Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-418
A nemzetgyűlés 418. ülése 1925. évi május hó 28-án, csütörtökön. 269 ki törődik ma a nehéz gazdasági viszonyok között az illendőség elavult szabályaival? Jönnek hozzám. Egy képviselő — gondolják — ez lesz az a csodaember, aki nekünk lakást szerez évek hosszú, reménytelen küzdelem után. Azt mondja az egyik asszony: „Uram, három gyermekem közül kettő meghalt a nyomorúságban,, nem birom a bánatot tovább." Én biztatom: „jó asszony, nyugodjék meg, hiszen, most máinem vagyunk a magunk gazdái, nem mi viseljük most már a maguk sorsát a szivünkön. Most már az egész világ, nagy nemzetek boldog, megelégedett nagy jó urai, a népszövetség vette kezébe az önök sorsát. Legyenek nyugodtak, a népszövetség vállalta a magyar kisebbségek védelmét is túl a demarkáción, vállalta Magyarország pénzügyi és gazdasági megmentését is idebent a csonka hazában. Legyen nyugodt asszonyom, nein fogunk csalódni a magas népszövetségben. Menjen nyugodtan haza!" Nagy szemekkel nézett rám, először nem akart megérteni, de azután, amikor biztattam tovább, ugy látszik, megnyugodott; egy kicsit szepegett még, azután letörölte könnveit és szép csendesen leballagott a lépcsőn — és még most is várja a lakáskiutalást — Genfből. Azután lehorgasztott fejjel én is leme-gyek utána. A földszinten valami zajt hallok, kopogás, egykét türelmetlen káromkodás, azután megint bottal való kopogás, azután gyereksírás közben. Mi lehet ez? Hja, ez a rokkantügyosztály, idetartoznak a hadiárvák, hadiözvegyek és hadirokkantak. A nemzet legnagyobb adóssága ez! (Igaz! Ugy van! half elől.) Szerintem ez az egyetlen igazi jóvátételi kötelesség! (U.gy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A mi t. szomszédaink, a szerbek, csehek és románok, akiknek lekötöttük az ország kétharmad részét, s akik azt el is vették tőlünk, még egy kicsit várhattak volna a jóvátétel fizetésével, addig, amíg az árvák felnőnek s az özveg-vek és bénák nyomorúsága megszűnik Magyarországon. Itt lehet még csak_ hatásos filmeket felvenni, minister urak! És micsoda szöveget lehet aláírni a képek alá? ! ! Például egy 50%-os hadirokkant, akinek térdből elvitte a golyó a lábát, kap most havonta 18.000 papirkoronát, vagyis minden negyedik napra kap egy villamos szakaszjegyet ellátásként. (Szeder Ferenc: Ez disznóság! És emellett meggazdagodnak emberek! — Peidl Gyula: Azért kell a nyilt szavazás, hogy ez lehetővé váljék!) Hallom, hogy a magas pénzügyniinisteriuni: elhatározta, s a nemzetek szövetségének érdemes képviselője is hozzájárult ahhoz, hogy ez az illetmény július 1-étől kezdve 100%-kai felemeltessék, vagyis július 1-étől kezdve kap nem minden negyedik, hanemi már minden második napon egy villamosjegyet ellátásul a hadirokkant. (Kiss Menyhért: És még ez sem biztos!) Ebből fog az a hadirokkant lakást fizetni, élelmiszert, ruhát venni ; minden második nap fog kapni összesen erre a célra egy villamosjegyet. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Micsoda nagylelkűség! És hogy bánnak el a hadiözvegyekkel?! A körém jött asszonyok panaszkodtak, hogy az asszonyokkal már nem bánnak ilyen nagylelkűen a szanálásban, mint a férfiakkal. -Az aszony legyen szerényebb! Az asszony július 1-étől is csak 24.000 papirkoronát kap egy hónapra, de kap azonfelül minden gyereke után havonta 6000 koronát, vagyis minden harmadik nap egy kiflit. (Batitz Gyula: Nem szegyeli magát a magyar állam!) Hát nem hallatlan az, hogy ez a, magyar ellenzék most, egy év után sem ismeri él, hogy ez a szanálási rendszer megmenti az országot, hogy ez ránk nézve Isten áldása? Hát nem vagyunk mi egv elfogult, sötét tömeg itt az ellenzéken 1 ? (Zaj a baloldalon.) Visszaemlékszem Prohászka püspöknek egy, a háború alatt mondott szivettépő beszédére, amikor megfogadta: Ha a rettenetes háború csapása végre elmúlik a nemzet felől, akkor nem lesz semmi nagyobb gondja a nemh zetnek. mint (Szeder Ferenc: Tettek hazug ígéretet többet is!) hogy azokról, akik életüket és vérüket áldozták a hazáért, különösen pedig a visszamaradottakról: az elesettek családjáról és a rokkantakról gondoskodjék. Azt mondotta Prohászka püsnök, hogy tűrhetetlen lenne az, ha ez után a nagy nemzeti megpróbáltatás és a nemzet tömegeinek ilyen hazafias nagy megmozdulása után is a hadirokkantak kénytelenek lennének, mint Solferino után történt, verklivel járni az országutakat. De micsoda kapitalisták voltak azok a Solferino utáni verklisek a világháború hadirokkantjaihoz és hőseihez képest! (Batitz Gyula: Ezt még a háború alatt mondták nekik! Ezzel lelkesítették őket!) És, Magas Népszövetség! ott a gyönyörű genfi tó partján szánják rá magukat az urak 24 órai útra, jöjjenek ide Magyarországra és nézzék meg, hogy mindaz a rettenetesség, amit elmondottam, és még elmondandó leszek — valóság. Nem kiszínezett dolog, hanem, maga a való, a szomorú, a keserves magyar élet. Ha már nem segitenek, leg*alább jöjjenek ide, hogy erkölcsi bizonyítványt adjanak a magyar nemzetnek. Mert abban a sok szomorú, fekete számban van egy, amely arannyal van nyomatva, egyetlen egy fényesség, az, hogy a megpróbáltatásoknak és nyomorúságoknak ebben a rettenetes esztendejében sem emelkedett a lopások száma, hanem ellenkezőleg, valamivel még csökkent. Tehát a nyomorgó magyar tömegek nem tértek le a becsület útjáról és ha van erkölcsi világrend, akkor a világ legbecsületesebb népének, a magyarnak még talpra kell egyszer állnia. De csak ez az egyetlen vigasztaló momentum, amit az ember Budapesten talál. Nem is lehet itt kibirr.1 soká. Gyerünk ki valami vigabb heljTe, gyerünk a vidékre. Az ember felül a vonatra és már amint kidöcög a keleti pályaudvarról, csodálkozik, hogy mi azl A mellékvágányokon negyven, hatvan, száz vagon, tehervagon áll egymás mellett üresen. Mi az! 1 Az ember, amikor hazajön, megkérdi szakemberektől, hogy mi a baj. Ja, kérem — hangzik a válasz — az utóbbi esztendőben a Máv. teheráru forgalma rohamosan csökkent. Pontos adatok még nincsenek, de az utóbbi hónapokban körülbelül 30% a forgalom csökkenése. Közgazdasági, életünk vérkeringése kezd elhalni. (Ugy van! Balfelől.) Na, végre csakhogy már lát az ember egy falutornyot. Ebből a szomorú városból ki a friss, szabad levegőre, a boldog emberek közé. De ott a zöld vetés szélén, a falu mellett valami hosszú, nagy fehér sáv van. Mi fehérlik ott? Az ember azt képzeli, hogy talán galambok vannak. De ennyi galamb? Amikor azután közelebb ér, látja, hogy galambok emlékei: kis, fehér, friss, uj keresztek a temetőben. A gyermekhalandóság és a halvaszületettek arányszáma, amely téren amúgy is vezetünk Európában, az utóbbi időben felszökött 20%-ra! Bemegyek a faluba, van ott eg3^ ismerős öreg asztalosom. Megkérdezem tőle, hogy sok koporsót csinál-é, többet-e, mint bölcsőt? Azt mondja: „Koporsót csinálunk sokat. Sok kicsi koporsót. Sok gyerek hal meg. De csinálunk 42*
