Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIII. kötet • 1925. június 04. - 1925. június 19.

Ülésnapok - 1922-421

8 A nemzetgyűlés .421. ülése 1925. zökkel némított el egy újságot. (Zaj jobbfelől. — Szomjas Gusztáv : Forradalmi újságot némított el, amely forradalmat akart, amely a tekintélybe gázolt ! Azt a rongy-sajtót meg kell szüntetni végleg ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hogyne! -— Horváth Zoltán : Visszaállítani a derest !) Kétségtelenül gyakran kellemetlen az újság nyilvános ellenőrzése és meg tudom azt az antizsurnaliszta szellemet érteni, amely a többségi párt részéről meg szokott nyilvánulni, mert nem szeretik az urak a kritikát. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Szily Tamás : Az igazságot szeretjük ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Az igazságot nem szerelik ! — Horváth Zoltán : Miért nem küldik a független bírósághoz? Ne a pártminister intézkedjék ! — Esztergályos János : Maradjon itt, Szomjas képviselő ur ! •— Horváth Zoltán : Az igazságot .nem szomjazza !) Elnök : Csendet kérek ! Pakots József : Ebben a némaságban, ebben a reánk parancsolt siketségben furcsán hangzanak el azok az argumentumok, amelyekkel mi ismét a közszabadságnak és az emberi jogoknak egy nagy problémájával kívánunk foglalkozni. (Lendvai István : Bizonyára tudták, hogy Pakots fog beszélni, azért léptek sztrájkba ! — Derültség. — Szeder Ferenc: Nem baj, a Szózat azért megjelenik ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pakots József : Az előttem szóló t. képviselőtársam a választójogról szóló elmélkedései kapcsán a saját politikai lelkületének tükörképét vetítette elénk, (Petrovácz Gyula : iparkodtam !) amikor Janus-arccal jelentkezett az a politikai rendszer, amelyet a magyar közéletbe ők vittek bele. Keresztény és nemzeti jelszó alatt a gyülöltséget vitték bele ! (Petrovácz Gyula : Mese !) Itt bent a parlamentben ellenzékieskednek, de támogatják a kormányt. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A legsúlyosabb kritikát gyakorolja a törvényjavaslattal szemben, úgyhogy majdnem azt kell mondanom, hogy minden argumentumát aláírom, mégis végül elfogadja a javaslatot. (Petrovácz Gyula : Mégis mi vagyunk a reakciósak Î) Hol van itt, t. képviselő ur, a politikai morál, amelyre,hivatkozni szoktak? Micsoda kétkulacsosság ez? És kérdezem az önök választótömegeitől : bizhatnak-e abban a politikai irányzatban, amely így elárulja azokat az egyenes és becsületes törekvéseket, amelyek azokban a tömegekben élnek? Rakovszky István t. képviselőtársam nagyon helyesen állapította meg tehát az önök topográfiai és geográfiai helyzetét ebben a parlamentben. (Horváth Zoltán : Most valamit bizonyára el akarnak érni a városházán. Azért revolvereznek ! — Lendvai István : Ők bizonyosan nem akarnak elérni semmit ! -— Horváth Zoltán : Micsoda inkonzekvencia ! Berzenkedik és a végén elfogadja a javaslatot !) Ritkán nyílik alkalom országok, nemzetek, népek, társadalmak életében arra, hogy a maguk örök emberi problémáival foglalkozva, azokat eldöntsék és ezzel a saját sorsuk felett ítéletet mondjanak. Ha a történelmi kutatás eszközeivel fei» fejtenők azokat a szociális, politikai, társadalmi és kulturális rétegeket, amelyek a korok vonalán keresztül jelzik a társadalmi mozgalmakat és a kulturális fejlődési fokozatokat, akkor látnók, hogy ezekben a históriai kőzetekben következetesen jelentkezik egy ércvonal : a mindenkori uralkodó pártoknak exkluziv hatalmi törekvései. A Fáraók és Cézárok és jogutódaik egyképen igyekeztek kizárni a gazdasági javakból és a politikai jogokból azokat a tényezőket, akiken nyugodott az ő hatalmuknak alapja. Ha magasabb szemléletből nézzük a kérdést, azt látjuk, hogy Fáraó rabszolga