Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-428

Á nemzetgyűlés 428. ülése 1925. évi június 17-én, szerdán. ÚÚÍ nincs, kérem e felszólalásom figyelembevételét ; még akkor is, ha talán az előző rendelkezésekkel ellentétbe kerülne, lehet rá módot találni, hogy ebben az átmeneti időben, amely épen a békeszerződés folytán állott elő, azoknak a magyar állampolgároknak, akik évek óta itt laknak' és itt dolgoznak, a választójog és a magyar állampolgárság megadassék és biztosíttassák." Elnök : Szólásra következik? Petrovits György jegyző : Nincs senki feljegyezve. Elnök : Szólásra feljegyezve senki nem lévén, kérdem, kiván-e még valaki szólani? (Nem !) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A belügyminister ur kivan nyilatkozni. Rakoyszky Iván belügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Őszintén megvallom, hogy igen meglepett az a vita, amely ennél a szakasznál meg indult. (Zaj. — Halljuk ! Halljuk !) Hozzá vagyunk szokva, hogy a részletes vita folyamán a felszólalások lehetőleg szakszerű téren szoktak mozogni. Abban az esetben, ha ezt a szakaszt az igen t. képviselő urak szakszerű érvekkel kívánták volna megváltoztatni, a félreértések ab ovo kiküszöbölhetők lettek volna, (Propper Sándor : Tessék jobb szövegezést adni !) mert arról nem lehet szó, amit egyes képviselő urak in dit ványaikkal tőlünk követelnek, hogy az állampolgárságról szóló törvényt megváltoztassuk ; még kevésbé lehet szó arról, hogy a békeszerződést megváltoztassuk. Pedig azok a különböző indítványok, amelyek benyujtattak, tulaj donképen ezt célozzák. Az állampolgárság kérdése a nemzetközi jog kérdése. Hogy valaki magyar állampolgár-e vagy sem, ez bizonyos törvényekben van lefektetve és nekem semmiképen nincs módom arra, hogy vélelmeket állítsak fel, amelyek révén én ezt a nemzetközi kérdést az erre vonatkozó törvényekkel és a békeszerződéssel ellentétben egyoldalúkig megváltoztassam. Arról van szó, hogy a trianoni békeszerződés következtében állampolgársági viszonyainkban bizonyos komplikációk állottak be. Ezeknek következményeit, kénytelenek vagyunk levonni, mert egyoldalú törvényes rendelkezéssel mi a békeszerződést meg nem változtathatjuk. Ha az igen t. képviselő urak foglalkoztak volna részben az állampolgárságról szóló törvénnyel, részben a trianoni békeszerződésnek az állampolgárságra vonatkozó intézkedéseivel, akkor azt hiszem, egész érthetőnek találták volna ennek a szakasznak rendelkezéseit, mert hiszen ezek egyenesen folynak ezekből az intézkedésekből. Én az első bekezdésnek azt az intézkedését, hogy amennyiben leszármazás alapján kétes az állampolgárság, ezt az összeíró küldöttségnek figyelembe kell vennie, nem tudom addig megváltozLátni, amig a mostani állampolgársági törvényünk a leszármazáson alapszik. Ez a szakasz tisztán arra törekszik, hogy könnyítéseket nyújtson azoknak, akik az állampolgársági bizonyítványt beszerezni azonnal nem tudják. Könnyítést nyújt annak, aki Magyarország területén született, de egyéb formában, mint vélelem formájában, ezt a könnyítést nem nyújthatjuk addig, amig az 1879. évi L. te, az állampolgársági törvény, érvényben áll. Én ezzel a törvénnyel ellentétben, — amely elvégre napról-napra nemzetközi jogi vonatkozásokban is érvényes — nem állithatok fel rendelkezést, csak vélelmet. Amig pedig vélelemről van szó, természetes, hogy az ellenkezőjének igazolása helyén van és természetes, hogy azok az összeíró küldöttségek — nem közigazgatási hatóságok, mint mondani méltóztatnak, — teljesen valószínűtlen esetekben a vélelmeket nem tekinthetik fenforgóknak. (Peyer Károly : Mi az az alapos kétség ?) Hogy arra is reflektáljak, hogy ezt emberek hajtják végre, s mi az az alapos kétség, azt felelhetem, hogy