Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-430

408 A nemzetgyűlés 430. ülése 1925. évi június 19-én, pénteken. a gyűjtőfogházban pl. azt, hogy mindegyikünk azon dolgozott, hogyan lehetne onnan minél előbb kijutni s ebből a célból igénybe vettek minden elképzelhető protekciót, még asszonyi protekciót is aziránt, mikép lehetne a népbiztosokat megkörnyékezni s családtagjaikat mikép lehetne kibocsáttatni. Akkor láttam azt — és ezt dicsőségére mondom az illetőnek, — hogy Rónai igazságügyi népbiztosnál, ahol legtöbbünk családtagjai kopogtattak, meghallgatásra találtak a polgári egyének részéről előterjesztett kérelmek és én pl. erre a népbiztos úrra csak hálásan tudok visszaemlékezni. Ha azután még arra gondolok, hogy ennek a népbiztosnak szobájában ki fogadta az én családtagjaimat, mikor az én kibocsátásomat kérték, akkor rájövök arra, hogy Rónai népbiztos ur előszobájában ugyanaz az ur ült, aki most a ministerelnök előszobájában ül, vagyis Rónai népbiztosnak személyi magántitkára ugyanaz a Vogler Béla, ugyanaz az általam igen nagyrabecsült, nagytehetségű és rendkívül rokonszenves fiatal ministeri tisztviselő volt, aki most Bethlen Istvánnak személyi titkára. így nem lehet játszani a múlttal, nem lehet ugy különbséget tenni, hogy Vogler Bélának szabad volt egy népbiztos mellett szolgálatot teljesiteni és most szabad megint a magyar ministerelnök legelső, legközvetlenebb munkatársának, legszemélyibb titkárának lenni. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Akkor bocsánatot kérek, hol van itt a határ? Ki tud olyan igazságos lenni, hogy itt az igazságot kétségtelen bizonyossággal megállapitja? Igenis tehát egyenként kell elbirálni azt, hogy ki miben volt bűnös. Ez azonban lehetetlen, először, mert az idő már elmúlt, mert elmulasztották önök az időpontot, hogy megszámoltassák a forradalmárokat. De nem is akarták megszámoltatni, mert féltek, mert nagyatádi Szabó Istvánnak hízelegtek, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és mivel nagyatádi Szabó Istvánnak támogatására szükségük volt. Hiszen nagyatádi Szabó István nélkül Bethlen István sohasem tudott volna befészkelődni annyira abba a ministerelnöki bársonyszékbe, tehát ennek az egy embernek támogatásáért elmulasztották önök azok megszámoltatását, akiket meglehetett volna, vagy meg kellet volna számoltatni. (Kiss Menyhért : Ott bukott meg a keresztény demokrácia !) Mikor a Tiszántúl felszabadult a román uralom alól, Bihar vármegyébe engem nevezett ki a kormány kormánybiztosnak s azt láttam rögtön az első napon, hogy egyik ember a másik után jött árulkodni hozzám. Az egyik azt mondotta, hogy X. Y. kommunista, a másik azt mondotta, hogy X. Y. románbarát volt. Azzal kellett tehát folyton az időt töltenem, hogy ki volt kommunista és ki volt románbarát, és abszolúte nem tudtam igazságosan ítélkező hatósági közeg lenni abban, hogy melyiknek hogyan osszam az igazságot. Ennek folytán kialakult akkor bennem az az elhatározás, hogy lehetetlen itt egy megszámoltatás. Hogy pedig mennyire lehetetlen ez, azt mi sem bizonyítja jobban, mint például Bihar vármegyének egész tisztviselői kara, amely most szinte versenyez Pestmegyével és az összes megyékkel, amikor bizalomnyíl valutásról van szó, és amely a belügy minister ur által személyesen ismert, hírhedt Baranya András alispán vezetése alatt áll. Ez a tisztviselői kar például egy nemzetvédelmi tiszt jelentése szerint románbarátsággal volt megvádolva, még pedig nem valami olyan románbarátsággal, amely ne lett volna bizonyítható, hanem olyannal, amelyet bizonyított is a nemzetvédelmi tiszt, amennyiben bebizonyította, hogy Biharmegye tisztikara igenis nagyon sietett a románoknak a hűségesküt letenni, kivéve két urat, akik természetesen, amikor én