Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-422

56 A nemzetgyűlés 422. ülése 1Ô25. évi június hó 5-én, pénteken. A mi emigránsaink egy részének hazajövetele azonban nem lehet a kormány részéről tárgyalás alapja sem. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem beszélek itt Garami Ernőről és az ő felfogását követő emigránsok táboráról; én csak azokról beszélek, akiket egy egész világ választ el minden magyar embertől és amikor ezt mondom, azt is kijelentem, hogy egy egész világ választja el tőlük a mi magyar szocialistáinkat is, mert ők sokkal balrább mentek, sokkal jobban közeledtek a kommünhöz. vagy ami még súlyosabb: a Károlyi Mihály-féle politikai felfogáshoz sorakoztak. Ezek, higgyék el, sokkal nagyobb ellenségei az itt élő szocialistáknak, mint ebben az országban bármily társadalmi osztály. Azért is kérem, hogy álljon nemzeti alapra a szocializmus, mert azt hiszem, hogy a kommünhöz, a végletekhez csak egy olyan szocialista irányzat mehet, amely nem áll nemzeti alapon. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A nemzeti alapra helyezkedés volna a legfontosabb a mi szemünk előtt, mert ha körülnézünk a körülöttünk lévő országokban, mindenütt azt látjuk, hogy a nacionalista erők újult erővel támadnak fel. Ha végignézem Olaszországot, Jugoszláviát, Csehországot, Komániát, Lengyelországot. Németországot, mindenütt a nemzeti érzés fűtőére je az, amely áthatja a tömegeket és ez ad nekik erőt a fejlődésre. (Igaz! Ua\y van! jobbfelől és a közéven.) Azért mondom én, hogy erre minden téren nagyon vigyázzunk. (Igaz! Ugy van! Helyeslés jobbfelől.) Ezekután méltóztassék nekem megengedni, hogy rátérjek a törvényjavaslat tárgyalására. Megígérem, hogy a választójogi javaslat vitájának ezen előrehaladott stádiumában, nagyon röviden fogok beszélni. Szerintem ezt a törvényjavaslatot, mivel az egész nemzet életébe mélyen belevág, igazán mindenkinek a legmesszebbmenő lelkiismeretességgel kell tárgyalnia. Már előre is tiltakoztam az ellen, mintha ezt a javaslatot talán a tömegek pressziója hozta volna ide, vagy pedig — ami még divatosabb — talán valami idegen, külföldi áramlatnak parancsoló jelszava. T. képviselőtársaim mindig a tömegekről beszélnek. Én érintkezem megyémmel, faluimnak minden emberével és higgyék el, mentül szegényebb valaki, annál jobban és szivesebben foglalkozom vele. Én figyelem a nép lelkének megmozdulásait, indulatait, de énhozzám soha sem jutott el annak hire, hogy megváltásként, vagy egy jobb jövőt sejtve üdvözölné a nép általános választójog behozatalát, vagy hogy reményük volna ahhoz, hogy ebben a kis országban, mai szomorú helyzetünkben ezek a politikai kérdések változást hozhatnának. (Klárik Ferenc: Tessék nekik megmondani, hogy ez igy van S — Derülség.) Nem beszélek szocialista képviselőtársaimról, akiknek neve közismert az általuk vezetett munkások előtt, de sokan vannak, akik felállnak itt és beszélnek a tömegek nevében a akikre vonatkozólag, ha ón azt kérdezném az én falumban, ahol 14—15 ezer hold földet birnak a kisemberek, akik tisztességesek, munkásak és becsületesek, hogy kik is azok az ellenzéki képviselők, akik nap-nap mellett beszédeket tartanak az ő nevükben és az ő megbízásukból, méltóztassanak elhinni, hogy egyiknek nevéről sem tudnak semmit (Zaj a baloldalon.) A háború végével tapasztaltuk, hogy elérkeztek hozzánk olyan jelszavak, amelyek megvoltak nálunk