népe ugyanazzal a kérdő vágyévi június hó á-én., csütörtökön gyal meredt a jövő problémáiba, a saját boldogulásának ködös távlatába, mint a ma dolgozó és elnyomott népek. Majdnem azt lehetne mondani, hogy semmi különbség nincs a négyezer év előtti ember és a mai ember között. Ami különbség jelentkezik és mutatkozik, tisztán az, hogy közben a kulturális fejlődés révén az emberiségi élet, helyesebben a világélet nagy mechanizmusa olyan uj eszközöket, instrumentumokat szerzett és teremtett meg, amelyek mellett lehetetlenség, hogy az uralkodó osztályok és irányzatok a. maguk primitív eszközeivel tovább is béklyóba tudják szorítani az ágaskodó és jelentkező emberi öntudatot. Az ember tehát ugyanaz, mint négyezer év előtt volt és az emberen keresztül nézve azt a problémát, amely előtt állunk, azt látjuk, hogy századoknak, évezredeknek során át mint volt kénytelen a kulturális fejlődés következtében az uralkodó pártok nagy szövetsége, amely a világot birtokába vette, kompromisszumokkal" és engedményekkel visszaszorítani a maga hatalmi vágyait és törekvéseit és tért engedni a népek és társadalmak kívánságainak. Ez a kényszerű térengedés jelenti a demokrácia érvényesítését. így vagyunk a történelmi pillanatban a szűk magj^ar élet körén belül is, amikor foglalkoznunk kell azzal a sorsdöntő kérdéssel, hogy a jogokból kizárt, a gazdasági és kulturális javakból kitaszított néptömegek számára a társadalmi közösség tudatának érzését biztosítsuk és ezzel őket csakugyan oly tényezőkké avassuk, hogy ennek az országnak nemzeti épitőmunkájában teljes lélekkel és szolidáris érzéssel részt vehessenek. Már ezen a ponton is a történelmi és vezető osztályoknak az a feladatuk, hogy a saját vezetőszerepük biztosítása érdekében megértsék a kor intő szavát, mert a vezető osztályok szerepének hanyatlása felett hiába siránkoznak. Saját magukra vessenek. Abban a pillanatban, mihelyt bizalmatlanság és érzéket lenség mutatkozik a nagy társadalmi rétegek irányában, ez a bizalmatlanság és érzéketlenség visszhangra talál és magát a vezető osztályt fogja majd letaszítani arról a pozícióról, amelyet megszerzett magának. Ugy én, mint ezen az oldalon ülő t. képviselőtársaim is bizonyos szkepszissel nézünk e törvényjavaslat sorsa elé. Tisztában vagyunk azzal, •— hiszen passzivitásunkat is ez magyarázta, — hogy itt nagy eredményeket elérnünk nem sikerül. Mégis idejüttönk, próbálkozunk és reménykedünk, bár azok után a tapasztalatok után, amelyeket szereztünk, azt hiszem, Dante szavaival kellene élnünk, hogy : hagyjunk fel minden reménységgel. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Felhangzott itt a nemzetgyűlésen a törvényjavaslatnak olyan kritikája, amely az objektiv szemlélet hűvös magasságából áradt el, amelyet olyan tündöklő és kiváló egyéniség mondott el, mint gróf Apponyi Albert, aki pártokon felül áll, akinek világnézete oly harmóniában tudja összehangolni a nemzeti és emberiességi gondolatokat, a nemzeti és a nemzetközi nagy szolidaritást, hogy ebben a gondolatkörben letisztulnak már azok az apró és kicsinyes szempontok, amelyek SL pártok közötti tusákban érvényesülni fognak. És milyen visszhangja volt gróf Apponyi Albert felszólalásának ? A visszhang szomorú és szánalmas volt és kétségtelenné vált, lelepleződött a többségi pártnak az az elhatározása, hogy hiába itt minden argumentum; hiába a tekintély elve és egy hosszú közéleti múltnak minden erkölcsi tőkéje, ő előttük semmi semf ontos, csak az, hogy hü szolgái legyenek a kormányzati irányzatnak. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mit akarunk tehát mi, mit remélhetünk tehát mi ettől a vitától ? Talán azt, hogy felébred a többségi, a kormányzópártban a történelmi felelősség érzése ? (Peidl Gyula : Isme-