Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-409
26 A nemzetgyűlés 409. ülése 1925. évi május hó lé-én, csütörtökön, nagy szesztermelés vari. Ez az oka és indoka anriak, hogy a külföldi piacon elég: alacsonyak az árak. Ezzel szemben a termelési költségek rendszerint elég: magasak. Méltóztassanak őszszeli asonlitani a mai arakat a nyersanyagok termelési áraival és költségeivel, s akkor azután nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy oly árpolitika történik ezen a kartelen belül, amelyet kifogásolni, támadni lehet, vagy pedig azt fogják mondani: tárgyilagosan történnek ott az ármegállapítások és ebben a keretben történik a gazdasági követelmények meghatározása is. Éveken át azt láttuk, hogy a szeszipar a legnehezebb válsággal küzdött. Ennek folytán, amikor mindig arról beszélünk, hogy a mezőgazdaságot intenzivebbé kell tenni és intenzivebbé akarjuk tenni, csak természetszerű az is, hogy a kormánynak kötelessége minden intézkedést megtenni, hogy ezt az iparágat, amely a legszervesehben hozzákapcsolódik a magyar földhöz, abban gyökerezik, megmentse minden bajtól és minden veszélytől. Méltóztatott arra utalni, hogy kormányzati hibák folytán már egy gyár megszűnt. Én nem tudom 1 , hogy micsoda kormányzati hibák folytán szűnt meg az óragyár. Sajnos, megszűnt a külföld rendkivűl nagy versenye folytán. Nem hiszem, hogy valaki merne ós tudna írnia több vámtételt követelni, mint ameddig a kormány ebben a tekintetben elment. Hiszen a kormánynak semmiféle más befolyása nem 1 volt erre; ellenkezőleg, épen nagyon helyesen méltóztatott utalni ennél a gyárnál is arra, hogy a kormány mindent megtesz, elmegy a végső határig is, hogy a csak valamennyire is életképes ipart megtartsa, megmentse. Itt térek rá a kérdés másik részére. Igenis, mi nagyon fontosnak tartjuk ezt a sárvári selyemgyárat, s a kormány ebben a tekintetben elment a legmesszebbre, minden áldozatot meghozott. Tulaj donképen nem is tudorii nagyon megérteni ezt az éleshangni bírálását akár a kormány tevékenységének, akár pedig a szeszkartel, jobban mondva a Szeszértékesitő működésének. Ami a szociális szempontot illeti, azt hiszem, az igen t. képviselő ur is igazat fog adni nekem abban, hog*y ezt nekem kell legkevésbé magyarázni, mert ahol csak meg lehet valamit valósítani ebben a tekintetben, én mindig szívvel-lélekkel támogatom. (Ugy van! a jobboldalon.) Hogy hogyan történt az ármegállapítás, erre vonatkozólag legyen szabad rámutatnom arra. hogy az ármegállapításnál ia nyersanyag értékét kell alapul venni. Ennek alapján állapítottuk meg egy hektoliter-fok árát 28.000 koronában. Csak atzért idézem ezt az alapárat, hogy méltóztassanak látni, hogy ugy a kormányközegek, mint maga a Szeszértékesitő is súlyt helyezett az iparok igényeire is. A kormányközegeknek kötelességük ebben a tekintetben a legmesszebbmenőén gyakorolni befolyásukat. Rá akarok itt mutatni arra is, hogy a kereskedelmi minister ur — akinek tulajdon képen hivatása, hogy helyesen állapittassék meg az ipari célra szolgáló szesz ára — a legteljesebb erővel azon van, hogy ez meg is történjék. Ugyanakkor, amikor az ecetgyártásra szolgáló szesz alapára 17.000 koronában állapíttatott meg. a denaturált szeszé már 10.000 koronában, a műselyemgyártásra szolgáló szesz ára pedig 7000 koronában lett megállapítva. Méltóztassanak a 28.000 koronás és ezen ár között megvonni a differenciát s akkor mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nem szolgáljuk