Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-418

284 Á nemzetgyűlés 418. ülése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. kásság és a feltörekvő ipari munkásság áldozatos harcokat folytatott a választójog-ért, s amikor ezeket az áldozatos harcokat egyrészt azzal tették lehetetlenné, hogy magyar nemzeti demokráciáról fecsegtek, másrészt pedig nemzetiségi szempontokból kifogásolták az általános egyenlő és titkos választójog megvalósítását. Azt hiszem, senki előtt sem kétséges, hogy egészen más viszonyok és körülmények közé kerülhettünk volna, ha a háború előtti időkben nem zárkóznak el ilyen mereven az általános választójog kérdése elől, akkor, mikor egész Európában már úgyszólván mindenütt ott ültek EL'Í, általán 3S, titkos választójog alapján a munkásság" képviselői az európai parlamentekben. Emlékszem arra az időre, amikor úgyszólván csonkán, bénán és nyomorultan ott feküdtünk a hadikórházakban, ós a képviselőház vitatkozott azon, hogy a Károly-csapatkereszteseknek adjanak-e választójogot, vagy nem. Egy kis reményt öntött mindazokba, akik már a háború előtti időkben is aktiv harcosai voltak az általános választójognak, maga az a tény, hogy az események kényszerítő hatása alatt a képviselőház hozzányúlt a választójog kérdéséhez. Ámde mélyen elszomorító és lesújtó volt ránk nézve, akik ott szenvedtünk, kínlódtunk és vergődtünk a lövészárokban, hogy nyomorul tan hazakerülve látnunk kellett azt a jelenséget, amely a választójogi kérdés tárgyalásánál mutatkozott 1918-ban, amikor a választójogi bizottság tárgyalta az ismert Vázsonyi-féle törvényjavaslatot. Tisza István még bátran szemébe akart nézni annak a katonának, aki végig küzdötte a frontot, aki véletlenül hazakerült akár csonkán, akár, bénán a harctérről, s akinek nem adtak választójogot. Ő még akkor azt a kijelentést tette a választójogi bizottság ülésén, hogy ennek nyugodtan szemébe mer nézni, de nem mer szemébe nézni annak, aki esetleg azzal a váddal áll elő, hogy pedig amig odavoltam, nem jól intézték az ország belső ügyeit. Ez a gondolat irányította tehát mindazokat a felelős tényezőket — és ezt csak jellemzésül hoztam fel —, akikre az ország sorsa, az ország ügyeinek intézése bizva volt, akiknek tehát lötelességük lett volna gondos előrelátással akként csinálni politikát hogy ez az egész ország népességének boldogulását, ja</át mozdítsa elő. Emiitettem már — és újra ismétlem —, hogy egész Európában ott ültek már a munkások képviselői a parlamentekben, sőt nemcsak képviselők, hanem ministerek is voltak a munkások közül, nálunk pedig munkásmentes parlament tárgyalt ügyeket és kérdéseket. Európa két államában mutatkozott ez a jelenség, és pedig Magyarországon kivül Oroszországban. De Oroszországban is a háború utolja felé ott voltak a parlamentben a munkások képviselői. T. Nemzetgyűlés! Én szeretném különösen kisgazdaképviselőtársaimnak ezeket az eseményeket ugy az agyukba plántálni, hogy ne feledkezzenek el róluk és emlékezetükbe szeretném idézni mindazoknak, akik választójogi kérdésekkel foglalkoztak, 1918-at, amikor jött az összeomlás — mert az nem forradalom volt végeredményben, hanem összeomlás —, s amikor egyszerre mindazok, akik választójogi kérdésekben a legreakciósabb, a legmaradibb álláspontot képviselték, felvilágosultak és a legszélesebbkörü választójog híveivé váltak. Maga a választójogi bizottság jelentése is kénytelen elismerni, hogy társadalmi viszonyaink és állami rendünk sok megrázkódtatástól mentek maradtak volna, ha időnként teszünk egy-egy megfontolt lépést a választójog kiterjesztése terén. T. Nemzetgyűlés ! Én sem tudnám ezt az én gondolatomat szebben megmondani, amely a választójogi kérdésben arra késztet engem, hogy felszólaljak. Én se tudnám szebben kifejezni ezt a gondolatot, hogyha pedig a választójog kérdésében nem ezt a merev, elzárkózó politikát folytatják, ha nem helyeznek súlyt pusztán osztályuralmi szempontból arra, hogy itt nagy, széles néprétegek kivül maradjanak az alkotmány sáncain, sok minden másként történhetett volna ebben a szerencsétlen országban. Most azonban ugy látom, hogy ennek a megállapításnak sem akarja a konzekvenciáit levonni sem a bizottság, sem pedig az ezidőszerint uralmon levő egységes párt, hanem ezeknek a helyes ténybeli igazságoknak megállapítása után is folytatni akarják a választójog kérdésében ugyanazt a — ma már szemfényvesztő — játékot, amelyet más formában folytattak itt a háború előtt. Mire alapítom ezt a megállapításomat? Arra különösen, hogy a választójogi bizottság úgyszólván el akar siklani a forradalmi események felett, amikor ezt a választójogi törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja. Körülbelül az a gondolat sugárzik ki magából a törvényjavaslatból, illetőleg a bizottság jelentéséből, hogy nem akar tudomást venni azokról az eseményekről, amelyek 1918, tehát a Vázsonyi-féle törvényjavaslat törvényerőre emelkedése óta beállottak, vagy ha tudomást vesz is róluk, csak mint mellékes körülményt veszi azokat figyelembe, amikor a törvényjavaslatot a nemzetgyűlés plénuma elé hozza. (Ugy van! a baloldalon.) Mert amikor az indokolásban megállapítja, hogy milyen nagymérvű választói jogkiterjesztést hoz a már előzőleg létezett választójogi törvényekhez képest ez a törvényjavaslat, illenék kifejezetten és határozottan megmondani, hogy volt itt egy törvényesített rendelet, amely az általános, egyenlő és titkos választójogot már megvalósította, s ennek alapján választatott a múlt nemzetgyűlés minden egyes tagja. Ugy tesz, mintha ezt az eseményt ki akarná kapcsolni és a választójog kérdésében csak az 1918: XVII. tc.-be akarja belekapcsolni a választójogi eseményeket és így akarja kimutatni azt a nagymérvű emelkedését lasztók számának, amely következik az 1918-iki, vagy az előbbi törvényekhez viszonyítva akkor, amikor ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik. Magam is azt mondom, hogyha így számszerűleg állítják egymásmellé a választópolgárokat, ezt a törvényjavaslatot a régi törvényekhez viszonyítva, számszerűleg nagyon lényeges emelkedés jelentkezik. Ha ez a számszerű emelkedés 1916-ban, 1917-ben, vagy a háború előtt jelentkezett volna, akkor nem is szóltam volna ellene, ámde most, 1925-ben csak rabulisztikának látszik, amikor az éleibe se lépett törvények számadataival hasonlítjuk össze a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat alapján előálló számokat. Ha ezt a törvényjavaslatot összehasonlítom a Priedrich-féle törvényesített rendelettel, akkor meg kell állapitanom, — nem mondok ujat cseppet sem —, hogy nagymérvű jogfosztás alapján ült össze ez a nemzetgyűlés és ezt a nagymérvű jogfosztást folytatja most is, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyalja. Szeretném megállapítani rögtön azt is, hogy kiknek a rovására megy ez a választójogi jogfosztás, kiket érint leginkább ennek a törvényjavaslatnak a jogfosztása szemben — ismét hangsúlyozom —, a Friedrich-félé törve-