Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIV. kötet • 1925. június 22. - 1925. július 10.

Ülésnapok - 1922-433

À nemzetgyűlés 433. ülése 1925. beruházási kölesönhöz fűz, hamarosan le fognak lohadni, kicsinyekké fognak válni, s itt állunk csalódottan — hogy pesti zsargonban fejezzem ki magam — az egész ország előtt megfürödve, pénz nélkül, munka nélkül, óriási tömegével a munkanélküli munkásoknak. E nép tragédiája, szerencsétlensége nagyon nagy — s épen erre akarom a t. túloldalt figyelmeztetni — tragikus időket élünk és nagy a nép fájdalma. Az angol kapitalizmus klasszikus korában irta Carlyle az angol népről : Olyan nyomorúságos ez a nép, hogy ha fájdalmának kifejezést ad, ennek földrengést kell előidéznie. Vigyázzunk, hogy a nép végső elkeseredésében földrengést ne idézzen elő. Vigyázzunk, hogy okos gazdasági politikával rendezzük el dolgainkat és jusson eszünkbe mindig az, amit Heine mondott, s amit szerettem volna a megyék küldötteinek elmondani, amikor fenn voltak az ország főhatalmasságánál. Heine azt mondja »Az éhező patkány«ban : »Im hungrigen Magen Eingang finden Suppengründe und Knödelargumente. Ein schweigender Stockfisch in Butter gesotten behagt mehr den Radikalen Rotten, als ein Mirabeau und alle Redner seit Cicero.« Ez hevenyészve magyarra forditva azt jelenti, hogy az éhes gyomornak csak leves- és gombócargumentumok használnak ; egy néma főtt hal vajjal leöntve jobban imponál, mint egy Mirabeau vagy egy Ciceró. Szép beszédekkel nem megyünk sokra, valamint azzal sem, ha egymást vádoljuk az ország pusztulásáért (Ugy van! jobb felöl.), még kevésbé azzal, hogy osztályelfogultságból és a régi rendi Magyarország visszaállításának romantikus vágyából igyekszünk az idő kerekeit visszatolni. Előttünk van az ország tragédiája, amelyen csak okos gazdasági politikával és a szabadságjogok kiterjesztésével lehet segiteni. A belső piac fokozása, az ipari és kereskedelmi vállalatok lehető kiméíése, a túladóztatás megszüntetése, a tömegek helyzetének megjavítása képes egyedül az országot ismét lábraállitani Jegyezzék meg uraim, hogy koldusországnak koldusfiai vannak, s hogy annak az országnak, amely nyakig el van adósodva, s amelynek legdolgosabb fiai helótákká vannak ledegredálva, senki előtt a világon becsülete nincs ; ellenben annak az országnak, — legyen bármilyen kicsi is, — amely független, anyagilag erős, amelynek belső fogyasztóképessége van, s amelynek kulturált, nagy fogyasztóképességü lakossága van, annak az országnak becsülete van mindenütt. Vegyük ezt figyelembe, legyünk ebben egyek, s ha ezt megteremtettük, akkor munkánk áldásossá válik az ország javára. Ha azonban továbbra is azt a politikát követjük, amelyet eddig követtünk, hogy a fakadó sebeket az egyik oldalon angoltapasszal, a másik oldalon genfi tapasszal ragasztjuk be, hogy nyíltan a szabad kereskedelem hivei vagyunk, titokban pedig mindent elkövetünk, hogy a kereskedelem és ipar ne tudjon fejlődni, ha a munkásvédelem hivei vagyunk de eltűrjük azt, hogy amikor a munkások "százezrei munka nélkül ténferegnek, egyes nagyipari vállalatok silány bérért rabmunkásokat alkalmazhatnak, ha eltűrjük, hogy ebből az országból annak legdrágább kincse, a tanult, képesített ipari munkásság kivándoroljon, ennek az országnak vásárló közönsége pedig idegen árukban tobzódjék, mondom, ha ezt tovább folytatjuk, akkor megértünk a pusztulásra. Az indemnitást nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Héjj Imre jegyző : Tamássy József ! (Nincs itt !) évi június hó 24-én, szerdán. 