ennek az iparnak érdekeit. De tovább megyek. A selyemgyár az évad elején 36.000 hektoliter igényt jelentett be. Egér szén természetes, hogy a szeszgyárnak is ehhez kellett ^ alkalmazkodnia. Berendezkedett tehát egy más szisztémára, a regenerálási rendszerre. Ennek alapján azonban csak: a fél szeszmennyiséget gyártotta. Ez a berendezkedés véletlenül elég költséges is és azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a gyár helyzete ma talán nehezebb. De viszont azáltal, hogy évközben kilépett a. kötelezettségekből, természetszerűleg eléggé hátrányosan hatott vissza az egész szesztermelésre. A piacon való elhelyezés a belföldön és a külföldön nagyon megromlott és ezért vétetett ujabb konszideráció alá az árj megállapítás. így jött ki áz az ujabb ár. amely azt hiszem, körülbelül 8600—8700 koronának felel meg, ami még mindig nem egyharmada annak az árnak, amelyet kiindulási alapul vettünk. Van azután egy erős teoretikus és elméleti tévedés is ebben a kérdésben. Amikor a vámtörvényt tárgyaltuk, részletesen kifejtettem teoretikus és praktikus szemponból is, hogy nem lehet a külföldi árban minden termelési ágat részesiteni. Épen a mai gazdasági berendezkedésnek alapja az, hogy befele drágábban termelünk és helyezünk el azért, hogy tudjunk esetleg külföldi piacokkal versenyezni. Mindazok az iparágak, amelyek erős exportra vannak utalva, és amelyek erős versennyel találkoznak a külföldön, kénytelenek ezzel megbirkózni. A legtöbb európai állam különben nem tudná fentartani cukoriparát sem, amelyet azon az alapon tart fenn, hogy vámmal védi a belföldi termelést és ezáltal módját ejti egy más áralakulásnak: és tudja áruját az üzem kihasználása és rentábilissá tétele szempontjából a külföldi piacokon értékesíteni. (Csik József: Miért olcsóbb a cukor Ausztriában, mint itt?) Nem akarok erre na^on részletesen kitérni. (Homonnay Tivadar: Pedig nagyon érdekelne bennünket! — Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Ugyanez a helyzet a szesznél is. El tudja-e hinni valaki ebben a Házban, aki szeszgyártással foglalkozott, hogy a szesz előállítási költségét fedezni lehet 7—8000 koronából, hogy ilyen áron lehet szeíszt termelni? Ezt lehetetlennek tartom, mindenkinek rendelkezésére állok magam is, tíz perc alatt nyilvánvaló lesz, hogy ennek következménye az volna, hogy az összes mezőgazdasági és ipari szeszgyárakat be kellene zárni. Méltóztassék ennek szociális és gazdasági kihatását mérlegelni. Egyenesen t tönkretétele! volna sok mezőgazdasági termelésnek, nem mondva azt, hogy legvégzetesebben és leghátrányosabban befolyásolná még egész állattenyésztésünket is. Azért mutatok erre rá, hogy ezeknek a kérdéseknek igen sok részlete van és csak az öszszes kérdéseknek figyelembevételével lehet ezeket helyesen elbirálni, „ Ami a külföldi árat illeti, ne méltóztassék a külföldi piaci árat venni bázisul, mert ha én Londonba megyek a cukorral, azért nekem odáig a szállítási költségeket is fizetnem kell. És ha megfordítva onnan hozok be árut, nem vehetem azt a piaci árat alapul, hanem minden költséget, tehát szállítást, biztosítást és a vámot is figyelembe kell venni és ha ilyen kalkulációt méltóztatik számítani, akkor egész más eredményre juthat az ember. De ezzel nem akarom tovább untatni a t. Házat, csak arra akarok rámutatni, hogy a kereskedelmi minister ur, aki mindig kézbe veszi ezeknek a,kérdéseknek tárgyalását, ennek a gyárnak kérdé1 sét is teljes megelégedésre oldotta meg eddig-,
