Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-417

248 À nemzetgyűlés 417. ülése 1925. évi május hó 27-én, szerdán. egyéb életkörülményei épen a női tábort teszik a reakció főpillérévé, de reánk nézve ez nem mérvadó, mi épen ezeknek a nőknek is, akik egyelőre nem a mi táborunkban vannak, megadni kivánjuk a választójogot, . Az előbb beszéltem már az izgatási szakaszról és jóllehet, nem akarok mégegyszer erre visszatérni, még is meg kell említenem a következőt, — s ez egyúttal a már szintén felemiitett esküszakaszra is vonatkozik — és perspektívát nyújt nekünk arra vonatkozólag, hogyha ezekből a szakaszokból törvény lesz, milyen kilátások várnak reánk. 1919 januárjában — erről már esett szó itt a nemzetgyűlésen, de ezzel kapcsolatban is meg kell mondani — az egyik magyarországi egyházfő, egy katholikus püspök dicsőitette a köztársaságot, örömének adott kifejezést, hogy a királyi trón összeomlott és ez a püspök ma is aktiv püspöke az országnak. (Hegedűs György : Ki ez a püspök?) Ez Prohászka Ottokár ! Tessék elolvasni a Katholikus Szemle 1919 januári számát, ott megtalálja a képviselő ur Prohászka Ottokár cikkét, amelyben ez áll : üdv az árkászoknak, akik rombadöntötték a királyi trónt, azonkívül a népköztársaság dicső jövőjéről szavalt. Én nem veszem tőle rossz néven, sőt egy nézeten vagyok vele ebben a tekintetben. (Heyedüs György:'Az nincs igy benne, hogy rombadöntötték a királyi trónt !) így nincsen, de valahogy másként benne van ! (Hegedűs György : Rendben van, ezt tisztázzuk, én is olvastam azt a cikket !) Egy politikai vacsorán egy szónok Prohászka Ottokár ezen cikkére hivatkozott és azt mondta : amit Prohászka Ottokár 1919 januárjában irt a magyar népköztársaságról, a királyi trón összeomlásáról, mindazt magamévá teszem és azt vallom, amit akkor Prohászka Ottokár vallott. Ez 1923 október 31-én történt és a királyi ügyészség az illetőt aki ezt mondotta, perbe fogta a királyság intézménye elleni lázitás cimén. Én nagyon furcsállom ezt a dolgot, mert azt hiszem, hogy Magyarországon egy katholikus egyházfő után haladni és az ő nézeteit vallani még sem lehet bűn, és csak az ügyész szeszélye, vagy egy politikai meggondolás teremthette ezt a helyzetet. Amikor azonban az lehetséges volt, akkor még sem szabad ilyen szakaszokat törvénybeiktatni akarni, amelyek azután a politikával foglalkozó legértékesebb embereket megfoszthatják attól, hogy politikával foglalkozhassanak. De nemcsak Prohászka Ottokár van igy terhelve, maga a kúria elnöke, Ráth ur is, aki nemcsak önmaga esküdött fel a népköztársaságra, hanem a többi birákat is feleskette. Jó, azt mondják, kényszer hatása alatt, de engedelmet kérek, az eskü eskü és épen azt akarom ezzel dokumentálni, hogy egy eskünél mindig lehet arra hivatkozni, hogy kényszer hatása alatt történt. Ha engem megesketnek valamire, ami nem fedi felfogásomat, mindig hivatkozhatom, különösen saját lelkiismeretem előtt arra, hogy azt az esküt kényszer alatt tettem le, tehát nem kell azt betartani. Tehát ugy az izgatási szakasz, mint az eskü-szakasz nem ér egy pipadohányt, ennek nem lehet semmi gyakorlati effektusa és azt legjobb lesz a paragrafusok tömkelegéből kivetni. Meg fogják látni : ha ez a törvény törvény lesz, a gyakorlati életben lehetetlen lesz alkalmazni. Meg vagyok győződve arról, hogyha önök ebből törvényt csinálnak, vagyis, ha mi passzív, vagy aktív harcunknak nem lesz is eredménye : Magyarországon ezen törvény alapján választani sohasem fognak, olyan abszurdnak tartom, hogy ezen az alapon válasszanak. Ez teljesen kizárt dolog. Hiszen már átmentünk néhány olyan választójogi törvényjavaslaton és törvényen, amelyeknek az alkalmazására sohasem került sor Magyarországon. A most lezajlott