Ne méltóztassanak azonban figyelmen kivül hagyni valamit, ami szintén a mérleg megjavítására szolgál. Nagyon sok olyan feladatközt vettünk át, amelyet legalább is ilyen mértékben régebben nem kellett teljesítenünk. Nem is beszélek arról, hogy végeredményében a központi igazgatás teljes mértékben megmaradt, csak egy tényre hívom fel a figyelmet, és pedig arra, hogy nekünk azelőtt alig volt vámhatárunk, mig most egy lehetetlen határon kell a határ- és vámszolgálatot ellátnunk. A határés vámszolgálat ellátása önmagában véve nagyszámú tisztviselőt és más alkalmazottat igényel, amit ha figyelembe veszünk, azt látjuk, hogy derekas munkát végeztünk és lassan eljutunk már abba a fázisba, hogy egy teljesen kiépített adminisztrációs szervezettel lehet majd az ország adminisztrációját ellátni. Néhány adatot fogok idézni ennek pénzügyi kihatásairól, de már csak az utolsó, 7759 főnyi létszámapasztással kapcsolatban. Az előbb emiitett 3000 főnyi be nem töltött állás ebben benne van, sőt ebből ezer üres állást figyelembe vettem már a költségvetésben is, 1*5 millió aranykoronával. A további kétezernél a megtakarítás mintegy 3 millió ; a még fenmaradó létszámapasztás megtakarítása 6 millió ; félévenként keresztülvive, ebből még ebben a költségvetési évben fog jelentkezni másfél millió korona megtakarítás ; a következő évben, mivel a megmaradt számból, a négyezer néhányszáz főből kétnegyed rész esik erre az évre, 3 millió és végül az 1927/28. költségvetési évben 1*5 millió aranykorona. Azáltal, hogy sikerült komoly megtakarításokat elérnünk a költségvetésben, lehetővé vált a tisztviselők fizetésrendezése. Ebben a tekintetben nem tudok többet mondani, mint amennyit a genfi határozat mond, amely kimondja azt, amire a nemzetgyűlés figyelmét a ministerelnök ur már felhívta, hogy a mai költségvetési többletből igenis lehet fedezni a 15%-os lineáris fizetésemelést — minthogy meghagytuk a szorzószámot s nem vettük figyelembe a bekövetkezett árváltozást, tulajdonképen ez is mint többlet jelentkezik — és ezenkívül 5% vétetett fel a státusrendezés céljaira. Ami a státusrendezést illeti, én a munkálato, kat ebben a tekintetben teljes erővel folyamatba tettem és azt tartom, hogy e két kérdés rendezésének egymással kapcsolatban kell megtörténnie. Nekünk el kell jutnunk s két hónapon belül elakarok jutni odáig, hogy rendes státusviszonyok legyenek. (Helyeslés.) Általában nagyon rosszul értelmezik azonban ezt a státusrendezést Ugy értelmezik, mint valaha a múltban volt, amikor a státusrendezés tulaj donképen teljes fizetésrendezés volt. Most nem erről van szó, hanem arról, hogy normális státust kapjunk. Mindazokat a kilengéseket, amelyek a forradalom alatt és az azután következő időkben bekövetkeztek, amelyek a magas állások számát felduzzasztottak ! (Ugy van ! Ugy van !) és ezáltal — azt merném mondani — az egész munkakör ellátására rendkívül hátrányosan hatottak vissza, (Ugy van! Ugy van !) vissza kell fejlesztenünk és normális viszonyokat kell teremtenünk. (Rakovszky István : Sok a minister !) A státusrendezés épen azt jelenti, hogy ne történjék meg az, ami sajnos, megtörtént, hogy mindig azokat a kis embereket bocsássák szélnek, akik még nyugdíjhoz sem tudnak hozzájutni, hanem oldjuk meg egyszer a kérdést az egész állami igazgatás érdeke szempontjából, úgyhogy az egyes fizetési osztályok között olyan arányok legyenek, amelyek legalább is bizonyos párhuzamban vannak a békebeli viszonyokkal. Sőt számolni kell az adott viszonyokkal és a magasabb osztályok arányait még a békebelieknél is lejebb kell szállítani. Ez az egész státusrendezésnek gondolata és ezt kívánom megvalósítani. Ami az üzemi alkalmazottak kérdését illeti, méltóztatnak tudni azt, hogy ugyancsak a genfi határozatok értelmében fel van hatalmazva a kormány ezek helyzetének megjavítására is, azonban csak olyan keretek között, amint az illető üzem vagyoni mérlege megengedi. (Helyeslés.) Én ehhez az elvhez feltétlenül ragaszkodom. Ezért hangsúlyozom ezt, mert lehetetlenség, hogy amikor jutalékról, pótlékról van szó, akkor üzem legyek, amikor pedig a többi állami tisztviselőnél valami fizetésjavitás történik, akkor egyszerre követeljem a magam részére ezt az előnyt. (Ugy van ! Ügy van !) Ez kényszeríteni fogja az üzemeket a helyes gazdálkodásra, mert nem leszek hajlandó semmiféle nyomásnak sem engedni. (Helyeslés.) Tessék gazdaságosan gazdálkodni ; ami eredményt elérnek, azt szívesen fogom majd az üzemi tisztviselők helyzetének javítására fordítani. (Propper Sándor : Az alkalmazottaknak nincs befolyásuk arra, hogyan gazdálkodnak ! — Farkas István : A bürokrácia gazdálkodik ott !) T. Nemzetgyűlés ! Ezzel kapcsolatban kell megemlékeznem a nyugdíjasok kérdéséről is. (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassanak meggyőződve lenni és higyje el az egész nyugdíjas közalkalmazotti kar is, ha kedvezőbb mérleget tudtunk volna hozni, ha" a gazdasági élet nagyobb megterhelése nélkül ezt a kérdést is meg lehetne most oldani, én készen állanék erre. De a lehetőségek határai meg vannak szabva, és amikor, azt hiszem, épen a köztisztviselői kar érdekében kell arra törekednünk, hogy az ország teherbíró képességét csak olyan mértékben vegyük igénybe, hogy annak teljesítőképessége akadályozva ne legyen a gazdasági célok kifejtésében, akkor sajnos, olyan nehéz problémák elé kerültünk, hogy bár minden tekintetben elismerem a nyugdíjasok kérdésének jogosságát és méltányosságát, minden számitásunk kudarcot vallott s a kérdést nem tudtuk megoldani. Nem tudjuk megoldani azért, mert végeredményben 160.000 aktív alkalmazottal szemben 100.000 nyugdíjas van. Épen a menekültek rendkívül nagy száma folytán szökött fel ez a szám és azért vetette fel a ministerelnök ur Genfben ezt a kérdést, hogy ennek megoldásáról tárgyalások induljanak. (Strausz István : Előbb kellett volna !) De hogy rámutassak a számbeli eredményekre is, a múlt évi költségvetésben a nyugdíjteher 97 millió aranykorona volt. Mivel a szorzószámot a nyugdíjaknál, az aranykorona értékében bekövetkezett változás ellenére meghagytuk és mivel a lakbérszükséglet növekedett, a nyugdíj szükséglet