Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-429

A nemzetgyűlés 429. ülése 1925. a házasság, a tulajdon és az osztályok elleni izga­tás — az én nézetem szerint — minden időben épen olyan mértékben veszélyeztette a nemzet létét, mint a nemzetiségi izgatás. Ennek következ­ményeit a bizottság akkor le is vonta, amennyiben az 1918 : XVII. te. végleges szövegében ugyanazok az intézkedések foglaltattak bele, mint amelyek ebben a javaslatban vannak. Mi tehát az 1913. évi XIV. te. intézkedéseit akarjuk itt statuálni és pedig az 1918-ban, a bizottságban létrejött precí­zebb szövegezésben. Ha tehát egyes képviselő urak azt mondották : hogyan kívánhatjuk azt, hogy ezt az intézkedést visszaható erővel ruházzuk fel, akkor az igen t. képviselő urak vagy rosszul fejezték ki magukat, vagy pedig nincsenek tisztában vele, hogy vissza­ható erővel elvégre csak uj törvényes intézkedést lehet felruházni. Mi fentartjuk a régi törvényes intézkedést, tehát nem ennek a meghozandó tör­vénynek erejében vonatkoznak ezek az intézkedé­sek a múltra is, hanem a régi törvények erejében, amelyek ma is érvényben vannak. Nem visszaható erő statuálásáról van tehát szó, a mi részünkről, ellenben a túloldalon ülő képviselő urak követelik azt, hogy a fennálló, érvényben levő és a jövendőre is fentartandó törvényes intézkedés hatályában egy hiátust, egy cezúrát állapítsunk meg. Nem mi követünk el tehát egy, mondjuk, logikai excentri­tást akkor, midőn a régi törvények intézkedését fentartjuk, hanem azok a képviselő urak, akik ellenkező állásponton vannak, akik azt kívánják tőlünk, hogy ilyen jogi excentrikumot vigyünk bele a törvénytárba. (Rupert Rezső : Megszűnt a hatálya az 1920. évi I. tc.-ben !) Ezeknek az intéz­kedéseknek hatálya nem szűnt meg, mert az 1922. évi rendelet alapján újból teljes egészükben életbe­léptek és közbeeső rendeletekre, amelyek nem a régi törvényen alapultak, — mint az általános vitá­nál is kifejtettem — nem vagyok hajlandó a jog­folytonosság szempontjából hivatkozni. Nézetem szerint meglehetősen szokatlan jogi eljárás az, hogy az ember egy életben lévő s csak megújított intézkedésnél egy ilyen, hogy ugy mond­jam, kiméleti időt állapítson meg, bár meg kell vallanom, hogy az 1918 : XVII. te. ezt megtette, mert akkor az átmeneti intézkedések során az osztály és tulajdon elleni izgatásra nézve ilyen men­tességet állapított meg. Ez tehát az én teoretikus kiinduló pontom. Nézetem szerint ennek az intézkedésnek ugy kell belekerülni a törvénytárba, mint a múltban volt, s ezt az intézkedést legalább is ezen a helyen nem lehet módosítani olyan értelemben, hogy az élet­ben levő intézkedés folyamatosságában egy hiátust állapítsunk meg. Ha tökéletesen el is zárkózom az elől, amit az igen t. képviselő urak a túloldalon követelnek, praktikus szempontból hajlandó va­gyok nem ennél a szakasznál, de más szakaszoknál, bizonyos, a méltányosságból folyó módosításokra. Elsősorban a 10. §-ra hivatkozom, ahol a har­madik pontban valóban egy teljesen uj intézkedést kivan ez a javaslat a törvénytárba felvenni, kimond­ván azt, hogy aki nyereségvágyból elkövetett bűn­tett miatt jogerősen két évet meghaladó szabadság­vesztés-büntetésre, vagy súlyosabb büntetésre Ítél­tetett, vagy akit rágalmazásért, vagy izgatásért három izben jogerősen elitéltek, örök időre, tehát halála napjáig ki van zárva a választhatóságból. Erről az intézkedésről elismerem, hogy novum a törvénytárban s erre az intézkedésre vonatkozhat­nak a képviselő uraknak azok a kifogásai, amelyek szerint egy ilyen uj intézkedést ne ruházzunk fel visszaható erővel. A 10. §-nál tehát hajlandó vagyok a harmadik pontot ilyen értelemben módosítani s kimondani azt, hogy ez a szakasz visszaható erővel nem bir, a törvény életbelépte