Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-410

A nemzetgyűlés 410. ülése 1925. külön osztálya van, Moszkvában el van rubrikáivá minden állam, Magyarország is. Ne legyünk tehát balgák és ne hunyjuk be szemünket, hanean a magyar intelligencia és a magvar történelmi osztály szálljon le a néphez. (Reíschl Richárd: Emelje a népet magához! Nem kell leszállania! — Rassay Karoly: De előbb foglalkozni kell velük! így nem fognak felemelkedni! — Meskó Zoltán: Az a baj, hogy önök nem foglalkoznak vele!) Tiszteli képviselőtársam, ne higgye azt, hogy én azt kívánom vagy akarom, hogy egy egyszerű földmunkás, egy tudatlan ember álljon ide és prédikáljon. A magyar- intelligenciának és a.történelmi osztályoknak kötelességük ez. Én csak azt kívánom, amit Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam kivan, hogy a mi intelligenciánkat és a magyar történelmi osztályunkat szállja meg az a szellem, amely megszállotta a Kossuthok és Széchenyiek lelkét. Álljon ide egy ilyen nemzedék és a magyar nemzet boldogan fogja követni. Én hitet teszek amellett, hogy a maígyar földmunkásmilliók boldogan mennek Apponyi után, boldogan mennek Szilágyi , Lajos után (Derültség jobbfelől. — Grraeffl Jenő: Na, ezt már nem hiszi el senki!.-— Szilágyi Lajos: Ez kellemetlen, ugy-e?), Kassay Károly és a többiek után. (Ellentmondások a jobboldalon. — Rassay Károly: Egyedül Barth ois Andor után mennek majd. Annyit foglalkozik velük, hogy csak ön után mennek! — Létay Ernő: Próbáljuk meg főispáni terror nélkül!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Kiss Menyhért: Ne féltsék a mi fejünket! — Szilágyi Lajos: Miért nem merik feloszlatni a Házat? — Kiss Menyhért: Majd meglátják a választásokon! Oszlassák fel a parlamentet!) Csendet kérek, mert kénytelen leszek a közbeszóló képviselő urakat név szerint is figyelmeztetni! (Szilágyi Lajos: A jövő héten a fővárosban is meglátjuk!) Dénes István: Az én hitem, meggyőződésem és minden törekvésem is az, hogy végre-valahára azok, akiknek hivatásuk vezetni a magyar pórnépet, álljanak ismét a magyar pórnép élére. Kérem Barthos képviselő urat, legyen olyan szives, álljon fel és tiltakozzék az ellen, hogy a cselédségnek 65%-át és a földmunkásságnak 51%-át kizárják a választójogból, (Ugy van! balfelöl.) Ha a képviselő ur ezt megteszi, fogadni merek, hogy önt Mátészalkán örök életére meg fogják választani. (Kováts-Nagy Sándor: Nem az a fő!) De mig ez a pórnép azt látja, hogy az ő tulajdonképeni igazi hivatott vezetője, a magyar intelligencia, jogfosztottságot ad neki és ezáltal kiszolgáltatja robotoltatőinak, ne vegyék rossz néven,, az a magyar földmunkástömeg még sem igazodhatik önök után. Már pedig nekem szent hitem és meggyőződésem, hogy a romokból ezt az országot egyedül az intelligencia nem fogja tudni felépíteni, mint ahogy nem tudja egyedül a pórnép sem. Egyedül egyikünk sem tudja. Csak ugy tudjuk felépíteni, ha kezet fogunk egymással, ha nekünk nem kell amiatt sírnunk és jajgatnunk, hogy kizárják a jogokból a földmunkásságot, hogy kiuzsorázzák a földmunkásságot, hogy letartóztatják, üldözik vezetőit, betiltják lapjait. Ha nem ennyi véres sirám, panasz és jajkiáltás fog felsírni a magyar nép lelkéből, akkor önök meg fogják látni, hogy nem lesz közöttünk ellentét és kéz a kézben ráér ennek a nemzetnek minden tagja figyelmét a ' külpolitikát dolgokra irányítani és tudunk gondolkozni évi május hó 15-én, pénteken. 