fővárosi választás, azt hiszem, elég leckét szolgáltathatott a kormánynak és az igen t. egységespártnak arról, hogy az ország szivében, az ország fővárosában a polgárság és a munkásság hogyan birálja el a kormányzati rendszert. Hogy ez a verdikt igy ütött ki, ebben nagy része van, egész bizonyosan, ennek a törvényjavaslatnak is, hiszen a választási agitáció napjaiban ez a törvényjavaslat már tárgyalás alatt volt és mi ezt a törvényjavaslatot az agitációnál ki is használtuk és rámutattunk arra, hogy mit ér egy olyan rendszer, amely ilyen javaslatot akar törvényesíteni. Az egységes, keresztény községi párt s az u. n. keresztény sajtó a választási agitáció során ugy igyekezett a választási mozgalmat feltüntetni, mintha az u. n. demokratikus blokkban csak a zsidók és a szocialisták volnának benne és a keresztény polgárság az ő egész tömegével a Wolff-pártot támogatná. A szavazás matematikai eredménye az ellenkezőjét bizonyítja, hiszen méltóztassanak csak a zsidó és munkás-szavazókat összeadni, akkor még messze, messze mögötte maradnak annak a végeredménynek, amelyet a demokratikus blokk elért. Igenis, à keresztény kisiparosok és a keresztény intellektuel-polgároknak nagy tömegei leszavaztak a demokratikus blokkra, mert ne gondolják az urak, hogy a Wolff-párti kereszténység nagy rezonanciát kelt most már Budapest keresztény tömegeiben. Amikor Wolff Károly ezt a kormányt támogatja ezen az országgyűlésen, amely ebből a javaslatból törvényt akar csinálni, akkor az ő kereszténységéről már bizonyítványt állított ki, mert nem keresztényi dolog keresztények millióit jogaitól megfosztani. Ez egészen pogány dolog. Én, aki nem tartozom a keresztény felekezethez, azt mondom, hogy a keresztény szeretettel egy dolgozó embertől és senkitől sem, legyen az férfi vagy nő, aki ebben az országban hasznos munkát végez, aki verejtékezik családjáért, a közért, akár az esztergapadnál, akár az Írógépnél, akár a hivatalban, akár a gyárban, akár a műhelyben, akár az állam irodáiban, bárhol, az életnek bármely területén, aki él és dolgozik és becsületesen viseli magát, nem lehet elvitatni azt a jogot, hogy az állam ügyeibe beleszólása legyen és hogy a törvényhozás termébe az ő hozzájárulásával is küldjék be a reprezentánsokat. Sehol a világon nem probléma, hogy a kötelességekkel jogok is járnak. Hiszen Németországban az elnökválasztásnál, de a képviselőválasztásnál is minden 20 éves állampolgár leadja szavazatát akár férfi, akár nő. Minden 20 éves emberben feltételeznek annyi intelligenciát, annyi komolyságot, hogy szavazhasson. Ha a háborúban 18 éves ifjakat a lövészárokba küldtek, hogy a hazáért feláldozzák életüket, akkor miért ne lehetne a 20 éveseknek jogot adni arra, hogy véleményüket megmondhassák, kik alkalmasak arra, hogy törvényeket hozzanak. Annyi nemzetgyalázási porról olvastunk a nemzet megbecsülése elleni vétség cimén, itt elitéltek irókat, ujságirókat, becsületes jó magyar embereket, pedig — az Isten szerelmére— van-e nagyobb nemzetgyalázás annál, mint azt mondani, hogy a magyar nép éretlen a jogokra. A magyar nemzet egy része érett, de a magyar nemzet nagy része, férfiak és nők, nem méltók erkölcsileg és szellemileg, hogy képviselőt válaszszanak. Én ennél súlyosabb nemzetgyalázást nem tudok elképzelni és nagyon várom a kir. ügyész urak intézkedését, hogy a törvényjavaslat kodifikátorait perbe fogják, mert ha Szász Zoltánt tudták négy évre elitélni nemzetgyalázás címén, —holott ő csak az igazat irta meg, és nem a nemzetet gyalázta meg, hanem csak a kurzus cselekedeteit gravaminálta — akkor elvárom Miskolczy kir. ügyész úrtól, hogy ezt a kodifikátort is perbe fogja. Ez nagyon humorosan hangzik, de én igazán komolyan gondolom, legalább is komolyan érzem.