Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-417

264 A nemzetgyűlés 417. ülése 1925. évi május hó 27-én, szerdán. méltóztassék addig is, amig törvényhozási utón a rokkantkérdést, ezt a rendkivül veszedelmes és nehéz kérdést rendezni tudja a nemzetgyűlés, rendeleti utón legalább 110—150%-os emelést adni az ő részükre. Arra is kérem a minister urat, minél előbb méltóztassék a törvényhozás utján rendezni ügyüket. Ha Ausztria birja a rokkantakat tisztességesen ellátni — nem is megyek Németországba példáért — akkor az agrár Magyarország semmi esetre sem szakad bele, ha akár a bankokkal, akár a gazdag társadalmi osztályokkal a minister ur valami módon megfizetteti azt a differenciát és azt a jutalékot, amelyre ezek az emberek életük kockáztatásával és egészségük feláldozásával rászolgáltak. Elnök : A népjóléti minister ur kivan nyilatkozni ! Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter : T. Nemzetgyűlés ! Az interpelláló képviselő ur beszédének első részéről csak az előttem lévő szövegből nyertem értesülést. Csak a második részt volt szerencsém végighallgatni. A második részben a képviselő ur ezt az Offenthür és Steiner-féle alakulást tárgyalta. Erre nézve megnyugtatom a t. képviselő urat, hogy nincs tudomásom azokról a visszaélésekről vagy" visszásságokról, amelyeket ő szives volt itt előhozni. Amennyiben a t. képviselő ur szives volna az adatokat rendelkezésemre bocsátani, ezen a duktuson mindenesetre elindulok, megvizsgálom az ügyet és amennyiben valami megszüntetni vagy büntetni való van, mindenesetre intézkedni is kívánok ebben az értelemben. (Helyeslés.) Legyen szabad most az interpelláció két kérdésére egész lakonikusan, röviden válaszolnom. Az első kérdés igy szól : Van-e tudomásom a hadirokkantak nagy izgalmairól illetményeiknek végkielégítés elmén való rendezése ellen, amely a rokkantakat a legnagyobb bizonytalanságnak teszi ki. Nekem nincs tudomásom ilyen nagy izgalmakról. Amennyiben ilyen izgalmak tényleg mégis volnának, ezek nem indokoltak, amennyiben a végkielégítést — gondolom, — a t. képviselő ur is ilyen értelemben adta elő a t. Nemzetgyűlésnek — csak 50%-nál kisebbfoku rokkantakra vonatkozólag tervezzük. Ez a végkielégítés is csak fakultativ lenne, tehát csak azokra vonatkoznék, akik maguk kérik, és még ebben az esetben is csak a minister felülbírálása után kapnák meg, mert hiszen nem vagyunk hajlandók teljesíteni az illető hadirokkannak esetleg pillanatnyi megszorultságából eredő azt a kérelmét, hogy most kapjon néhány millió vagy nem tudom, mennyi koronát, amely esetben, ha ez elfogy, azután egész élete végig minden támogatás nélkül maradna. (Ugy ! Ugy van !) Azokban az esetekben tervez tehát csak a kormány végkielégítést, amelyekben maga a hadirokkant kéri és a legfőbb hatóság ezt indokoltnak találja. (Helyeslés.) Ennek következtében indokolatlan minden ilyenirányú izgalom. Megvallom azt is egészen őszintén, hogy amikor erről a meglehetősen nagy, bár nem százezrekre menő tömegről -— t. i. pontosan •12.000-en vannak •— van szó, nem is a kormányzat részéről vetődött fel ez a gondolat, hogy a járadék megváltassék, hanem maguk a hadirokkantak százával, sőt ezrével küldték be ilyirányu kérelmüket, amelyek elintézhetetlenül összegyűltek nálam a " ministeriumban. Ennek következtében fel kellett lenni a megfontolás mérlegére magát a megváltás gondolatát. (Helyeslés.) A második * kérdés az : hajlandó vagyok-e megengedni a koldulást a hadirokkantaknak ? Erre vonatkozólag tisztelettel azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a koldulást engedélyezni vagy eltiltani nem az én hatáskörömbe tartozik. Az eltiltást kérhetem