Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.
Ülésnapok - 1922-422
À nemzetgyűlés 422. ülése 1925. igenis hidat akarunk adni a nemzet számára a szintén polg-ári, de a mainál boldogabb Magyarországba és meg akarjuk teremteni a lelkek nyugalmát is. (Helyeslés a baloldalon. — Meskó Zoltán: Maguk nem szervezkednek, hanem ülnek nyugodtan és nézik, hogy mi történik! — Graeffl Jenő: A vezetőket nézzük!) Ez a választójogi törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, mindenre lehet alkalmas, csak arra nem, hogy a lelkeket megnyugtassa. Alkalmas lehet arra, hogy pro forma, látszat szerint ezt az évtizedek óta vajúdó speciális magyar kérdést elintézettnek vehessék a rövidlátók; alkalmas lehet arra, hogy a legközelebbi képviselőválasztás alkalmával a jelenlegi kormánytöbbség életét erőszakkal esetleg meghoszabbithassák a hatalmon lévők. Alkalmas lehet arra is ez a törvényjavaslat, hogy a külföld előtt ferde világításba helyezze a mi közállapotainkat, az országunkban uralkodó közszellemet a nyilt szavazásnak való hozsannázás révén, de semmi esetre sem lehet alkalmas arra, hogy a néptömegeket megnyugtassa, a lelkek harmóniáját megteremtse, ami pedig a jövő építőmunka szempontjából legalább is van annyira fontos, mint pénzügyi szanálása ennek az országnak. Bizonyitani kívánom ezt, és ha mondandóim során kiterjeszkedem más kérdésekre, amelyek szerintem összefüggnek ezzel a törvényjavaslattal, de egyesek nézete szerint talán nem, ezért miár most kérem a t. Ház engedelmét, hogy a tárgytól eltérhessek. Elnök: Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e a képviselő urnák az engedélyt megadni, hogy a tárgytól eltérjen, igen vagy nemi (Igent Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az engedélyt megadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A képviselő urnák a Ház megadta az engedélyt arra, hogy a tárgytól eltérhessen. Tessék folytatni. Kun Béla: T. Nemzetgyűlés! A magyar közéletnek évtizedek óta emésztő betegsége, hogy kellő időben a kornak megfelelő választójogot nem adtak a nép millióinak. Ha évtizedekre visszamegyünk és nézzük, hogy a függetlenségi és 48-as pártnak Ausztriával, a bécsi hatalommal szemben folytatott küzdelmében mi volt a vezérirány, azt látjuk, hogy a közjogi sérelmeknek a Ház elé hozása, és a néptömegekbe való bevivése volt az és viszont a 67-es hatalom régi uraitól sem, akik a bársonyszékben ültek, nem várhattuk a közösügyes rendszernek szolgálatában, hogy a nép jogával is törődjenek. Mint emlitém, a régi függetlenségi és 48-as párt vezetői, még a boldogult szépemlékü, dicső Bartha Miklós is kimerítették tevékenységüket abban, hogy az osztrák szoldateszkával, az osztrák beolvasztó törekvésekkel szesmben hirdették a magyar nemzet önrendelkező jogát, hirdették a hadseregnél, vámterületnél és bankkérdésnél s nem vették észre, hogy az egálján gyülekező felhőkben nemcsak a nemzeti elégületlenség villámai cikkáznak, hanem a megélhetés nehézségével küzdő nép addig elfojtott keserűségének kivillanásai is ott vannak a láthatáj szélén, s az egész magyar horizontra mind nagyobb és nagyobb arányokban veti árnyát, baljós mementóját a megoldatlan munkáskérdés. (Ugy van! a baloldalon.) Tény, hogy már évtizedekkel ezelőtt a kisgazdák sorsa is rossz volt ebben az; országiban. Eladósodtak, a telekkönyvben leterhelve volt a birtok, aránytalan volt a birtokmegoszlás, nem volt fokozatos adó. Ennek ellenére tűrtek és évi június hó 5-én, pénteken. 