Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-430

398 A nemzetgyűlés 430. ülése 1925. évi június 19-én, pénteken. ezt idebent megmondom igy, ez talán nem izgatás ; de ha künn tesszük szóvá — a nevén nevezve a gyermeket, —• ezt a manővert, amely a nincsteleneknek a zsebére, utolsó falat kenyerére pályázik, egészen bizonyos, hogy a nyakunkban van az izgatási per. Egészen bizonyos, hogy bárki is teszi ezt közülünk szóvá —• amikor is ezt nem jellemezheti másként, mint ahogy jellemezni lehet •— abban a pillanatban kész az izgatási per. Valamikor régen, azokat az embereket, akik megtámadtak másokat és az anyagiakat elszedték tőlük, valami súlyos jelzővel illették. Ma ez az eljárás hasonló eljárás, sőt rosszabb, amelyet itt a gyárosok elkövetnek, sokkal elitélendőbb eljárás, mert nincstelen, védtelen embereket zsarolnak meg a szó szoros értelmében a nyomorúság révén. Ezt a kérdést azonban, nem lehet nevén nevezni, nem lehet szóvátenni azért, mert ebből egyszerűen azonnal előáll a sajtóper, az izgatási per. Ennek nyomában azután ennek a szakasznak negyedik pontja alapján az, aki beleesik ebbe a csapdába, képviselőjelölt nem lehet. Más oldalról is azt tapasztaljuk, hogy amikor az államháztartást szanálják, mikor itt van a végtelen nyomorúság és végre a kormány rájön arra, hogy az ország gazdasági életét beruházásokkal kell valahogyan újraéleszteni, amikor a kormány elérkezett oda, hogy beruházási hitellel valamit tehetne, akkor az egyes gazdaságilag amugyis előnyösebb helyzetben lévő társadalmi osztályok ezt a kis beruházási hitelt is — a szó szoros értelmében — megrohanják és azt látjuk, a napilapok közleményeiből, hogy olyan társadalmi osztályok, amelyek amugyis erősebbek, ezt a beruházási hitelt ismét csak a saját gazdasági helyzetük előnyére igyekeznek kihasználni. Ha ezt künn szóvá tesszük — és ismét nevén nevezve a gyermeket —- rámutatunk arra, hogy : ime lássátok a helyzet az, hogy már hosszú hónapok óta kereset, munka nélkül vagytok, nem juthattok egy fillér segítséghez sem, ellenben a nagybirtokos, a nagy gyáros, a bankár ismét hozzájut az állam erejéhez : ekkor ismét kész az izgatási per, amelynek nyomában elitéltetés, börtön, pénzbüntetés, a politikai jogok elvesztése is jár. Azt tapasztaljuk, hogy az első időben, mielőtt még nem voltunk itt benn a törvényhozásban, addig mindig azt verték a fejünkhöz, hogy a munkásság szervezkedhetik, csak politikailag ne igyekezzék szervezkedni. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Szabó Imre : Igyekeztek elkülöníteni a gazdasági szervezkedést a politikai szervezkedéstől s amikor ezt nem sikerült megakadályozni, amióta itt vagyunk a törvényhozásban, azóta azt látjuk, hogy minden arra irányul, hogy a munkással megutáltassák a politikát, hogy a munkásság a politikából semmi eredményt kihozni ne tudjon, hogy igy a politikától megcsömörülve, otthagyja azt és a politika helyett keressen magának más érvényesülési utat. Volt szerencsém már más alkalommal megmondani, hogy ez a legszerencsétlenebb tendencia, amelyet csak el lehet képzelni épen az állam szempontjából. Ha a munkások idejönnek és itt a törvényhozáson keresztül akarják érvényesíteni jogaikat, akkor ezt örömmel kellene fogadni és nem elveréssel igyekezni kiszorítani innen a munkásérdekek képviseletét. Ma, amikor már a munkásságnak ilyen irányú befolyásolása, a munkásság felfogásának ferde irányban való terelése sem fart sikerrel, azt látjuk, hogy egyrészt már ebben a választójogi törvényjavaslatban is arra törekszenek, hogy a választó jogosultságtól fosszák meg a választókat s azután, amikor már ezen valahogyan keresztül estünk, akkor a 10. §-al az a célúk, hogy ha már nem sikerült mindenkit elütni a választójogtól, akkor