Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-409
24 A nemzetgyűlés 409. ülése 1925. évi május hó 14-én, csütörtökön. pelláció a m. kir. kereskedelemügyi, pénzügyi és népjóléti minister urakhoz: Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy az 1400 munkást foglalkoztató sárvári műselyemgyár üzembeszüntetés előtt áll! Tudja-e a kormány, hogy ezt a virágzó magyar gyárat a szeszkartell kapzsisága kényszeríti az üzem megszüntetésére! Tudja-e a kormány, hogy az egész vidék gazdasági pusztulását jelentené ennek a műselyemgyárnak beszüntetése, amely évenként 84 milliárd értékű műselymet exportál! Megfelel-e az a valóságnak, hogy a Szeszértékesitő Rt.-tól beszerzett szesz 89 centi me-ba kerül, mig a külföldi szesz a gyártelepen átvéve 37 svájci centime-ba kerül! Igaz-e az, hogy mig a sárvári gyárnak 89 centime-ba kerül a magyar szesz, addig ugyanez a részvénytársaság külföldre 42 svájci centime-ért szállítja a szeszt! Hajlandó-e a kormány Sárvár és vidéke népének feje felöl a katasztrófát elhárítani azáltal, hogy a Szeszértékesitőre hasson, hogy az a szesz áfát egyelőre 7000 koronában állapitsa meg és továbbá azáltal, hogy a kormányzat a literenkénti 850 koronányi denaturálási illetéket engedje el." Elnök: Huszár Károly képviselő urat illeti a szó. Huszár Károly: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Végtelenül sajnálom, hogy az imént csaknem egy egész órán át folyó személyeskedés egy nagyon fontos és lényeges dologról — amely talán az egész magyar közvéleménynek megvilágítást nyújt arranézve, hogy miért van tulaj donképen drágaság ebben az országban —, legalább ennek a teremnek falai között elterelte a figyelmet. Én mégis igyekezni fogok megbirkózni a részvétlenséggel és négyöt pej'C alatt megpróbálom a kérdést ismertetni. Sárváron van egy műselyem gyár, amelyben 1400 magyar munkás dolgozik. Becsületes, tisztességes, jóravaló dunántúli nép, soha ellene kifogás nem volt, még a kommün legborzasztóbb napjaiban sem. Ez a dolgos nép egy évtizeddel ezelőtt még mezőgazdasági jellegű községben élt. Sárvár község e gyár által óriási fejlődésnek indult s e fejlődés következtében uj elhelyezkedés történt. A házhelyekről szóló törvény alapján házhelyeket kaptak, megkezdték az építkezéseket és ma 1400 uj exisztencia van ott, amelyek e gyár nélkül kenyértelenek, munkátlanok volnának, mert a mezőgazdaság azon a területen nekik uj elhelyezkedést nem tudna biztositani. Ebben a pillanatban ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy ez a gyár a legrövidebb időn belül kénytelen lesz üzemét beszüntetni és megint 1400 tisztességes magyar munkáscsalád veszíti el kenyerét, exisztencia ját! (Felkiáltások balfelől: Hallatlan!) Én ebben szisztémát látok, mert ez Vasmegyében nem az első eset. Ott van például a szentgotthárdi eset. Ez az egyetlen óragyár volt Magyarországon, amely 800, szintén kiváló munkást foglalkoztatott s valutáris szempontból is fontos volt ennek a gyárnak Magyarországion való megtartása, kormányzati mulasztás folytán azonban ez az üzem szintén megszűnt. (Felkiáltások balfelöl: Hallatlan!) Most közvetlenül az előtt a veszedelem előtt állunk, hogy Sárváron megszűnik a sárvári műselyemgyár, amely egyike Magyarország legkiválóbb ipari vállalatainak s ebben a szakmában a magyaróvárin kivül egyedüli. A gyár teljesítőképességére vonatkozólag bátor vagyok megjegyezni, hogy 1400 munkáson kivül 27 