Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-421

26 A nemzetgyűlés 421. ülése 1925. Ha kezünkbe vesszük a bizottság jelentését és olvassuk, — amint előttem már más igen t. képviselőtársam is emlegette, — hogy a bizottság és az igen t. előadó ur milyen indokokat hoz fel arra nézve, hogy miért kellett végre a választójogi reformról gondoskodni, ugy érezzük magunkat, mintha nem is Magyarországon élnénk. Olyanokat olvasunk ebben, aminőket minden józanul gondolkodó ember, aki politikával foglalkozik, nemcsak hogy megért, hanem kell hogy helyeseljen is. A jelentés egyik oldalán például azt olvashatjuk, hogy nem szorul bizonyításra, hogy a választójog kiterjesztését sürgető közhangulat jogos alapokon nyugszik, továbbá, hogy a választójogi reform időszerűsége sem lehet vitás. Én egyik tagja vagyok annak a pártnak, amely évtizedeken keresztül harcolt a választójogért és az eredmény mindössze egy epizód volt, amely a háború után következett be, de amelyet nem is lehet figyelembe venni, mert csak rövid átmeneti időre vonatkozott és sok csalódást is hozott, mert ujabb visszaesést, reakciót szült. Ezt tehát a legjobb akarat mellett sem lehet figyelembe venni. Ha pedig ettől eltekintünk, azt kell mondani, hogy az az igen t. bizottság" teljesen velem egyezően gondolkodott, mert jelentésében ugyanezen az oldalon azt mondja, hogy már hét évtizednél hosszabb idő folyt le, amióta a magyar választójog terén nem történt törvény utján olyan jogkiterjesztés, amely a gyakorlatban is átment volna. Ezt teljesen aláirom. De micsoda törvény lehet az, amelyen —• nem is akarok világháborúról és forradalmakról beszélni — hét évtizeden keresztül semmit sem változtattak ! A mai időbe való az ilyen törvény? Ha nem is a választójogról, tehát az alkotmány' egyik alapjáról, hanem akármilyen törvényről lenne szó, akkor is abszurdum volna, hogy hét évtizeden keresztül azon a törvényen semmit sem változtattunk ! Az ilyen törvény nem lehet ebbe a modern életbe való, és sehogy sem felelhet meg a szükségleteknek. Ami akkor, hét évtizeddel ezelőtt jó volt, vagy jó lehetett, az ma már semmiképen sem lehet jó dolog, üdvös és hasznos valami, hanem ellenkezőleg, nyugtalanítja a népet. Tessék csak elképzelni, hogyha más téren mondjuk az iskola terén nem is igen nagyot haladtunk, de azt mégis csak meg lehet állapitani, hogy pl. ha nálunk, szervezett munkások körében, az iskola nem tudta szegény szülők gyermekeinek a legszükségesebb tudományt nyújtani, hogy a gyakorlati életben megállhassák helyüket, ezt pótolták a szakszervezetek, ahol szintén tanulnak azok, akiknek nem volt alkalmuk az iskolában tanulni. De az iskolák száma ezalatt az évtized alatt mégis csak megszaporodott, az analfabéták száma mégis csak megcsappant és ha ezt megállapitom, ezzel azt akarom bizonyitani, hogy tehát ezzel a kielégítő iskolázottsággal, ezzel a — akár szerényen is vett — magasabb intelligenciával az igények, a nép igényei is megnőttek, ami szintén egészen természetes dolog. Hét évtizeddel később tehát nem lehet megelégedni azzal, amivel az emberek meg voltak elégedve 70 évvel ezelőtt. A bizottsági jelentésben erről a hét évtizedről szó van. Azt mondja tovább (olvassa) : »Ennek politikai okait kutatni nem lehet jelentésünk feladata, de azt kétségtelennek tartjuk, hogy társadalmi viszonyaink és állami rendünk sok megrázkódtatástól mentesek maradtak volna, ha időnkint teszünk egy-egy megfontolt lépést a választójog kiterjesztése terén.