legalább azt tegyék I lehetővé, hogy a munkásság képviselői ezen a retortan keresztül valahogyan be ne juthassanak a jelöltek soraiba. Mondhatja azt a belügyminister ur, hogy ez nem a munkásság ellen irányul, de mi még sem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt elhigyjük, mert az ellenkezőjét vagyunk kénytelen állítani és pedig azért, mert hiába mondja nekünk a belügyminister ur, hogy a munkásság mai vezetőit felelősség tekintetében értékeli annyira, hogy amikor kint vannak a tömegek előtt, felelősségük tudatában mondanak mindent, amit mondanak. Méltóztassék figyelembe venni ezt, hogy mi, mint törvényhozók, idebenn, vagy általában a politikai életben, tényleg, igenis érezzük azt a felelősséget, amellyel tartozunk az országnak, tartozunk az ország egész lakosságának, érezzük és tudjuk azt a felelősséget, amely bennünket köt, mint törvényhozókat, de viszont méltóztassék ezzel szembeállítani azt a másik felelősséget, amelyet ama nagy érdekek szolgálatában vagyunk kénytelenek viselni, amelyeknek képviseletét magunkra vállaltuk. Méltóztassék azt a súlyos felelősséget is mérlegre tenni, amelyet az általunk vállalt munkásérdekek képviseletében munkástársainkkal szemben is viselni vagyunk kénytelenek. Nem lehet azt megcsinálni, hogy most már mi, akik idebent vagyunk, vagy akik későbben kerülünk ide be, némuljunk el és ne adjunk hangot azoknak a panaszoknak és azoknak a keserűségeknek, amelyeknek felpanaszolásával egyenesen megbíznak bennünket, vagy megbízzák az utánunk következőket azok, akik megválasztják őket. Az a felelősség ránknézve szerintem sokkal súlyosabb, mint emez a felelősség, mert az országgal szemben való felelősség kérdésében ott van a kormány és a többségi párt, amely azt a bizonyos kilengést a maga nagy, hatalmas mamuterejével korlátozhatja, ellenben a felénk való felelősséget a kormány sem s a többségi párt sem viseli soha. Ha egyszer is arról győződtem volna már meg, hogy kérésre, szép szóra megértéssel találkoztunk volna a munkások törekvéseivel szemben a kormány és a többségi párt részéről, akkor még lehetne erről beszélni, de soha még egy garasnyi eredményt, soha egy fikarcnyi politikai engedményt a túlsó oldalról nem kaptunk másként, csak ugy, ha mi azt erőnkkel ki tudtuk vivni. Ilyen körülmények között meg lehet tehát állapítani, hogy a belügyminister urnák az a célzása, amellyel a mi felelősségérzetünket igyekezett felcsigázni és előtérbe helyezni, célját nem érheti el, mert nekünk az a felelősség, amelyet a másik oldalon magunkra vállaltunk munkástársainkkal szemben, sokkal többet jelent s ezt a felelősséget, mi tényleg viselni is fogjuk még azon az áron is, ha nem lehet többé közülünk bárki is képviselő. Nekünk a mandátum nem fontos, a fontos csak az, hogy tudjuk-e képviselni azokat az érdekeket, melyeket ránk biztak, igen vagy nem? Azonkivül Reisinger képviselőtársam tegnap már szóvátette a 6-ik pontot. Külön részletenként nem fogunk mindegyik pontra kitérni, de tényleg az a helyzet, hogy mi a 6. ponttal szemben nem azt reklamáljuk, hogy a tanácsköztársaság forradalmi kormányzó tanácsnak tagja (népbiztosok) vagy azok helyettesei, vagy a forradalmi törvényszékek elnökei stb. lehessenek képviselők, csak azt reklamáljuk, hogy ilyen inkonzekvens intézkedéseket hogyan lehet törvénybe iktatni vagy azt megkísérelni akkor, mikor tudjuk, hogy vannak emberek, akik ha nem is a bolsevizmus alatt, de a forradalmak alatt tényleg magas szerepet viseltek s csodálkozom rajta, hogy ha már ezt igy bevették, miért nem vették be ide. azt a rendelkezést is, hogy azok se vállalhassanak képviselőséget, akik a Károlyiforradalom alatt főispánok vagy kormánybiztosok voltak. Ha konzekvensek akartak volna maradni,