Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-411

54 A nemzetgyűlés all. ülése szer Borsiban, Zemplén vármegyében, Rákóczi szülőházának emléktábláját kellett volna le

: leplezni. Ez a függetlenségi párti képviselő együtt utazott Mikszáth Kálmánnal a vasúti kocsiban. Amikor Zemplén vármegye határába értek, a képviselőtárs elkezdett rajongani, hogy milyen más itt a lievegő, valósággal Rákóczi szelleme árad itt a Tokajhegyaljából, az erdőből, a völgyekből. Mikszáth Kálmán türelmesen hallgatta ezt a rajongást. Mikor azután 'Sátoraljaújhelyen a polgármester meglehetősen hosszadalmasan üdvözölte a képviselőket, a nagy tumultusban a rajongó képviselőnek elveszett a paktáskája, amelyben benne volt a díszmagyar öltözéke. Idegesen kereste és kijelentette Mikszáth Kálmánnak, hogy vissza fog utazni. „Ilyet ne csinálj, hisztön gyönyörű szép ünnepély lesz!" — mondta Mikszáth. „Eredj a te ünnepélyeddel!" — felelt a képviselő. „De Rákóczi..." „Eredj a te Rákócziddal!" — felelt bosszúsan és visszautazott, azért, mert a pályaudvaron elveszett a paktáskája. Frivol ugyan a hasonlat, de igy vau a nyugati civilizációval is: az elkedvetlenedett, csalódott, tönkretett nemzet azt mondja: menjenek a nyugati civilizációval! (Sándor Pál: Nagyon gyenge!) Azt hiszem, nagyon könnyen megcsinálhatjuk azt a számlát, amely Magyarország és a nyugati civilizáció között készíthető. Nézzük, hogy mivel tartozik Magyarország a nyugati civilizációnak és mivel tartozik a nyugati civilizáció Magyarországnak? Ismételve kijelentem, hogy a nyugati politikai civilizációt értem, mert a civilizáció egyéb terein elért eredményeit nem akarom lekicsinyelni. Technikai készültsége, ipari haladása elismerést kell hogy érdemeljen, azokról gyönyörűséggel olvasunk és azt is olvassuk, hogy naponta olyan hadiszereket találnak fel, amelyekkel az egész emberiséget is ki lehetne irtani. A civilizáció eme haladása előtt lehetetlen kalapot nem emelnünk. Mondom, én csak a politikai civilizációt értem. De kérdem, hányszor jött az a nyugati politikai civilizáció a magyar nemzet segítségére a történelemben? Pedig hányszor vérzett érette a magyar nemzet a keresztes háborúk, a török és tatár támadások idejébeni? Hányszor vártuk sóhajtva és epedve a nyugati civilizáció segítségét? Ne méltóztassék rossz néven venni, talán gróf Apponyi Albert olyan vidékről származik, ahová ez a nyugati civilizáció közelebb esett, ahová a segítség is hamarább jött és mely vidék a civilizáció áldásaiba is hamarabb részesült, de az Alföld, a Dunántúl és a Felvidék, ahol anynyiszor, vérzett a nemzet és várta a nyugati civilizáció mindig beígért segítségét, kissé óvatosabb és aktivitásban van azon a számlalapon, mely közte és a nyugati civilizáció között van. De láttuk a nyugati civilizáció erős hullámait az ujabb időben is, amikor az államot, az egyházat és az erkölcsöt támadta folytoinosan, láttuk, hogy a nyugati civilizáció előcsatárai, a szocialisták, mennyire tudták megakadályozni a világháborút, mennyire tudták megszüntetni a világháború szenvedéseit és hogy mennyit tett a civilizáció a hadifoglyok, az internáltak érdekében. Ezen a téren Magyarország büszkén hivatkozhatik arra, hogy sokkal inkább a nyugati civilizáció értelmében kezelte az internáltakat, mint a többi országok. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) És hol volt a nyugati civilizáció a bolsevista veszedelem, idején? Hol volt ez a civilizáció akkor, amikor Oroszországban az intel1925. évi május hó 19-én, kedden. ligens emberek százait gyilkolták le? És hol van a nyugati civilizáció becsületes, gavallér, szótartó magatartása az ellenféllel szemben. Olyan lovagias ellenféllel szemben, mint amilyen a magyar nemzet, amely többre tartotta a büszkeséget, a becsületet, mint azt az előnyt, amely korai árulásából érte volna. Nem politikai érdekből mondom ezt, mert hiszen a múltban nagy elvi ellentétek választottak el bennünket a németektől és talán el fognak választani a jövőben is, de állítom, hogy sokkal dicsőbb volt az, hogy ez a nemzet nem volt hajlandó anyagi előnyökért áruló lenni, mintha áruló lett volna és lealjasitó paktumot kötött volna. (Taps a jobboldalon.) Le lehet győzni egy ellenfelet, de a legyőzés után a verekedésben részt nem vett rabló által kifosztatni a történelemben teljesen ismeretlen. A kulturembernek, azt hiszem, egyik főkelléke az, hogy szótartó legyen. Méltóztatik nagyon jól tudni gróf Apponyi Albertnek arról a Millerand-féle kísérőlevélről is. Be lett ez tartva?' Nem félre lettünk-e vezetve akkor, amikor megígérték a határok kiigazitásáű? Pedig még hozzáfűzték azt is, hogy ez a batárkiigazitás lényeges lesz, nem olyan, mint a Táncos-féle határkiigazitás. Végül; kérdem azt a gróf Anponyi Albertet, aki békeidőben anyujára fáradozott a nemzetek közötti élet könynyebbé és kellemesebbé tétele érdekében, azon, hogy a háborús veszedelmek elkerülhetők legyenek és hogy a háborús veszteségek gyógvithatók legyenek, amikor a háború arra kényszeri tette, hogy hosszú ideig távol legyen a nyugati civilizációtól és azután elsőizben volt alkalma a nyugati civilizáció gavallériáját tapasztalni, milyen véleménnyel lehetett akkor gróf Apponyi Albert a nyugati civilizációról. Mindaddig, amíg a nyugati civilizáció ilyen hatásait érezteti a magyar nemzet történelmében, nekem a nyugati civilizációnál kedvesebb három kis színfolt, a piros, fehér és zöld. Ezekből főkén âz utolsót nem akarom engedni, mert a zöld a reménység színe és a reményre ennek az országnak szüksége van. A " pirosról nem beszélek, ennek szomorú múltja van. A fehérről pedig ugy tudom, hogy azt az ellenzék magának tartja meg, mint az ártatlanság színét. (Derültség.) Én azonban ennek ellenére, megcáfolására annak, hogy a kormányzat nem meghunyászkodó, a kormánypárt pedig nem talpnyaló, hajlandó vagyok egy békeajánlatot tenni gróf Apponyi Albertnek. (Halljuk! Halljuk!) Hajlandó vagyok azért, mert az ő szótartása és az ő előkelő külföldi összeköttetései, akikre a választójogi vita során is nem egyszer hivatkozott, erre különösen alkalmassá teszik. A magyar kormánypárt, vagyis a többség, hajlandó elfogadni az általános, egyenlő és titkos választójogot, hajlandó elfog"adná a nyugati cvlizáció minden egves 1ÍÖVPV-OA+ hajlandó továbbá gróf Bethlen István fejét is szállítani és nem kérünk tőle semmi mást: adja vissza nekünk a nyugat azt, amit tőlünk elvett. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — Gróf Andrássy közbeszól.) Talán nem kell megmagyaráznom Andrássy Gyula grófnak, hogy mit vettek el: a hegyeket, folyókat, a mi drága kincseinket és mindazt, amiken még Rakovszky Istvánnak sem volna szabad mosolyognia s egész régi kedves Magyarországunkat, (ügy van! a jobboldalon.) De mindaddig, amíg az ilyen ajánlat csak megmosolyogni való irreálizmusnak látszik — méltóztassanak megengedni mi ezt a nyugati civilizációt előbb szűrőn bocsátjuk keresztül, hogy ne legyen alkalmas a magyar nemzeti ka-