Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-418

A nemzetgyűlés 418. ülése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. 273 börtön sötétségét megszokott rabnak „deses- , peránee" politikája ez, aki már remélni sem ! akar, már energiákat sem akar megfeszíteni azért, hogy kiszabaduljon. (Taps balfelől.) Rendben van! A kormány minden fentartás nélkül odafeküdt idegen népek képviselőinek lábai elé, de legalább az a bátorság legyen meg kormányunkban, hogy tárja fel végre valahára őszintén az idegen nemzetek előtt, hogy betelt a magyar nemzet keserűségének pohara, a nyomorúság pohara, abba már egy j cseppet sem lehet beletölteni, mert félő, hogy kicsordul. (Helyeslés balfelől) Tárja fel a való helyzetet a külföldi nagy urak, parancsolóink előtt a kormány és utaljon arra — óh nem a humanizmus, nem a népek szolidaritása nevében, mert mi szomorú magyarok már kezdünk ezekből a divatos szólamokból kiábrándulni — (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.), hanem azért, mert ha Magyarországon nem segitenek, ha itt összeomolván az^ egész közgazdasági élet, beláthatatlan szociális nyomor fog kitörni a Duna völgyében. Ha pedig börtönében segítség nélkül megrothadni hagyják a magyar társadalmat, akkor hullamérgezést fog tőle kapni egész Európa! (Igaz! Ugy van! balfelől.) Kérem a pénzügyminister urat, hogy ezeket az adatokat tárja fel odakünn Genfben és kérek tőle megnyugtató választ, hogy a kormány mindent el fog követni, hogy a magyar nemzetnek ez a rettenetes pusztulása, halálos vergődése, végre meg fog .szűnni és a nemzetgyűlésnek olyan propoziciókat fog előterjeszthetni, amelyek megnyugtatják a tömeget, az országot, az éhezőket és a szenvedőket! Ezekre kérek megnyugtató választ a minister úrtól. (Taps és éljenzés a baloldalon.) Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólani! (Kabók Lajos: Jó lesz utravalónak! Vigye utravalónak a választójogi javaslatot is, ne csak az indokolást! — Zaj.) Bud János pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk !Hálljuk!) Előzőleg kértem Baross képviselő urat, tekintettel arra, hogy rövid időn belül beterjeszteni az indemnitási javaslatot és a jövő évi költségvetést, hogy mai beszédét halassza el, a t. képviselő ur azonban nem állott el eme szándékától. (Felkiáltássok a baloldalon: Nagyon helyes!) Különösen arra akarok rámutatni, hogy sok indokom van arra, hogy ne terjeszkedjem ki most teljes részletességgel ezekre a kérdésekre. Annyival kevésbé tartom ezt időszerűnek, mert 2—3 héten belül benyújtóim a költségvetést, s akkor fogok majd foglalkozni, télies részletességgel, mindazokkal a problémákkal, amelyeket az igen t. képviselő ur érintett. A magam részéről csak egy pár szót akarok megjegyzésül hozzáfűzni beszédéhez. Nem hiszem, hogy volna valaki ebben a nemzetgyűlésben, vagy a 'nemizetgyülésen kivül. aki ne tudná mindazokat a bajokat, ne ismerné azt a nvomoruságot. amely ebben az országban van. Nem hiszem, hogy ebben a tekintetben közöttünk különbség volna; egyetlen különbség van, és pedig egyrészt abban, hogy ezt a nyomort hogy szinezzük ki, másrészt abban, hogy minek tulaj donitsuk. Ismételten csak arra kérem az igen t. képviselő urat is és arra akarok rámutatni, hogy nekünk nem az a feladatunk, hogy ebben a tekintetben kiélezzük a helyzetet. A kormánytól kezdve véerig, mindenkinek egy feladata van: teljes erejével arra törekedni, hoscy ez a helyzet enyhüljön és mielőbb