Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-418
2ûê A nemzetgyűlés 418. ülése 1925. országba, feltűnik a rettenetes különbség. Kinn nagy, mozgalmas élet, gyárak dübörgése; éjjel a vonatról is látja az ember a kazánok melegitő tüzét, nappal pedig a szédületes forgalmat a városokban; jól öltözőt, dolgos, munkás emberek járnak üzleteik, dolgaik után, nemcsak a győztes, boldog államokban, hanem Ausztriában és Németországban is. Ezzel szemben nálunk látjuk a sápadt, lerongyolt tömegeket (Káilay Tamás: És Vácnál a cseheket!) t nemcsak a gyárnegyedek szomorú munkáslakáeai előtt, hanem benn, a belvárosban is. Nálunk leri mindenkiről a nyomorúság. A munkás szaladgál munka után, a belvárosban pedig reménytelenül és hiába szaladgálnak hitel után az iparosok, kereskedők s ma már a földbirtokosok is. Emlékszem, hogy amikor tavaly hajnali 3 óra felé a nagy szanálási küzdelemben azt mertem jósolni, hogy egy év múlva százezernyi munkátlan, éhező tömeg lesz Budapesten, akkor mosolyogtak a túloldalon, mert Magyarország megmentését s minden jót a szanálási szisztémától vártak. Figyelmébe ajánlom a pénzügvminister urnák, a statisztika közismert nagy tudósának, hogy a szanálás első évében 30 százalékkal csökkent az alkalmazásban volt munkások száma. Budapesten és környéken 213.000 munkásból egy év alatt végleg elbocsátottak 60.000-et. Ha átlagban 3—4 emberrel vesszük csak a családi lélekszámot, akkor mondhatjuk, hogy Budapesten és környékén negyedmillió ember van ma kenyér és keseret nélkül, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De jelenti ez azonkivül M^varország ipari termelésének, produkciójának 30%-kai való esését is. Ez a produkciócsökkenés azonban tulajdonképen legalább 45%-os, mert hiszen a nagyszámú munkáselbocsátáson kivül majdnem minden gyárunk csak félüzemmel dolgozik, vagy pedig csak a hót bizonyos napjain. Képzeljék el, t. Ház, hogy ha egy más országban egy év alatt az ipari produkció majdnem felével csökken, mi van abban az országban? Meetingek, nagy népgyűlések, konferenciák, nagy népmozgalmak. A kétségbeesés megnyilatkozásai mindenütt, belátja mindenki ennek a helyzetnek lehetetlen, tarthatatlan voltát, s ez a nagy gazdasági összeomlás azután a parlamentben is kifejezést talál, az a nagy gazdasági földreugés, amely az országot pusztitja, a parlamentben, a politikai szeizmográfon is meglátszik. És nálunk semmi sincsen! Hangtalan a parlament ezekkel a kérdésekkel szemben, mintha ez a nemzetgyűlés elvesztette volna már organikus összefüggését a magyar közgazdasági élettel és a termelő és dolgozó munkás tömegekkel. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Kiss Menyhért: El is vesztette!) T. Nemzetgyűlés ! A munkanélküliség statisztikájából kiemelkedik a szénbányamunkások rohamos csökkenése 55.000-ről 36.000-re. Hogy általános ipari és termelési szempontból ez mit jelent, azt felesleges magyaráznom. A gépiparban az alkalmazott munkások száma 50.000-ről 33.000-re, a vegyészeti iparban pedig 22.000-ről 14.000-re csökkent. De egyenesen katasztrofális a tégla- és építőipar helyzete, ahol 22.000 munkás helyett ma már csak 3.600 van alkalmazásban. (Batitz Gyula: Vagyis 90%!) Ebben a szakmában tehát elbocsáttatott a munkások 90%-a. Ez olyan kétségbeejtő szám, hogy az épitkezés kérdésével, amely különben is minden ipari fejlődésnek és mozgalomnak az alapja, külön akarok majd néhány