előtt elkövetett 'vi június hó 18-án, csütörtökön, 369 cselekmények ezen intézkedés szempontjából figye­lembe nem vehetők. Sőt tovább is megyek egy lépéssel. Ebből a szövegből kimaradt az, hogy rágalmazásért, illetve az izgatásért kiszabott büntetésnél legalább egy bizonyos minimumot állapítsunk meg. Minthogv pedig a 7. §-ban mindenütt csak szabadságvesztés­büntetésről beszéltünk, hajlandó vagyok a 10. § harmadik pontjánál szintén kimondani azt, hogy csak olyan ítéletek jöhetnek számba, amelyek sza­badságvesztés-büntetést szabnak ki, tehát az enyhe esetek, ahol a bíróság is csak pénzbüntetés kisza­básával elégedett meg, ne akadályozzák az illető­nek a választói névjegyzékbe való felvételét. Mint­hogy pedig ez az intézkedés az általános jogi elvek­kel ellentétben nem szabott meg olyan határidőt, amelyen belül ezeknek a büntetéseknek be kell következniök, tehát valaki, aki egymástól egészen messze eső határidőkön belül követett el ilyen bűn­cselekményeket, szintén ennek a jogi következ­ménynek volna kitéve, arra is hajlandónak nyilat­kozom, hogy ebben a szakaszban azt a módosítást felvegyük, hogy ez a háromszori büntetés csak abban az esetben járjon a törvényszakaszban körül­irt következményekkel, ha a háromszori büntetés tíz esztendőn beiül következett be. Hajlandó vagyok továbbá enyhíteni a 10. § negyedik pontját is és visszatérni az 1913. évi XIV. t.-cikknek arra az álláspontjára, amely sze­rint a hosszabb határidő, amelyen belül valaki nem választható, ne attól tétessék függővé, hogy vét­ségért, vagy bűntettért lett-e az illető elitélve, hanem attól tétessék függővé először, hogy az el­itélt visszaeső volt, mert nézetem szerint súlyosabb az eset, ha valaki, bár vétségért, de visszaesőleg lett elitélve, annál az esetnél, mikor valaki bűntett miatt először kapott büntetést. Módosítást nyújtott be az előadó ur a szóban­forgó szakasz második bekezdésénél, amivel részben honorálni kívánjuk azokat, amiket Rupert és Rassay igen t. képviselőtársaim elmondottak, nevezetesen azt akarjuk kimondani az előadó ur módosítása folytán, hogy ha valakinek büntetése kegyelemből elengedtetett, a kegyelem elengedése folytán ezek a következmények is elengedettnek legyenek tekinthetők. Egészen jogos és méltányos ez, mert hiszen az államfői kegyelem, ha a büntetés teljes elengedésére vonatkozik, legtöbb esetben valami jogi tévedés kiigazítására szokott szolgálni s ha valaki a büntetés alól szabadul ilyen alapon, vilá­gos és logikus, hogy szabaduljon a büntetés követ­kezményei alól is. Hegymegi-Kiss Pál igen t. képviselőtársam nyújtott be továbbá egy módosítást, amelynek értelmében ennek a szakasznak intézkedései ki­terjesztést nyernének azokra a köztisztviselőkre is, akik a 177. § értelmében fegyelmileg súlyos bün­tetésre ítéltettek. Nem akarom ismételni azon ok­fejtést, amellyel igen t. képviselőtársam módo­sítását megindokolta, magam részéről az indokolást is teljes mértékben elfogadom s ezt a benyújtott módosítást elfogadásra ajánlom. (Helyeslés.) Az igen t. képviselő ur második módosítását nem azért nem fogadhatom el, mintha azt nem tartanám méltányosnak, hanem azért, mert ez olyan részletes kis kazuisztikus eset hogy nehéz egy törvényben ennyire belemenni a részletekbe, pláne ilyen büntető szankciók, mondjuk konze­kvenciák levonása terén. Ha az igen t. képviselő ur nagy általánosságban s az összes eseteket magábafoglalóan tett volna módósitó indítványt, elfogadhattam volna, de sok hasonló eset közül épen aktuállitásánál fogva egy ilyen speciális apró esetet kiragadni, törvényszerkesztési szempontból nem tartom helyesnek. Arra kérem az igen t. Nemzetgyűlést, méltóztassék ezt a szakaszt elfo­gadni az előadó ur által benyújtott két módosi-

Next

/
Thumbnails
Contents