Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-418

 nemzetgyűlés 418. ülése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. 2Û3 El kellett ezeket nekem itt, röviden mondanom, mert hallottam' hangokat és felszólalásokat, amelyek még mindig a patriarchális gondolkodás légköréből indulnak ki és patriarchális úton-módon akarják gyógyítani azokat a pusztító betegségeket, amelyeket én röviden felsoroltam. Ha kint a falvakban patriarchális alapon lehetne a kérdést megoldani ós gyógyítani, akkor ez, a kérdés nem volna egy cseppet sem bonyolult, ámde patriarchális módon bántak itt egy évezreden keresztül a magyar földmunkássággal; patriarchális módon iparkodtak elintézni minden ügy ét-baj át, mert egyrészt jobbágyi sorsban éltek hosszú évszázadokon keresztül, másrészt, amikor a jobbágyság sorsa felszabadult, nem; adtak módot és lehetőséget arra, hogy saját erejükből kibontakozhassanak és saját erejük igénybevételével javítsanak sorsukon. Meg kell állapítanom azt, hogy Európában alig volt egyetlenegy állam, amely ugy elhanyagolta volna a saját fajtáját, a saját nemzotségebeli legalsó társadalmi réteget, mint ahogy elhanyagolták Magyarországon. Legyen szabad e tekintetben azokra a nyomorúságos viszonyokra rámutatnom

1

, amelyek eredményeképen a háború előtt száz és százezrével vándoroltak ki mezőgazdasági munkások ebből az országból, pedig akkor könnyen meg lehetett volna a lehetőségét teremteni annak, hogy a duplája éljen a magyarságnak ebben az országban. Akkor egyes ábrándozok 30 millió magyarságról beszéltek. Én most, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyalom, vallom azt a hitet — mert ez meggyőződésből fakadó hitem —, hogy a választójog kérdésében, de más kérdésekben sem szabad .— és aki helyes kormánypolitikát akar csinálni, annak különösen nem szabad — emberek és emberek, osztályok és osztályok között igy különbséget tenni. Nem szabad az emberek között elválasztó vonalat csinálni, különösen most nem szabad első- és másodosztályú állampolgárokat teremteni ebben az országban, mert az az oktondi politika, amely az embereket igy akarja most egy világháború és az átélt forradalmak után osztályozni, # könnyen végzetessé válhat 'és megbosszulhatja magát. Mert ne méltóztassék egy pillanatig sem azt hinni, hogy ugyanazzal a tömeggel és ugyanannak a tömegnek a lélektanával állunk szemben, amely tömeggel és amely tömeg]élettannal 1914-ben szemben állottunk. Az a háborús idő, amelynek szenvedő részesei voltunk úgyszólván valamennyien, akaratlanul is olyan nevelő hatást gyakorolt a nagy tömegekre, amilyen nevelést hosszú évtizedeken keresztül nem lettünk volna képesek adni — ilyen nevelési és oktatási rendszer mellett — a nagy tömegeknek. (Zaj. — Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Azok az események, amelyek a forradalmak után lezajlottak, akaratlanul is olyan önérzettel és olyan önbizalommal töltötték el a tömegeket, hogy az ilyen osztályozás, amelyet a törvényjavaslat akar megcsinálni, ebből a szempontból végzetessé válhatik. Nem mondom, hogy ebben a pillanatban, nem mondom, hogy a törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után azonnal, de jöhetnek olyan események, amikor nagyon is végzetessé válhatnak. A törvényalkotás, illetőleg a kormányzás művészete nem abban

1 rejlik, hogy máról-holnapra csinálunk politikát, hanem a kormányzás művészetét az jellemzi, hogy előrelátó okos politikát csinálunk, már pedig azokkal az állításokkal, amelyeket én majd beszédem későbbi NAPLÓ XXXIL folyamán a választójog osztályozása tekintetében elmondok, nem lehet igazolni ennek a politikának folytatását, azt, hogy az- helyes, okos és előrelátó politika. Az igaz meglátás a jelentésnek annál a részénél, amelyet citáltam, helyes. Ámde, ha ezt a helyes megállapítást illetőleg a bizottság erre a helyes megállapitásra jut, akkor illő volna ennek a helyes megállapításnak konzekvenciáit is levonni. Bármilyen jóakarattal akarom is ezt a javaslatot tárgyalni — de nemcsak én, hanem bárki más —, a józan elgondolás szerint ebben a javaslatban nem találom meg ennek a helyes megállapításnak a konzekvenciáját. Amint beszédem elején is megállapítottam, a törvényiavaslat indokolása meglehetős tojástáncot jár a kérdés, körül, igy tehát amellett, hogy az indokolás egyrészt igazságos megállapításokat tartalmaz, másrészt magát azt a jogfosztó intézkedést, amelyet a törvényjavaslat tartalmaz, kénytelen széleskörű demokráciának elkeresztelni és igy magának ennek a törvényjavaslatnak dicshimnuszokat zengeni. Mikor áttanulmányözgattam ezt a választójogi törvényjavaslatot, nem az kapott meg, amire különösen súlyt helyez a javaslat indokolása, hogy kiknek akar választójogot adni, hanem inkább az kapott meg — minthogy i mindenütt megtalálom ezt a tendenciát, amely I megnyilatkozik a törvényjavaslatban számj szerüleg is —, hogy kiknek nem akar választójogot adni, kik azok, akiket ki akar rekeszleni a választói jogosultak sorából, kik azok, akiket másodosztályú állampolgárokká akar degradálni ebben az országban. És

1 láttam azt a tendenciát ebben a törvényjavaslatban, hogy hogyan vehessen el balkézzel abból a jogból, amit jobbkézzel kénytelen adni, s ha már kénytelen az anyagi választójogot odaadni egyes társadalmi rétegeknek, vagy egyéneknek, milyen módszerre], milyen eszközök alkalmazásával veheti azt el a másik kézzel. Magában a javaslat indokolásában is meglehetősen kínos erőlködés vonul végig, hogy ezt a lehetetlen felfogást elfogadható érvekkel alátámasszák. Most ebben a pillanatban nem akarom az egész választójogi kérdés történetét ismertetni, mert megtették és megteszik azt nálamnál sokkal hivatottabbak itt ebben a törvényhozásban. Mégis kénytelen vagyok egyes kérdéseket röviden ismertetni, hogy politikai állásfoglalásomat és felfogásomat igazoljam. Nem mondok semmi ujat azzal, hogy Magyarországon a választójog kérdésével szemben a hatalmon levő uralkodóosztály mindenkor a legmerevebb álláspontot foglalta el. Elég etekintetben csak rámutatnom arra, hogy 1848-tól 1918-ig, tehát a háború lezajlása utáni időkig Magyarország választópolgárai, tehát azok, akik gyakorolhatták^ is választójogaikat, akik befolyhattak a törvényalkotás munkájába, egyáltalán nem szaporodtak. A háború előtti törvényhozás mereven szembehelyezkedett a kispolgárokkal és^ a munkásoíkkal. S ha az ember újra és ismételten emlékébe idézi azokat az eseményeket, amelyek a választójogi kérdés körül a háború előtt lezajlottak, meg kell hogy állapítsa, hogy azzal a társadalmi réteggel szemben, amely kintrekedt, kivül volt az alkotmány sáncain, körülbelül az 1514-es évek gondolatmenete és szelleme érvényesült. Emlékeztetem igen t. képviselőtársaimat az 1914. év előtti időkre, amikor a magyar mezőgazdasági mun44