41 azon, hogy elnyomott három milliónyi magyar ! testvérünket hogyan tudjuk felszabadítani. Miután pedig ez a törvényjavaslat mindezeknek ellentmond, a törvényjavaslatot még az általános tárgyalás alapjául sem fogadom j el. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Ernszt Sándor! Ernszt Sándor: T. Nemzetgyűlés! (Hall| juh! Halljuk!) Előttem szólott t. képviselőtárj ^am beszédében egy helyen hivatkozott boldogult királyunkra ós az ő intézkedésére, amelyben ő az általános választójog mellé állott és kívánta» hogy az országgyűlés az általános választójogot iktassa törvénybe. És hozzátette, hogy mindazok az emberek, akik azt mondják, hogy ők legitimisták és tiszteletben tartják a király emlékét, tulajdonképen kötelezve vannak arra, hogy ezen az állásponton álljanak. Én valóban tiszteletben tartom a király emlékét, ebben az egy tényben azonban mégsem vagyok képes olyan királyi aktust látni, amely teljesen szabadon és függetlenül az eseményektől történt volna. Láttam,, hogy a német i császár ugyanabban az időtájban hasonló leI pest tett a porosz képviselőház organizációjára j vonatkozólag; láttam, hogy abban az időben az J államok már valóban roppantul súlyos helyzetben voltak, inogtak és az államok fejei, a dinasztiák fejei, akik látták a roppant súlyos, óriási küzdelmeket küzdelmek végét, akkor már itt-ott olyan javaslatokkal jöttek, amelyeket higgadtan, más körülmények között alig lehetett volna ugy venni, mint ahogy azokat | akkor mondották. (Strausz István: Már Ferenc i Ferdinánd is ezt akarta!) Feltétlenül meg kell j fontolni, különösen pedig a jelenlegi körülméI nyék között meg kell fontolni a lépést, amelyet I teszünk, mert óriási felelősségteljes lépés ez, j amely tői természetesen a nemzet jelenlegi, de ! egyúttal jövendő állapota is feltétlenül függ. j Mindnyájan elsősorban a lelkiismeretünktől, | azután választóinktól vesszük azt az impulzust, i hogy milyen álláspontot foglalunk el ilyen i végtelen fontosságú törvényjavaslattal szemben, | amilyen a jelen törvényjavaslat, mely előttünk | fekszik. Én, bár kifogásaim vannak, melyek elégsúlyosak, sőt nagyon súlyosak és nem egy pontban nagyon erősen ellenzem azt az álláspontot, amelyet a jelenlegi javaslatban látok, mégis nagyjában egyezem a javaslat gondolataival és a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául szívesen elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) Az nagyon világos, hogy évtizedek multak el, amióta a nemzet folyton foglalkozik választójogi törvényjavaslatokkal és egyrészről mindig nemcsak a politikának, hanem a nemzet életének történelmét is jelzik ezek az óriási fontosságú viták a választójog kérdésében. Ez nagyoa természetes. Vannak egyesek akik azt mondják, hogy ez a javaslat és ez a törvény sem fogja I megnyugtatni a kedélyeket és hogy tovább fog iolyni ez a nagy vita később is. Ez is lehetséges, mert hiszen ugy látom, hogy épen azok az | emberek, akik a legszélsőségesebb állásponton állanak, akik a legszélsőségesebb álláspontot j kívánják törvénybeiktatni, azt jósolgatják ne| künk, hogy nem lesz megnyugvás. Szerintük csak akkor lenne megnyugvás, ha mi feltétlenül a legszélsőségesebb álláspontra helyezkednénk. Hogy azonban mi nem helyezkedünk a legszélsőségesebb álláspontra, erre nekünk rend-