Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-412

92 À nemzetgyűlés Í12. ülése 1025. ein május hó 20-án, szerdán. nála mások, és én is voltam másoknál, tehát kvittek vagyunk. Ezt felhauvtorgatsii uraim, igazán nem illik. Hivatkozik Szilágyi Lajos Friedrich Istvánra és Andrássy Gyulára is. Örülök annak, hogy Friedrieh Istvánt itt látom a teremben (Lendvai István: De Friedrich nem örül!) és emlékeztetem arra az időre (Zaj a baloldalon. — Halljuk! Halljuk!), amikor nagyon nehéz viszonyok között a családjához összeköttetést szereztem Malackára, emlékeztetem arra az időre, amikor ő a legrettenetesebb helyzetben volt, mindenki támadta, és akkor mi voltunk, közvetlen hozzátartozói azok, akik éjjel-nappal rendelkezésére állottunk. Erre hivatkozom akkor, amikor Friedrich Istvántól azt kérem, hogy a hátam mögött ne akarjon tápot adni embereknek arra, hogy engem politikailag legyilkolni próbáljanak, hanem méltóztassék íelállani és nyiltan a szemembe megmondani, ha rólam valami diil'amálót tud. Arra a bizonyos választási pénzre nézve pedig, amelyet nekem juttattak, illetőleg amelyre azt mondották, hogy mások pénzén lettem megválasztva, azt felelem az igen t. képviselő urnák, hogy rajtam kivül \olt abban a pártban 4(1—50 olyan magamfajta szegény ember, akiknek nem volt miből fedezniök a plakátok költségét és a legszükségesebb ilyen, a választásokkal járó kiadásokat igenis

v kaptuuk segítséget, mert másképen nem ment volna, de ez nem Andrássy Gyulának, nem Friedrich Istvánnak, hanem a pártnak a kasszája volt. (Felkiáltások jobb felől: Ez a pártkasszái — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Dinich Ödön: Ez nem szégyen. (Zaj. — Elnök csenget.) Ezt ki merem jelenteni bármikor és bárhol. De kijelentem azt is, hogy az én pénzemen soha senki egy pohár bort meg nem ivott és egy falat kenyeret meg nem evett. Azt, hogy valaki szegény ember és hozzásegítik ahhoz, hogy a plakátokat kinyomathassa — mert ez akkor fontos volt —, az ember szemére hányni abban a formában, ahogy Szilágyi Lajos tette, nem való. Ezeket mind felhozta ellenem Szilágyi Lajos képviselőtársam. Ebből láthatja, az, aki kissé elfogulatlan, hogy Szilágyi Lajosból a bosszú, a fekete, lélek beszélt. Most lássuk azt a karcagi beszédet. (Halljuk! bal felől.) Volt alkalmam beszélni az illető gyorsíró úrral, aki tényleg lenn volt és akit ott láttam Karcagon. Semmi jogom nem lehet kételkedni abban, amit ő irt (Rakovszky István: Nem is lehet! Eskü alatt áll!) Nem támadhatom meg öt. (Lendvai István: Egy karcagi beszédet már lenyelt. — Derültség.) Amit ott mondottam, azért felelek és kijelentem ma is, hogy az amit mondottam és itt megcáfoltam és amire azt mondotta Szilágyi képviselőtársam, hogy hazudok, az ugy valóság, ahogy én mondottam