« Hát, bocsánatot kérek, itt a bizottság jelentése olyasmit mond, amit már mások is-mondottak megállapítás révén s amit mi szociáldemokraták folyton mondunk és hangoztatunk ; de ha mi mondjuk, akkor az a válasz, hogy nem ugy van. Most a bizottság évi június hó 4-én, csütörtökön jelentése is kénytelen ezt megállapítani, hogy ha a háborút megelőzőleg talán, de mondjuk, hogy a háború tapasztalatai után, mielőtt még elértük 1918 októberét s amikor még az igények nem voltak annyira felcsigázva és szerényen csak abban nyilvánultak meg, hogy az általános, titkos választójogot kívánták azért, hogy a nép széles rétegeinek képviselői is bejuthassanak a törvényhozó testületbe s ők is egyenlő jogok révén beleszólhassanak az állam ügyeibe, szélesebb választójogot biztosítottak volna a nemzet számára, akkor •— ezt mondja ez a jelentés is — az utána következő megrázkódtatásokat el lehetett volna hárítani. Hogy nagyon bölcs emberek mindig utólagosan okosodnak meg és mindig post festa tudják, hogy mit kellett volna csinálni, hogy katasztrófák ne következtek volna be, ez nagyon sajnálatos körülmény. Ebben az országban különösen azt lehet tapasztalni, hogy államférfiak, amikor felelősséggel járó állásaikból kipottyannak és ellenzékbe jutnak, akkor mindig nagyon helyesen tudják megállapítani, hogy mi lett volna a jó. Mondom ez. a sajnálatos körülmény ; bár azt tartom, hogy a helyes útnak ez az utólagos, vagy időleges megállapítása még mindig a kisebbik baj ; amikor itt az ellenzék padsoraiból olyan férfiak, akik valamikor másként gondolkodtak, ma igenis megállapítják, hogy az általános és titkos választójogot végre meg kell adni az ország népének, mert máskülönben ez a kérdés nem kerülhet nyugvópontra, másrészt pedig enélkül természetes fejlődés ő szerintük is lehetetlen, ez a tapasztalatok alapján történő helyes következtetés még mindig jobb, mint hogy ha annak ellenére, hogy szükségét látják, sem akceptálnák és helyeselnék azt, hogy ebben a kérdésben nincsen más megoldás, mint hogy a haladás útjára kell lépni és meg kell adni azt, ami másutt mindenütt már régen meg van, — ez még sokkal nagyobb baj. Fenmarad tehát az a várakozás, hogy a most felelősséggel járó állásokban lévők, még azelőtt, mielőtt ezekből az állásokból kipottyannak, szintén ilyen belátásra jussanak ; mert ez idő szerint, és nem tudom, mennyi időre, a népnek, az országnak abból nem igen lesz haszna, ha pl. mondjuk, az ez idő szerinti ministerelnök ur, gróf Bethlen István majd akkor, amikor már nem lesz ministerelnök, — tehát nem a bársonyszékből, hanem más helyről, — valakivel szemben azt fogja mondani, — ha t. i. még mindig nem lenne meg az általános és titkos választói jog, — hogy ő most már — persze ellenzéki helyről beszélve — belátja, hogy helyes az általános és titkos választójognak megteremtése. De mit mond ez idő szerint az igen t. ministerelnök ur? Ez idő szerint ő azt mondja, hogy pardon, az általános és titkos választójog kérdése nem a haladásnak, nem a hatalomnak kérdése, vagyis hatalmi kérdésnek állitja be és azt mondja, hogy miután ez idő szerint, ebben a pillanatban a hatalom az én kezemben van, tehát csak annyit adok meg az általános választójogból, amennyi nekem alkalmas és csak addig tágítok rajta, ameddig ez az én hatalmamnak nem árt, de odáig elmenni, hogy egy ilyen széleskörű választójog alapján esetleg a hatalmat elveszíthessem, nem vagyok hajlandó. Mi szociáldemokraták nem látunk ebben hatalmi kérdést. Én a magam részéről legalább mindig azt hittem, hogy a választójog a legelemibb emberi jog. (Szily Tamás : Nem az ! — Kabók Lajos : Robotolni mindenkinek hazafias kötelessége, jogot adni azonban nem ! — (Zaj.) Elnök : Gsendet kérek ! Roílicnsleiii Mór : Én azt hittem és hiszem továbbra is, hogy a választójogot minden olyan embernek, aki ebben az országban él és dolgozik, az állammal szemben kötelességét társadalmi téren