is — legalább az én otthonomban, az én lelkemben, az én megyémben, társadalmamban, mindig megvoltak: a demokrácia, a liberalizmus. A magyar demokráciában, a magyar liberalizmusban benne éltünk s ez legalább annyi egyenlőséget, szeretetet, becsületességet! és önzetlenséget ölelt fel, mint a világnak minden jelszava. Méltóztassanak elhinni, hogy nálunk ezek a jelszavak nem voltak annyira inficiálva, mint külföldön, amint erre Farkas Tibor t. képviselőtársam nagyon szépen rámutatott beszédében. Ezeknek a világáramlatoknak, amelyek a háború végén hozzánk érkeztek, mint például a népek önrendelkezési joga, látjuk az eredményét abban, hogy négy és fél, vagy ötmillió magyar ember él idegen járom alatt. A demokráciát is megéreztük akkor, amikor az a kicsi esapat lement Szerbiába, s az volt az első ténye, hogy meghajolva, meggörnyedve, önérzet nélkül, hitványán, mindent odaadtak. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Akkor kezdődött nálunk ennek a külföldi demokráciának hatása és folytatódik abban, hogy pár millió magyar öt képviselőt küld be a jugoszláv, cseh és román parlamentekbe, s hogy végigbotozzák a magyarokat; mert nálunk meghozták ugyan a törvényt a botozásra, de végre nem hajtották, náluk pedig nem hoztak erről törvényt, de végrehajtják egész becsületesen azokon, akiken épen tetszik. Ez az a hires demokrácia, amelyre folyton hivatkoznak. (Iaaz! Ugy van! a jobboldalon.) Itt van azután a szocializmus kérdése. Hiszen nem is lehet férfi, nem lehet magyar ember és nem lehet lelke annak, aki a szocializmusnak nagyon szép, gyönyörű tanait magáévá nem teszi. De én a 'nemzetközi szocializmus erejét nem hiszem; én a nemzeti szocializmus erejét hiszem (Ugy van! a jobboldalon), mert a nemzetközi szocializmustól vártam egy nagy pontot, egy nagy szót, nagy felkiáltást, akkor amidőn — mondjuk — a Éuhr-vidéken ezrével ölték a németeket, rabolták ki őket. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Meg is volt!) s még kenyeret sem adtak nekik. Azt vártuk volna, hogy a francia vagy angol szocializmus, vagy bármely nemzet szocializmusa — talán ez a parlament volt az egyetlen, ahol ezt szóvátették — felemelje tiltakozó szavát. Nem hallottuk, hogy munkástársaik érdekében felszólaltak volna. Vagy amikor minket kiraboltak, munkásotthonokat, gyárakat, munkásmegélhe • téseket tettek tönkre, akkor sem volt senkinek szava. (Peidi Gyula: Ugyanakkor megöllek Somogyi Bélát! — Nagy zaj a jobboldalon. — Szomjas Gusztáv: Egy emberért bűnhődjék az egész nemzet? — Peidi Gyula: Ugyanakkor gyilkolták a munkásságot a hazafiak nemzeti alapon! — Zaj. — Elnök csenget. — Szomjas Gusztáv: Hol volt a demokrácia akkor, mikor jó keresztényeket gyilkoltak?) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kérem a képviselő urakat minden oldalon, méltóztassanak nyugalmukat megőrizni. (Zaj.) Zsirkay képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Kállay Tamás: Peidi t. képviselőtársam, ha nem is folytattam vele magánbeszélgetéseket ebben az ügyben ... (Zaj a szélsöbaloldalon.) Elnök (csenaet): Csendet kérek! Keisinger képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Kállay Tamás:... bizonyára ismeri ebben a kérdésben elfoglalt álláspontomat. Igazán nem lehet olyan gyilkos az egész világon, legkevésbé ebben az én szeretett országomban, akit én pártfogásomba vennék, sőt azt mondom, hogy mindenkit, aki a törvény ellen, a