101 Elnök : A képviselő ur nem levén jelen töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző : Bogya János ! (Nincs itt !) Elnök : A képviselő ur nem lévén jelen töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jpgyző : Dénes István ! Dénes István : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt szorosan az indemnitás kérdésével foglalkoznék, többezer magyar földmunkáscsalád jajkiáítását tolmácsoljam felkérésük folytán a t. Nemzetgyűlés előtt és az igen t. belügyminist er ur előtt. Méltóztatnak tudni azt, hogy a szárazság Karcag és Kunmadaras környékén óriási területeket pusztított el. A lakosság a kormányhoz fordult segítségért s a mai napig a magyar kormány, semmi néven nevezendő intézkedést nem tett. Én ennek a többezer, éhpusztulás előtt álló földmunkáscsaládnak a nevében fordulok most az igen t. pénzügyminister úrhoz. Ha volt pénze a t. pénzügyminister urnák arra, hogy tenyészállatokra adjon 30 milliárd koronát, a mezőgazdaság céljaira 235 milliárd koronát s külön ujabban 22 millió aranykoronát, az iparnak pedig 250—'300 milliárd papirkoronát, a tatarozásra pedig kilátásba helyezett 200 milliárd koronát, akkor engedje meg a t. pénzügyminister ur, hogy arra kérjem, hogy haladéktalanul segítsen — s meg vagyok győződve, hogy segiteni fog és adni fog — többezer, éhpusztulás előtt álló karcagi és kiskunmadarasi földmunkáscsaládon. Kötelességet teljesítek akkor, amidőn ennek a földmunkástömegnek a levelét, melyet a nemzetgyűléshez intézett», tisztelettel felolvasom (olvassa) : »A kormány, fájdalom, a mai napig nem csinált semmit. Munkaalkalom nincs. Ezideig sem a hatóság, sem a kormán részéről nem történt semmi. Az éhező munkások és családjaik kétségbeesve és reménytelenül állnak, és családapák százai kóborolnak a szomszéd megyékben munkakeresés céljából, de nagyon kevés eredménnyel. A nyomor és nélkülözés leírhatatlan. Ezen kétségbeejtő helyzetünkben azzal a kéréssel fordulunk az igen t. képviselő úrhoz, mint a magyarországi földmunkások egyik parlamenti szószólójához, hogy érdekünkben a nemzetgyűlés legközelebbi ülésén méltóztassék felszólalni, helyzetünket vázolni és a mi nevünkben a kormánytól részünkre munkaalkalmak létesítését kérni és amennyiben a kormányt másképen informálnák és szavainknak hitelt nem adna, nevünkben kérni helyzetünk megvizsgálását itt a helyszínen. Kérjük továbbá, ha sem a kormány, sem senki más nem tehet vagy nem tesz érdekünkben semmit, hogy az éhhaláltól bennünket megmentsenek, az esetben nevünkben kijelenteni, hogy arra kérjük a nagyméltóságú m. kir. kormányt, érdemesítsen bennünket, akiknek az elődjei Árpáddal jöttek ebbe a hazába és mindezideig nehéz munkánkkal segítettük i'entartani és fegyverrel megvédeni a legutóbbi világháborúban is, kegyelemből engedjen bennünket kivándorolni és az állam költségén az ország határáig kiszállíttatni. Magyar hazánk iránti szeretettől áthatva vérzik a szivünk erre a gondolatra, de a családunk és magunk szenvedése és nyomora arra kényszerit, hogy ha itt nem találunk munkát és megélhetést, az éhhalál elől más országba meneküljünk.« (Urbanics Kálmán : Csontos képviselő ur most is fenn van emiatt a Várban !) Ebben az ügyben tárgyal egész héten !) Azt hiszem, hogy amikor a legmagyarabb területnek óriási földmunkástömege ilyen helyzetben van, nem árt, ha ezt minden képviselő szóváteszi, mert minél többen tesszük szóvá, annál biztosabb a kérdésnek sürgős orvoslása. Arra kérem az igen t. pénzügyminister urat, hogy lehetőleg még a mai nap folyamán találjon módot arra, hogy Karcag és Kunmadaras többezer földmunkáscsaládja részére megnyug-