a törvény mindig kénytelen a különböző életviszonyokban ugy intézkedni, hogy a végrehajtó egyénekre bizza a konkrét eseteknek a törvény szempontjából való minősítését. Ez egész világos ! Aki Magyarországon született, annak magyar állampolgársága vélelmeztetik, akinél azonban a leszármazás arra mutat, hogy szülei magyar állampolgárok nem voltak, annál ezt nem vélelmezhetjük, mert egyenes ellentétbe kerülnénk az állampolgársági törvénnyel. Ugylátszik, nem méltóztatott megérteni a második bekezdésnek azt az intézkedését, hogy a békeszerződés előtti négy évi helybenlakás legyen az alapja a magyar állampolgárság védelmezésének azoknál, akiknek magyar állampolgársága a trianoni békeszerződés értelmében esetleg elveszhetett. A trianoni békeszerződés arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar illetőségi törvény intézkedéseiből kiindulva azt ismeri el magyar állampolgárnak minden további nélkül, akinek valamely, a jelenlegi Magyarország területén fekvő községben községi illetősége van. Igen nehéz volna minden egyes ilyen, a magyar állam jelenlegi területén lakó állampolgárnál a községi illetőség megszerzésének összes feltételeit felkutatni. Minthogy azonban automatice szerzi meg a községi illetőséget az, aki négy esztendeig egy község területén lakik — tehát nem az ország, hanem egy község területén lakik — és ott a község közterhéhez hozzájárul, megkönnyítjük az illető részére az állampolgárság igazolását, mert elengedjük neki a községi közterhekhez való hozzájárulás igazolását, elengedjük mindazoknak a feltételeknek igazolását, amelyek különben a községi illetőség megszerzéséhez szükségesek. Elsősorban azt, hogy már azelőtt is magyar állampolgár lett légyen az illető. De továbbmenő könnyítéseket nem adhatunk, mert a trianoni békeszerződéssel kerülnénk ellentétbe. Egy vélelem csak akkor fogadható el, ha logikus. Ilyen logikus vélelem az, hogy arról, aki négy esztendeig egy községben lakott — feltéve, hogy a község közterheihez hozzájárult — feltételezzük, hogy megszerezte a jelenlegi Magyarország területén * az állampolgárságot. Az ilyen emberről tehát a vélelem az, hogy polgára ennek a jelenlegi Magyarországnak. Méltóztatott még kifogásolni azt, hogy az 1879. évi L. te. 17. §-a alapján honosítottak részére könnyítéseket állapítunk meg a tiz év szempontjából. Az 1879. évi L. te. 17. §-a kimondja, hogy a magyar korona országai irányában rendkívüli és kitűnő érdemeket szerzőket honosítani lehet, ha vagy a belföldön laknak vagy kijelentik, hogy itt fognak letelepedni. Ha már egyszer a magyar állam reprezentánsa valakinek egy ilyen kivételes ténnyel, — mert ez kegyelmi utón való honosításnak nem nevezhető, hanem csak kivételes honosításnak — elismeri a magyar korona országaival szemben szerzett érdemeit, ugy logikus, hogy az illetőnél ennek következményeit is elismerjük a polgári jogok megadása terén. (Peyer Károly : Válópereikhez volt szükség a honosításra Î) Kivételesen senkit sem szokás honosítani azért, hogy válóperét elintézhesse. Egész kivételes esetek voltak — mindössze egynéhány eset fordult elő az állampolgársági törvény életbeléptetése óta az országban — de az igen t. képviselő urak nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy ilyen jogi vagy magánjogi szempontokból történtek volna honosítások. Tisztára csak az országgal szemben szerzett érdemek alapján szokott ez megtörténni és végeredményben, ha valakinek az érdemeit elismerjük, ugy ennek konzekvenciáját is le kell vonni a politikai jogok megadása terén. Én nem értem, hogy mi hasznot várhatunk attól, ha mi a törvényjavaslatot erőszakkal ugy akarjuk megváltoztatni, hogy a lehetőséghez képest becsusszannak a szavazók soraiba olyanok is, akik ír