szóval foglalkozni. évi május hó 28-án, csütörtökön. Ennek a hirtelen gazdasági összeroppanásnak szociális következményei elmaradhatatlanok. Kémdrámába való felvételeket lehetne csinálni, minister ur! Tavaszi est, az Újpestóbudai hidon megjelenik két arcban hasonló, jól öltözött ember. Körülnéznek, nem látja-e őket valaki és azután egy sóhajtással egymás után belevetik magukat a Dunába. Két loccsanás, és a rideg-hideg folyam, amely annyi könnyet és bánatot látott már végigzugni ebben a szomorú országban, tovább viszi őket és másnap a lapokban megjelenik egy hir, hogy X. Y. két nagyiparos testvér a múlt este beleugrott a Dunába. Egy másik kép. Másnap reggel derűs tavaszi nap. A harmadik emeleten kilép lakásából egy jól öltözött öreg- ur, egy 30 esztendős nagykereskedőház főnöke. Gondol egyet, ránéz a napra, lenéz a kövezetre s átdobja magát a karfán. A gyermekek összeszaladniak, jön a házmester, jön egy rendőr, jön a doktor, aki konstatálja, hogy rá már nincs szükség; viszik a holtestet a törvényszéki bonctani intézetbe. Azután jön az élet a maga ridegségével, rendszeretetével, jön a házmester, felmos S 3L ci vért, a publikum oszladozni kezd. s az egyik cinikus fásult pesti ember megjegyzi rá, hogy „ez már szegény szanálta magát". A kép alá a rendőri jelentés, a hivaüilos rendőri összeállitás adhatja meg a szöveget, mely szerint a szanálás első évében Budapesten az öngyilkosok száma 50%-kai emelkedett. Az idei első félévi arányszám pedig még rettenetesebb lesz, pedig már a szanálás első évében naponta átlag két ember dobta el magától ezt a cudar életet, A rendőrség évi jelentése az esetek 90%-ánál meg-jegyzi szórói-szóra, hogy az ok: „a gazdasági tönkremenés és a létfentartási eszközök hiánya". (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Pereg a film tovább. A mentőknél szól a telefon: „Kérem, jöjjenek azonnal, nem birok a férjemmel, az idegeit megőrölte a kétségbeesett életküzdelem; egy év elég volt, nem birta tovább." A doktorok biztatják, jön két fiatal orvos és a megbomlott idegzetű emberekkel megtelnek a lipótmezei és az angyalföldi tébolydák szomorú lokalitásai. De lehet a rendőrség folyosóin is felvételeket csinálni, ahol a kétségbeejtő gazdasági helyzet hajótöröttéi az intellektuális bűncselekmények osztálya előtt dupla sort állanak, amig rájuk sor kerül, hogy a munkával agyonhalmozott rendőrfogalmazók és kapitányok ki tudják bogozni a csalás, sikkasztás, váltóhamisítás óriási kazlából azt, ami azután a büntető biróságok elé tartozik. Nem, ezt nem íehet tovább nézni, menjünk valahova, ahol segitenek, menjünk a ministerelnök úrhoz, a pénzügyi, kereskedelemügyi és népjóléti minister urakhoz, menjünk valakihez, aki segit ezen a rettenetes helyzeten. De ezekhez a jó urakhoz alig lehet bemenni, televan az előszobájuk sápadt, kopott ruhájú emberekkel. Kérvényeket szorlongatniak. Megnézem egyik-másik gyűrött irást. Az egyik kéri. hogy csak még most ne tegyenek B-listára, nyolc gyermekem van, a másik kér bármiféle állást, pedig egyetemi képzettsége, dupla doktorátusa van; óh, ha az Isten adna — mondja — csak egy pedellusi vagy portási állást, amellyel jár egy szoba, konyha! Legforgalmasabb a népjóléti minister ur előszobája. Ott sok az asszony, siró, kisirt szemű bánatos asszony, gyerekkel a karjukon. Amikor meghallják, hogy képviselő vagyok, körülvesznek. Hogy nem ismernek, az nem baj,