az illetékes főhatóságtól, az engedélymegadást szintén pártolhatom az illetékes főhatóságnál, a belügyminiszter urnái. Ha azonban — ezt az illetékességi kérdést kikapcsolva — a kérdésre egyenesen kell válaszolnom : akkor válaszom : Nem ! Én tehát a magam részéről nem vagyok hajlandó nagyobb méretekben megengedni a koldulást (Helyeslés.), még pedig azért nem, mert még ennek a költségvetési évnek a vége előtt, tehát még június folyamán, ha egyáltalában csak valami lehetőség mutatkozik erre, törvényjavaslattal kívánok a t. Nemzetgyűlés elé lépni, amelyben véglegesen rendezés alá kívánom bocsátani a hadirokkantak illetményeit. (Helyeslés.) Erős reményem van, hogy július 1-étől kezdődőleg a nemzetgyülé bölcsesege meg fogja találni a módot egy törvényalkotásban arra, hogy véglegesen nyugvópontra hozzuk a hadirokkantak és hadiözvegyek illetményeinek a kérdését (Helyeslés.) és csak abban az esetben ha ebben az immár rövid időben a nemzetgyűlésnek munkával való túlzsúfoltsága lehetet lenné tenné, hogy az én javaslatomat letárgyalja, kellene július 1-ei hatállyal egy provizórikus intézkedést rendeleti utón életbeléptetni. Nagyon szeretném azonban, ha nem kellene többé ehhez a materiához rendeleti utón hozzányúlni, hanem a nemzetgyűlés a maga bölcseségével és az egész kormány bevonásával végleges rendezést méltóztatnék teremteni (Helyeslés.). Kérem válaszom tudomásulvételét (Helyeslés). Elnök : Az interpelláló képviselő ur kivan szólni. Kiss Menyhért : Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! Az igen t. minister urnák azzal méltóztatott beszédét kezdeni, hogy nem méltóztatott tudomást szerezni arról az izgalomról és arról a megdöbbenésről, amelyet a kormánynak az az intézkedése váltott ki, hogy az 50%-nál alacsonyabb rokkantsági fokú hadirokkantakat végkielégiteni méltóztatnak. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Aki kéri !) Hogy ez az izgalom meg van, erre vonatkozólag levelekre hivatkozom, amelyek nálam megvannak és amelyeket hajlandó vagyok a minister urnák megmutatni, de hivatkozom a Hadirokkantak Lapjára is, arra a lapra, amely abszolút kormánypárti szordinóval kénytelen megjelenni, de amely vezércikkében, amikor bejelenti, hogy a kormány, illetőleg a ministerium illetékes ügyosztálya ezt a rendeletet kibocsátotta, mégis ezt a rendeletet kommentáló vezércikkét igy kezdi: (olvassa) : »Megdöbbenéssel, még sohasem tapasztalt izgalommal fogadta a hadigondozottak jobb sorsra méltó szomorú tábora a kormánynak három évi végkiel égitest felajánló rendeletét. A megdöbbenés, az izgalom érthető és indokolt, mert szinte hihetetlennek is látszik, hogy a kormány a mai szégyenletes rokkant- és hadiözvegy ellátási dijak mellett csupán csak háromévi illetéket ajánljon fel a kisebbfoku hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek végkielégítés címén.« Ez a két-három mondat a vezércikk elejéről igazolja, hogy nem légből kaptam az izgalmat és megdöbbenést, mert hiszen ha a minister ur lelke mélyéig nyúl, egészen érti és átlátja, hogy az a három éves végkielégité s az érdekelteket tényleg zavarba hozza. A miniszter ur azt mondotta, hogy a legfőbb hatóságnak, a kormánynak gondja lesz arra, hogy megvizsgáljon minden egyes esetet és nem fognak visszaélni a hadirokkantak helyzetével. A dolog ugy áll, hogy a szegény ember, akinek nincsen pénze, aki desperált helyzetben van, akinél márminden szál elszakadt, amely a boldoguláshoz fűzné, az ilyen szegény ember kapvakap azután a néhány millió koronányi összeg után és könnyen eladja az egész élete végéig neki járó állami segítséget, azért, hogy pillanatnyilag segíteni tudjon megszorult helyzetén.