jobb állapotok következhessenek be. (Kiss Menyhért: Kezdje a kormány! — Peidl Gyula: Mi történik ezen a téren? — Szilágyi Lajos: Cselekedeteket kérünk!) Az igen t. képviselő ur az egészet a szanálásnak tudja be. Nem akarok most ennek a kérdésnek megvitatásába teljesen belemenni, méltóztassék azonban elhinni, ez a helyzet következménye elsősorban annak a nagy tragikumnak, amelyen az ország átesett, azonkívül annak a tragikus pár évnek, amelyet ez után kellett elviselnünk gazdasági és pénzügyi téren. A szanálás, amikor megszűnt az a látszatkép, amelyet az infláció idézett elő, és önmaguktól feltárultak ezek a bajok, semmi egyebet nem tett, mint megmutatta, milyen nehéz helyzetbe került ez az ország. (Kiss Menyhért: Rossz volt az egész szanálási gondolat!) Az igen* t. képviselő urnák csak egy kijelentését idézem, azt, hogy a pénz stabilizációjának nem tulajdonit nagy jelentőséget. (Baross János: Én azt mondtam: tulajdonitok, csak hogy nem a szanálásból folyik, másképen is el lehetett volna érni!) Nem a szanálásból folyik, de mindenesetre ezzel kapcsolatban oldottuk meg a kérdést, mert ha nem tudtuk volna elérni a pénz stabilizációját, akkor ezek a szakadékok nagyon kimélyültek volna. Tulajdonképen a pénz romlásának volt leginkább konzekvenciája az egész középosztály tönkremenetele, ezt sínylette és sinyli a munkásosztály, amely épen a pénz romlása folytán sohasem tudott hozzájutni ahhoz a keresethez, amely megillette volna. Legyünk csak egészen objektívek, méltóztassanak minden oldalról nézni a dolgot és ebből a szempontból is elbírálni, akkor nem fognak ilyen következtetésekre jutni. Méltóztatott rámutatni pl. a rokkantkérdésre, és ugy méltóztatott beállitani, mintha ez a párt ezzel a kérdéssel abszolúte nem foglalkoznék. (Baross János: Pártról nem is beszéltem!) A monopóliumnak minden téren ellensége vagyok és ellensége vagyok annak is, ha ilyen kérdéseket monopóliumszerűén kezelnek. Azt hiszem, mindenki foglalkozik ezzel a kérdéssel és maga a kormány elsősorban kell, hogy foglalkozzék (Szeder Ferenc: Nem látszik!), természetesen az ország helyzetéhez mérten, most pedig — hiszen a népjóléti minister ur erre részletesebben ki fog térni —, törvényjavaslattal is jövünk a Ház elé, amely ezt a kérdést komolyan rendezni kivánja. Beígérhetem, hogy ezt a törvényjavaslatot június 30-áig be fogjuk terjeszteni. (Helyeslés.) Még egy megjegyzésem van csak, és itt igazat adok t. képviselőtársamnak. Én mint pénzügyminister azt az elvet vallottam mindig, b/>gy a talpraállás conditio sine qua nonja az állam pénzügyeinek rendbehozása, de ennek állandósitása és biztositása nem történhetik meg a magángazdasági élet helyreállítása nélkül. (Baross János: Az természetes!) Az elsőt elértük. Magam hangsiílyoztam számtalanszor, hogy az ország és a nemzet olyan óriási terheket visel (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) amelyeket csak olyan nemzet tud elviselni, amely tudatában van annak a célnak, amelyet el keU érnie. Látta az ország azokat a bajokat, amelyek az inflációs korszakban mutatkoztak, látta azoknak összes káros kihatásait és észrevette, hogy arról van szó: teljesen elmerülni vagy uj életre kelni. Épen ezért hozta meg ezeket az áldozatokat olyan időben, amidőn tulajdonképen inkább támogatásra lett volna szüksége, semhogy ilyen nagy áldozatokat hozzon. De megtette. Ha pedig megtette, a kormányzatnak le kell vonnia a következtetést is. Ezt val-