tisztviselőt foglalkoztat, valutáris szempontból való fontosságát pedig mutatja az, hogy az előállított műselyem 85 százalékát külföldre szállítja, aminek ellenértéke korulbeiül 84 milliárd koronát tesz ki az ország javára. Méltóztassanak most elgondolni azt a helyzetet, amely be fog következni, ha ezt a gyárat megszüntetik. Nemcsak ez az 1400 ember veszíti el exisztenciáját és megélhetését, hanem az a kisipar, az a kiskereskedelem is, amely ott ennek ayomán keletkezett s amely erre berendezkedett. Ez egy külföldi, belga részvénytársaság, azonban magyar embereknek ad kenyeret. A helyzet a következő: A gyár a műselyem előállitására szeszt használ fel; szeszfogyasztása az utolsó időben körülbelül évi 14—15.000 hektoliter volt. (Gr. Hoyos Miksa: Harminchatezer!) Hogy az előző évben több volt, ez is az én javamra szól; hiszen én sokkal szivesebben állok azon az állásponton, hogy 36.000-ret használt fel, és azt szeretném, bár fel tudna használni százezret. (Zaj.) Nagyon kérem azokat a képviselő urakat, akik talán valami vonatkozásban érintve vannak ezáltal, legalább avval tiszteljenek meg, hogy nyugodtan hagynak beszélni. (Dénes István: Vannak ilyenek is! — Nánássy Ador: Igen, én is ilyen vagyok!) Én nem fogok senkivel sem személyeskedni, csak azt kérem, méltózassaiiak megengedni, hogy azt a néhány percet, amely rendelkezésemre áll, teljesen erre a célra használjam fel. T. Uraim! A helyzet a következő: A magyar szeszt külföldre sokkal olcsóbb áron szállítják, mint ahogy azt idehaza a magyar ipar rendelkezésére bocsátják. (Felkiáltások balfelöl: Hallatlan! — Zaj.) Kérem, képviselő urak, méltózassaiiak azzal támogatni, hogy nyugodtan meghallgatnak,... Elnök: Csendet kérek! Huszár Károly:... hogy a dolgot a maga komolyságában tárgyalhassam. Ha a sárvári műselyemgyár be akarja szerezni a gyártáshoz szükséges szeszt Magyarországon, akkor az neki a denaturálási költségekkel és az illetékekkel együtt 89 centime-jába kerül. Ha ugyanezt a szeszt meg akarja venni Bécsben vagy Gráeban — természetesen, feltételezem, hogy szabad volna behozni — ugyanezt a szeszt külföldön megkaphatja 37 centime-ért. (Dénes István: Ez a magyar vámtételek dicsősége! A védővámos politika győzelme!) Ne méltóztassanak erre a térre terelni a dolgot. Ne méltóztassanak az egész ügyet elrontani azáltal, hogy nem ismervén a helyzetet, esetleg olyan dolgot magyaráznak bele, amelyet én magam sem állítok. Egészen világosan akarom felállítani a^ kérdést. Szabad-e ebben az országban megtörténnie annak, hogy egy magyar gyár részére, amely magyar, embereknek ad munkát, drágább áron szállítson egy kartell, mint ahogy szállít a külföldre! Helyes dolog-e ez és szabad-e ennek igy lenni 1 ? Mi ennek az eredménye! A következő helyzet áll elő. Ha kiszállítják a szeszt, azt mondják, hogy: hja, ők kénytelenek a szeszt odakünn olcsóbban adni, mert kénytelenek a világpiaci árakhoz alkalmazkodni. De én állítom, hogy a szeszből előállitott műselyem is kénytelen a világpiaci árakhoz alkalmazkodni és ha a sárvári műselyemgyár termékeinek 85 százalékát kiviszi a külföldre, akkor, tulajdonképen a magyar szeszt viszi ki a külföldre. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ebben a kivitelben azonban már benne van az 1400 ember munkabére és azok családjainak kenyere. A különbség tehát ez: ha a szeszt küldöm ki olcsón, akkor a magyar dolgozó munkásnak nem, adok munkaalkalmat, ha pedig a
