Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-411

A nemzetgyűlés ill. ülése 1925. évi május hó 19-én, kedden. 57 teheti anélkül, hogy a magyar nemzetet és a magyar népet újból a forradalom örvényébe és posványába ne taszítaná. Igen t. Nemzetgyűlés! Apponyi Albert gróf képviselőtársam és Mokesay képviselő ur is érintették a magyar nép sorsát Szent Istvántól kezdve végig a történelmen keresztül és Apponyi Albert gróf felidézte Verbőczynek ama szavait, amelyekkel Verbőezy kizárta a magyar népet abból, hogy költözködhessek, hogy a maga sorsának intézésébe beleszóljon. Nem kommentálták azonban ezt eléggé és nem hangoztattak olyan szempontokat, amelyeket el kell mondani. Nekem egy könyv került a kezembe, amelyet egy kiváló történetíró, Acsádv Ignác irt: „A magyar birodalom története". Ebből „A magyar birodalom történeté"-ből olvasom — klaszszikus szavakkal van megirva —, hogy 1526-ban Mohácsot, azt a nagy nemzeti katasztrófát és szerencsétlenséget^ az akkori középnemességnek, Verbőezy és társainak brutalitása okozta, mert ha a Dózsa György-féle parasztlázadást olyan hallatlan erőszakkal le nem törik, ha végig nem gyilkolják a jobbágyságot és emberileg bánnak velük, ha az ő szociális követeléseiket teljesitik, akkor nem következett volna be a mohácsi vész. az a nagy nemzeti szerencsétlenség, mert a dolgozó magyar népnek nem lett volna közömbös, hogy menjen-e katonának vagy ne menjen. De közömbös volt, mert letörték, legyilkolták, állati sorba süllyesztették, és akkor azt mondotta végső kétségbeesésében, hogy nekem már mindegy, hogy török vagy magyar urak tesznek-e tönkre, egyiktől sem kapok kenyeret, hanem közömbösen, némán állott a magyar néü, nem segítette a magyar nemességet, és igy elvesztettük az ország függetlenségét: átjött hozzánk a Habsburg-dinasztia és attól kezdve a masryar függetlenség inkább szép álomképnek tűnik fel. Hogy a magyar dolgozó népnek ez a durva letiprása, ez a kizárása — mert azt lehet mondani, hogy akkor az, ő szociális kizárásuk olyanforma volt, mint most a választójogért való küzdelem — minő szavakat csal ki Acsády Ignác történetíró ajkáról és lelkéből, erre nézve felolvasom a következő mondatokat. Azt mondja (olvassa): .,De nem a fölkelés,^ hanem az, ami utána, következett, amint a győztes urak a diadalt kiaknázták, tette a kurucmozíralmat századokra kiható nemzeti szerencsétlenséggé. Maga a király kegyelemre hajlott s már szeptember 2-án kihirdette, hoary nem akarja alap'ában megrontani a szegény jobbágyságot. Ennek megfelelően szis-oruan megtiltotta a levert kurucok további üldözését. De akkor a király szava nyomott a legkevesebbet s az urak nem törődve a tilalommal, józan ésszel, emberszeretettel, irgalommal, elvadultan vetették magukat a legyőzött félre, s az igazi haïsza, az embervadászat, a jobbágyirtás csak akkor kezdődött, amikor a paraszt kezéből kiesett a fegyver. Ütötték, verték, ölték, gyilkolták, mindenéből kifosztották, a legválogatottabb kínzással és megalázassál sújtották. Kenderessv András bácsvármegyei birtokos izzó vaskereszttel sütötte homlokon jobbágyait s a szivtelenség sok hasonló cselekedetét említik a régi emlékek". Kérőbb azt irja Verbőezyről (olvassa): „Ott Verbőezy István, a köznén 'engesztelhetetlen ellensége uralkodott: ő fokozta az izga tot+ hánsrrflatot a legszéTső határia: s öntötte a gyűlés