39 szenvedtek és mikor a függetlenségi 48-as zászló alá hivta őket a toborzó szó, odaállottak a nemzeti eszme szolgálatába, s nem mondották azt, hogy kenyeret is adjatok nekünk! Kossuth Lajostól csak a függetlenségi eszméhez való hűséget citálták a mi régi 48-as nagyjaink, de nem egyúttal azt is, amit a népjogokról mondott irataiban. Kossuth Lajos ezeket mondotta: „Egyenlő jog, egyenlő szabadság, a Eaza minden polgárának faj- és osztálykülönbség nélkül. Áldom Istenemet, hogy e munkában tevékeny részt venni engedtetett." (Propper Sándor: Sajnos eredménytelenül!) Mintha évtizedeken keresztül Kossuth Lajos iratainak ez a gyöngymondása el lett volna fedve a függetlenségi és 48-as párt vezetőinek és irányadóinak szeme előtt: tisztán a nemzeti követelményeknek valósítására irányzódott minden küzdelem' és minden figyelem. Jött is egy gyönyörű harc azért, hogy a magyar nemzet anyanyelve érvényesülést találjon a hadseregben, és a magyar jelvényeknek megtisztelése is bevonuljon oda. Jött az úgynevezett nemzeti küzdelem, amellyel szemben a bécsi udvar makacs elzárkózottságot mutatott. 1913-ban gróf Apponyi Albert, mint a szabadelvüpárt házelnöke fogadta azokat a küldöttségeket, amelyek a régi Nagy-Magyarország minden vidékéről sereglettek ide és követelték a hadseregben a nemzeti szellem érvényesülését. Azután jött első ministerelnöksége idején bizpnyos Ígérgetésekkel Khuen-Héderváry Károly, de rövid idő alatt megbukott a Szapáry-féle fiumei vesztegetés folytán. Jött azután gróf Tisza István első ministerelnöksége 1903 őszén a kilencesbizottság programjával, amely bizonyos előhaladást jelentett a nemzeti követelések terén, amihez a bécsi udvar is hozzájárult. Mikor a kileiiicesbizottság programpontjai nem valósultak meg, jött egy ujabb harc, majd ujabb kibékülés és Thaly Kálmán, a nagy kuruc, 1904-ben itt, a képviselőházban, mint békeszerző kapta meg és érdemelte ki azt a bizonyos enilékplakettet. Majd később jött Tisza ugrai levele, jött a Perçzel-féle zsebkendőjelenet, az első darabontoknak — az első vészmadaraknak — a képviselőházba való bevonulása és jött gróf Tisza István emlékezetes kijelentése 1904 decemberében, hogy: legyen vége a komédiának. És jött tőle egy könyvalakban kiadott röpirat: „Küzdelem a parlamentarizmusért" címen. Gróf Tisza István feloszlatta a Házat, 1905 január 26-án megkérdezte a nemzetet — elismerem, nyilt szavazással, de tiszta választás utján — s kisebbségben is maradt. Bejött többségben a koalíció. Gróf Apponyi Albert belépett a függetlenségi és 48-as pártba és még vagyunk néhányan — fiatalemberek voltunk akkor —, akik emlékezünk rá és repesett a szivünk az örömtől, amikor hallottuk Kossuth Ferenctől, hogy: itt a helyed köztünk Apponyi Albert! Tisza István gróf megbukott, a koalíció többségre jutott. Nem teszem fel az önérdeket gróf Tisza István részéről, amikor a nemzeti követelésekkel szemben a maga akaratát — amely igazodott a királynak, illetve a császárnak akaratához — igyekezett érvényesíteni, mert ő mindezt a nagyhatalmi állásért tette és amikor az Ausztriával való közösség követéléséért sikraszállott, egyúttal azt hitte, hogy igy Magyarország területi jövőjét is jobban tudja biztosítani. í)e tény s ezzel szemben meg kell állapitanom, hogy volt egy időpont, amidőn a koalíció többségre jutott, amikor a nemzeti követelményekért a választók óriási többsége sikraszállott és nyilt szavazás dacára is lándzsát tört azért, hogy érvényesüljenek azok a követelések. H,-