Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-409

2 A nemzetgyűlés 409. ülése 1925. rendű szükségletet szolgálnak, megszüntetni nem szabad, (Ugy van! Ugy van! a jobbolda­lon.) Én, anélküi, bogy bármelyik egyetemet is megjelölném Magyarországon, hogy melyik van előnyben a másikkal szemben, általában azt mondom, bogy ezeknek az intézményeknek fentartása feltétlenül szükséges. (Cserti József: Népiskolákat kell helyettük csinálni! Egymillió analfabétánk van!) Erinek az intézménynek fentartása feltétlenül szükséges azért, mert a magasabb kulturális fejlődés okvetlenül szük­séges arra nézve, hogy ez a nemzet, Magyar­ország, megmutassa életképességét,, megmu­tassa azt, hogy ő joggal akar élni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Bizonyára más szemmel is fogják nézni a külső hatalmak Magyarországot akkor, ha azt látják, hogy szomorú gazdasági viszonyaink között is fentartja kulturális fejlődésének esz­közeit és azokért áldoz. (Cserti József: De hova helyezkedjenek el, akik végeznek? Négyszer annyi emberünk van, nem, tudjuk elhelyezni! — Kováts-Nagy Sándor közbeszól. — Cserti József: Népiskolákat kell helyettük létesíteni! Egymillió az analfabéták száma. — Rubinek István: Eggyel több!) Az a kerület, amelyet képviselek, a szegedi választókerület, amelyik igazán nagy szolgála­tokat tett polgársága, magisztrátusa, lakossága által az országnak az ujjáébredés idejében, az a város a régi Nagy-Magyarországban nem tudott hozzájutni, hogy százéves jogos kíván­ságát, jogos igényét megvalósithassa. Nem akarok rekriminálni azért, hogy amikor a har­madik egyetem felállításáról szó volt, felállí­tották a negyediket is, és még a negyedikből sem tudott Szeged városa egyetemet kapni. Világháborúnak, világégésnek, az ország ösz­szeomlásának kellett elkövetkeznie, hogy Sze­ged városa hozzájusson jogos igényeihez. Ez a város akkor, mikor úgyszólván oázis volt ebben az országban — bár francia meg­szállás alatt; de a kommunizmustól meglehető­sen mentesen — minden lépést megtett arra, hogy a hajléktalanná, hontalanná vált egyete­mek közül valamelyiket Szegedre hozza, és amikor Erdélybetn az oláh megszállás folytán a kolozsvári egyetem működését kénytelen volt beszüntetni, önként jelentkezett arra, hogy ven­dégszeretettel fogadja a kolozsvári egyetemet, és amikor az ország határán ez a régi alföldi metropolis határvárossá vált, amikor a Tisza hidjának közepén szerb őrség állott, mikor Új­szegedre, tehát a város egyik részéből a má­sikba nem lehetett átmenni, amikor! a mene­kültek egész tömege. szállta meg Szeged váro­sát, és amikor a város úgyszólván utolsó fillé­réig vendégszeretettel áldozta fel minden va­gyonát arra nézve, hogy a Torontálból és Bács­kából menekült véreinknek elhelyezést bizto­sítson és .megélhetést adjon és amikor igazán menekült várossá vált Szeged városa; akkor kulturális kötelezettségének teljesítése céljából mindent megtett arra, hogy a hajléktalanná vált egyetemek közül valamelyik Szegedre he­lyeztessék. A kolozsváriak jöttek oda. Ha látták volna a takarékossági bizottság tagjai, hogy a székely fiuk, az erdélyi fiatalság milyen rajongással, lelkesedéssé' és az ő intéz­ményük iránti szeretettel jöttek ocla Szeged városába, bizonyára határozottan tiltakoztak volna már e kérdés felvetése ellen is. A jövendő Magyarországnak lelkes és törhetetlen lelkű fiatalsága a jövőbe vetett hittel, reménnyel és a haza földje iránti szeretettel sirva és lelke­sedve jött oda és azt mondották, hogy azt a fő­évi május hó 14-én, csütörtökön. iskolát, amelyben mi a munkánkat elkezdet­tük, amelynek mi a hallgatói lettünk, nem fog­juk elhagyni, ezzel élünk, ezzel halunk. (Ugy van! jobbfelöl.) Ma is mondhatom azt — nem lokálpatriotizmus beszél belőlem, hogy büszkén tekintek arra az erdélyi fiatalságra, amely ki­képzése céljából Szegedre, jött. Büszkén tekin­tek rájuk azért, mert leikükben és szivükben az uj Magyarország biztositékát látom. (He­lyeslés a jobboldalon.) Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor odajött az egyetem és jöt­tek utána a fiatalok. Amikor én fogadtam őket, azt mondták: Mi nem lakni jöttünk ide, hanem csak rövid vendégségre jöttünk, mert tudjuk, hogy a hosszú vendéget megunják; nekünk nem kell az önök perzsaszőnyeges szobája, mi nem ehhez vagyunk szokva, mi már három éven át künn kunyhókban laktunk; mi azt a kulturális erőt akarjuk megszerezni, amellyel uralkodni tudunk majd azokon és hatalmat fogunk gya­korolhatni azokkal szemben, akik kiűztek ben­nünket kincses Kolozsvárunkból. (Helyeslés jobbfelől.) Amikor ilyen hallgatósága van ennek az egyetemnek, amely félszázadot meghaladó múlt­jával megmutatta azt, hogy kulturális tekin­tetben olyan szolgálatokat tett Magyarország­nak, amilyen szolgálatokat elvárni csak lehet az igaz, belső lelkesedéssel munkálkodó embe­rektől, amikor ez az egyetem épen most két éve ülte meg fennállásának ötvenedik évforduló­ját, amidőn körülrajongtuk őt nemcsak a csonka országból, hanem a megszállt területek­ről is: akkor ez az egyetem bir olyan gyökér­rel, alappal, amelynél fogva különös gondot kell fordítani arra nézve, hogy ez az egyetem továbbra is fenmaradjon. (Pékár Gyula: Fenn is kell maradnia! — Helyeslés a jobb­oldalon.) T. Nemzetgyűlés! Nem akarom felhozni azt, hogy Szeged városa úgyszólván az utolsó garasát is feláldozta és feláldozza ma is ennek az egyetemnek fejlesztése céljából. Mert Sze­ged városa nem kilincsel folytonosan a kor­mánsaiál és a ministeriumnál, hanem amikor kérni jön, azt mondja : A felét adom én, add állam a másik felét. (Éljenzés.) Most is felajánlott az egyetem fejlesztésének céljaira 25 vágón bú­zát minden esztendőre, mindaddig, amig a sze­gedi egyetem teljesen ki nem épül. (Éljenzés.) Legnagyobb és legszebb intézményeit adta oda az egyetemnek. Igazán mondhatom, hogy a vendéget jobban helyezte el, mint önmagát/, s ezzel is meg*niutatta egyrészt azt, hogy a vendég­szeretet él lelkében, másrészt pedig* megmu­tatta azt, hogy a kulturális kötelességek telje­sítésének a magaslatán áll. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Roppant nagy meglepetéssel és igazán nagy lehangoltsággal vette tudomásul Szleged vá­rosának polgársága és hatósága azt, hogy a le­épitendő egyetemek közé sorozták a szegedi Ferenc József-egyetemet, és csodálatos dolog­nak találja azt, hogy épen; azt azt egyetemet sorozták ezek közé, amely a megszállott terület fiatalságát neveli (Ugy van! Ugy van! a jobb­oldalon.), amely egyetemnek minden egyes ' ta­nára hazafias, lelkesedéstől áthatva itatja át a fiatalság lelkét azokkal az érzésekkel, ame­lyeknek kifejezésre juttatása alkalmával egy­szersmind meg is törli a szemét, mert átérzi azt, hogy mit szenvedett, átérzi azt, hogy mit kell teljesítenie, átérzi azt, hogy mi a köteles­sége annak a városnak, amely — nem mondom, hogy a trianoni egyezmény jóvoltából, de az Is­ten különös kedvezéséből — megmenekült a meg­szállás alól.

Next

/
Thumbnails
Contents