határozatait végremény (törvény) alakjába, melynek 71 cikkéből 62 foglalkozik a jobbágysággal, azt a. gyilkos gyűlöletet lehelve, amely mellett a társadalom különböző rétegei között minden érzelmi kapocsnak meg kell szűnnie. A törvénykönyv azon alapelvből indul ki, hogy tulajdonképen halállal kellene lakolnia mindenkinek, aki „természetes ura", a nemes ember ellen lázad". Íme tehát a magyar szellemi életnek egyik legnagyobb alakja, Acsády Ignác, egy történeti könyvben megbélyegzi a magyar nemesség akkori működését és rámutat arra, hogy a mohácsi szerencsétlenség és a későbbi szerencsétlenségeknek egész sorozata négy századon keresztül nem következett volna be, ha a magyar gentry, a nemesi osztály nem lett volna olyan önző, olyan vagyonszerető, amilyen volt, hanem elismerte volna a proletártömegek jogát az élethez, a boldoguláshoz és a kenyérhez. Az igen t. ministerelnök urnák a demokráciáról szóló felfogása nagyon hasonlít a Verbőezy István demokráciájához. Beszél róla, szól róla, és a salus rei publicae-nek az államélet egyedüli üdvösségének teszi meg saját osztályának boldogulását, ahelyett, hogy arra az általános parlamenti alapra helyezkednék, hogy amikor demokráciáról beszél, a demokrácia fogalmának meghatározásába necsak a maga egyéni üdvét konstruálná bele, necsak a maga osztályának, helyesebben nem is osztályának, hanem saját pártjának boldogulását foglalná bele, hanem mindnyájunknak, az egész parlamentnek, az ország egész lakosságának boldogulását, ö ehelyett mindenkit, aki pártjára nézve veszedelmes volna, kizár ebből a demokráciából. A ministerelnök ur ugy Genfben, amikor különféle kölcsönökért száguldozik ki, mint Budapesten és a vidéki városokban — legutoljára tegnapelőtt Karcagon — beszél, deklamál és meghatározza a demokráciát. Legutolsó megállapitásaival foglalkozom. Nemi tudom megállapitani, hogy ezt a beszédet Karcagon a bankett előtt vagy a bankett után mondotta-e, mert ha a bankett után mondotta, akkor természetesen már rózsásabb hangulatban lévén, mégis máskép kellene értelmeznem. Azt mondotta az igen t. ministerelnök ur: „Az utolsó időben sokat beszélnek demokráciáról. Nekem magamnak is az a meggyőződésem, hogy ezen az utón fokozatosan előre kell haladni, de nem ugrásszerűen, mert hiszen a természetben nincsenek ugrások. Az az igazi demokrácia, amely egyik oldalon a szociális feltételeket akarja megteremteni, a másik oldalon pedig mindent elkövet, hogy meg legyenek azok a politikai feltételek is, amelyek alapján dolgozva, eljuthatunk oda, ahova a nyugati nemzetek is eljutottak. Ez az az ut, amelyen haladnunk kell. Ebben az országban — folytatta a ministerelnök ur — a kisgazdatársadalom is megérett arra, hogy részt vegyen a politikai életben és igen megérett arra, hogy a magyar demokráciában vezető szerepet játsszék. Amikor mi kezet fogtunk a magyar kisgazdatársadalommal, ezt tudatosan tettük, és emellett a politika mellett ki fogunk tartani." íme, az igen t. ministerelnök ur nem beszél a magyar munkásokról, nem beszél a magyar munkásság mellett más társadalmi rétegekről, hanem kizárólag a kisgazdatársadalomról befizél. Hogy a kisgazdatársadalomnak a demokráciáról mi a véleménye és ebben a tekintetben mi a programja, erre nézve leghivatottabbriak a Parlamenti Almanachban kiadott hivatalos kisgazdapárti programot gondolons A NAPLÓ XXXII. •{••