1

, tehát nem hazudtam. (Zaj a baloldalon.) Én sem azt nem mondtam, hogy sápot szedtek, sem azt, hogy sápot nyertek, hanem azt, hogy sápot kértek. Utánanéztem magam is s láttam, hogy abban a gyorsíró jegyzetben az van, hogy én azt a kijelentést tettem volna, hogy sápot kértek. (Lendvai István: Tessék megnevezni őket! — Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek. Dinich Ödön: Óriási a differencia! Méltóztassék megfigyelni mi az, hogy sápot szedni vagy nyerni és mi az, hogy sápot kérni, (Rassay Károly: Halljuk azt, hogy ki kért sápot! — Felkiáltások a baloldalon: Neveket kérünk! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Dinieh Ödön: Azokat a képviselőtársaimat, akik, amikor felszólaltam, mellettem ültek, megkérdeztem, vájjon mondoítam-e azt. hogy! „sápot kértek", inert én nem emlékszem arra, hogy ezt mondottam volna — s ezért jelentettem ki azt, hogy ezt a kitételt nem használtam — és ők azt mondották, hogy ők sem emlékeznek arra. Miután azonban ott irva van és miután nincs okom rosszindulatot feltételezni, tehát én nem támadhatom azt az ujságiró urat. (Lendvai István: Nem is szabad!) Nem is teszem. Épen azért, ha igy történt — bár nem emlékszem reá, és bár képviselőtársaim sem emlékeznek arra, hogy ezt mondottam volna —, mégis állom érte a felelősséget (Rassay Károly: Kérjük a neveket! Ki az, aki kért sápot? Nem elég azt mondani, hogy: állom a felelősséget — hanem meg is kell az illetőt nevezni.) Az a kijelentésem igenis áll ma is, s most is kijelentem, hogy nagyon sok ellenzéki képviselő van — nem mind, az természetes (Derültség a baloldalon.), ne tessék ezen gúnyosan nevetni — (Rassay Károly: Meg kell az illetőket xievezni! Nem lehet rébuszokban beszélni!), aki bent támadja a kormányt s ugyanakkor künn a folyosón szívességet kér- tőle, Elnök: Figyelmeztetnem kell a felszólaló képviselő urat, hogy a felszólalására rendelkezésre álló idő utolsó perce már elérkezett, kérem tehát, mel^ó/tassűk beszédét befejezni. (Zaj a baloldalon. — Lendvai István közbeszól.) Kérem Lendvai István képviselő urat, méltóztassék csendben maradni, Dinich Ödön: Hogy ez a kijelentésem igaz-e, erre nézve felszólítom Szilágyi Lajos képviselő urat itt a fórumon, hogy jelentse ki becsületszavára, hogy nem kért a kormánytól szívességet. (Dénes István: Milyen szívességet?) Állítom és bizonyítom, hogy Szilágyi Lajos igenis kért a kormánytól szívességet. Legyen szabad erre vonatkozólag felolvasnom egy részletet a nemzetgyűlésnek 1024. évi június 26-án, csütörtökön tartott 307. üléséről szóló naplóból. Hogy ezt elmondhassam, kérem felszólalásom idejének meghosszabbítását. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: A képviselő urnák meg kell határoznia azt az időtartamot, amelyre a meghoszszabbitást kéri. Dinich Ödön: Tíz percen belül befejezem. Elnök: Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur felszólalását iiz perccel meghosszabbithassa, igen vagy nem? {Igen!) IIa igen, ilyen értelemben mondom ki a Határozatot. A képviselő urnák tehát még 10 percig áll jogában beszélni. Dinich Ödön: Az emiitett nemzetgyűlési naplónak idevonatkozó része a következőképen szól (olvassa): „Mayer János: Talán azt hiszi, hogy a szovjetben van ! (Zaj. — Elnök csenget.)" Ezt azért olvasom fel szórói-szóra, nehogy azt méltóztassék mondani, hogy szándékosan kiragadok olyan mondatokat, amelyeknek együttes értelmezése támadó lehet. (Tovább olvassa): „T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy személyes kérdésben pár percre igénybe vegyem szíves türelmüket. Nem szívesen teszem ezt. de Szilágyi Lajos t, képviselőtársam olyan súlyos invektivákkal illetett, hogy kénytelen vagyok az ő vádjaira reflektálni. Szilágyi Lajos t. képviselőtársunk nem először mutatkozott be ebben a modorban, amelyet ma tanusitott. Az ember szinte nem tudja, hogy csodálkozzék-e, avagy megdöbbenjen a felett a könnyelműség felett, amellyel ő jobbrabalra vádakat szór és embereket vádol. (Szilágyi Lajos: Bizonyítok, nem vádolok! — Zaj. — Elnök csenget. -— Szilágyi Lajos: Még most is tagadja? — Nagy zaj. — Berki Gyula: 01-