oda bevonultam, nyomban követelték a hálát azért, hogy ők nem tették le az esküt. Később azután, amikor ez a vármegyei tisztikar az uralmon levők támogatására sietett, akkor már azután nem piszkálta senki, hogy vájjon Baranya András alispán vagy Fráter László főszolgabíró románbarát volt-e, vagy sem, akkor fátyolt vetett mindenki a nemzetvédelmi tiszt jelentésére, és a biróság is nagyon rövid utón elintézte annak a sajtóorgánumnak a sajtóperét, amelyben Bihar vármegye tisztikara bepörölte az illető újságírót azért, mert őt románbarátnak tüntette fel. Nem tudnék elég példát felhozni arra, hogy milyen félszeg helyzetek, milyen vastag igazságtalanságok keletkeztek már eddig is ós keletkeznek még ezután, ha önök a forradalmi felelősséget ilyen különbözőképen bírálják el. Én pl. mindenesetre a legnagyobb forradalmi bűnnek azt tartom, amit Linder Béla csinált, mert Linder Béla a hadsereget bomlasztotta szét, de ezzel majdnem egyenragunak tekintem azt a bűnt, amelynek én is részese vagyok, t. i. a régi képviselőház feloszlatását. Mert mit jelentett az egyik és mit jelentett a másik? Linder Béla széjjelkergette a hadsereget, fegyveres erő hiányában elveszejtette az állam létének egyik feltételét, Szász Károly pedig a mi passzív magatartásunkkal, amelyben mindannyian bűnösök vagyunk, kimondta a törvényhozás élő szervéről a halálos Ítéletet. Magamra nézve önként azt állapítom meg, hogy gyáva voltam, hogy ezt tűrtem és nem szólaltam fel ellene ; reá nézve nem akarom ezt megállapítani, mert még most is tisztelni akarom őt, mint volt elnökömet, de tény, hogy azok, akik passzíven néztük azt a rombolást, hogy a régi képviselőház kimondotta a maga feloszlását, igenis, mindannyian felelősek, még pedig súlyosan felelősek vagyunk abban, ami később bekövetkezett. Jól mondották itt néhányan az előttem felszólaló képviselő urak közül, hogy semmi sem könnyebb, mint beleütközni ma a paragrafusokba, semmi sem könynyebb, minthogy az ember ajkáról néhány olyan mondat röppenjen el, amelybe a jelenlevő főszolgabíró vagy rendőrkapitány beleköt és megállapitja az izgatás tényálladékát. Köztudomású, hogy az 1922-es választások alkalmával, amikor önök szégyenletes eszközökkel megszerezték a többséget a maguk számára, melynek gyakorlatában most igaztalanul jogtalanul kéjelegnek, azok közé tartoztam, akik ellen a legtöbb visszaélést követték el a hatalmon levők. Érdekes volt, hagy már a választás folyama alatt perbe fogtak engem izgatásért csak azért, mert a földreform novellát kifogásoltam. Azt fejtegettem ugyanis, hogy a földreform törvény rossz és mindig hozzátettem, hogy rossz azért, mert sok benne a »ha«, sok benne az, hogy : ha, ha és ha, akkor ez meg ez történik. Kifogásoltam, hogy a törvény rendelkezései nem imperativek, nem parancsolok és mivel nem parancsolok, rendkívül sok a törvényben a kibúvó, mivel pedig ki lehet bújni, mindenki kibújik alóla, akit valamely vonatkozásban terhel. Ez elég volt arra, hogy engem perbe fogjanak izgatásért, elég volt arra, hogy internáljanak izgatásért és hogy megakadályozzák, hogy választókerületem községeit végigjárjam. így aztán a két választókerületben, ahol jelölve voltam, mindössze öt községben mondhattam el programmbeszédemet. Ilyen eszközök alkalmazása következtében ül pl. önök között Erődi-Harrach Béla, akit 70 szótöbbséggel választottak meg velem szemben a kismarjai kerületben, holott én győztem 780 szótöbbséggel. Ennek az volt az oka, hogy a biróságok különbözőképen bírálták el a beadott petíciók, illetőleg aláírások hitelességét. Az ErődiHarrach ellen beadott petíciót pl. az okból utasították el, hogy a községi elöljáróság által hitelesített aláírás nem elég, mert közjegyző előtt kellett volna hitelesíteni, Ha ez a petíció véletlenül egy