Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

A nemzetgyűlés 416. ütése 1925. évi május hó 26-án, kedden. 221 nyos afelől, hogy a legbecsületesebb, legrátermettebb, a legkomolyabb jelölt is, aki "" talán valóban méltó lenne " arra, hogy itt a nemzetgyűlésbe helyet foglaljon, akinek semmiféie köze sincs semmiféle atrocitáshoz, semmiféle vesztegetéshez, azután a mandátumától elüssenek. T. Nemzetgyűlés ! Van itt még egy szakasz, amelyről lelkiismeretem szerint kénytelen vagyok az általános tárgyalás során nyilatkozni. Ez pedig a 132. §-nak 1. és 2. pontja, az a bizonyos esküszakasz. Én csak lelkiismeretemből és meggyőződésem szerint beszélek, de mondhatom, igy arculütve magyarságomban, a magyar állameszméhez és nemzeti gondolathoz való ragaszkcdásomban, még soha nem éreztem magamat életem elmúlt 36 esztendejében, mint amikor ezt a szakaszt elolvastam. Itt azt olvasom, hogy a nemzetgyűlési képviselő, vagy ahogyan ez a szakasz mondja országgyűlési képviselő köteles esküt letenni,és ha az esküt nem teszi le, mandátumától megfosztják. És ha keresem, hogy mire kell esküdni, azt látom, az eskü szövege a következő. (Olvassa) : »Esküszöm, hogy a magyar államhoz és a magyar nemzethez mindenkor hú leszek.« Mivel érdemeltem meg én ezt a sértést ? Kellett nekem valaha esküdnöm arra, hogy a magyar államhoz és a magyar nemzethez hűséges leszek ? Akkor, amikor a zsidó forradalom lépteinek dübörgéseire figyelmeztettem tőlem telhető erővel a nemzet sorsának intézőit, hogy mi következik ? Kellett nekem valaha is esküdnöm a magyar államra és főként a magyar nemzetre és a nemzethez való hűségre, amikor a Károlyi-forradalom uralma idején az Uj Nemzedék hasábjain kíméletlenül támadtam az uralmon levő rendszert ? Kellett nekem bárkinek is esküdnöm akkor, amikor a vörös kötél elől bujdostam tul a Dunán, hogy én a magyar nemzethez hű leszek ? Arra kelljen esküdnöm, hogy hű leszek ? Ez azt is involválhatja, hogy eddig nem voltam hű. Ez azt is involválhatja, hogy az esküt nyugodtan letehetik azok is, akik eddig cselekede-, teikben és érzéseikkel, ha ez a kettő együttjár nem voltak hűek. Azt olvasom ebben az esküszövegben, hogy a törvényhozás tagjai a magyar állam törvényeinek megváltoztatására más módon, mint törvényes eszközökkel, nem törekszenek. Nem látom azonban annak megállapítását, mi az a törvényes eszköz. Mit akar érteni ez az eskü szövege azon, hogy »törvényes eszközökkel«, hiszen megtörténhetik, hogy épen az államhatalom, az érvényben levő törvényességen túltéve magát, törvénynek fog deklarálni valamit. Lehet-e engem esküvel arra kényszeríteni, hogy, ha lelkiismeretem és legjobb tudásom szerint ugy érzem, hogy az a — papiron talán — törvény nemzetemnek életét veszélyezteti, lehet-e arra kényszeríteni engem, aki valóban az utolsó lehelletemig hű akarok maradni a magyar nemzeti eszméhez, hogy én akkor ezzel ne szálljak szembe?! Ne áltassuk magunkat. Minden eszköz szent és törvényes, amellyel egy nemzet a jövőjét és becsületét megmenti. És ha előttem valaha olyan törvény lesz, amelyről lelkiismeretem és legjobb tudásom szerint ugy látom, hogyha az papiron talán törvény is, de ennek a nemzetnek becsületét tiporja és a jövőjét kifejlődésében gátolja, nincs az az eskü, amely engem megakadályozna abban, hogy ez ellen a papirtörpény ellen harcoljak. (Szakács Andor : Ott van a békeszerződés !) Épen a trianoni békéről beszéltem. Lehet nekem százszor ratifikálva, lehet beiktatva a magyar törvénykönyvbe, én azt a papirrongyot soha el nem fogom ismerni és az ellen a trianoni béke ellen, amellyel kapcsolatban a »béke« szó az Úristen arcába dobott sár és gúny, minden eszközt törvényesnek tartok, amely azt a békét minél előbb megdöntheti és hazánk területi integritását visszaszerezheti. Vagy tegyem ki magamat annak, hogy talán mentális rezervációval, benső fentartással éljek? Ha esküt teszek, ahhoz hű akarok maradni, bármily szomorú példáit láttuk az utóbbi esztendőben annak, hogy az eskütevésnek és esküszegésnek valóságos járványa fejlődött ki ebben az országban. Azt olvasom az eskümintában, hogy : »képviselői feladatomat meggyőződésem szerint teljesítem«. Hát tudtam én valaha másra gondolni, mint arra, hogy képviselői feladatomat meggyőződésem szerint- teljesítsem? Hát erre nekem esküt kell tennem? És ha engem valahogyan nem ugy hoztak a világra, ha nem igy nevelkedtem, azt méltóztatnak gondolni, az eskü ereje és hatása következtében eg3

r

szerre majd rátérek arra az útra, hogy csak a meggyőződésemet követem? Nem értem az eskü egész szövegét, amikor azt olvasom, hogy képviselői működésemen kivül álló tényezőtől utasítást npm fogadok el. Utasítást soha nem fogadtam el. Én, aki teljesen pártonkívüli vagyok, talán a legjogosabban mondhatom, hogy utasítást senkitől nem fogadtam el, csak innen belülről, a lelkiismeretemtől. De ezt természetesnek találtam mindig. Nem tudtam, hogy odáig jutott ez az ország, hogy erre már kautálékat, garanciákat kell keresni. És mi az az utasitás? Hát ha vannak a nemzetgyűlésnek olyan tagjai, akik a képviselőházon kivüli tényezőktől, sőt talán helyesebben interpretálhatnám a szándékot, a nemzeti gondolaton kivüli tényezőktől fogadnak el utasítást, azt méltóztatnak gondolni, hogy ezeket az utasításokat majd itt közjegyzővel fogják hitelesíttetni? Hogy nem lesz meg az az ő talmudi rabulisztikájuk, amely majd nem fogja tudni az utasítást egyszerű megbeszélésnek, tanácskozásnak minősíteni? Azt mondja az eskü szövege, hogy minden szavammal és minden tettemmel a magyar haza és a magyar nemzet boldogulására fogok törekedni. A szövegnek az első része valóban — miként az előttem szólott képviselőtársam mondotta — bombasztikusán hat, mert hiszen lehetetlen, hogy minden szavunkkal a magyar nemzet boldogulására, a magyar haza boldogulására törekedjünk. Talán épen ez a terem a legjobb bizonyíték arra, hogy mennyi felesleges és nem épen a haza boldogulását jelentő szó hangzik el. Hogy pedig minden tettemmel a magyar haza és a magyar nemzet boldogulására fogok törekedni, miért kell ezt eskü tárgyává tenni? Ha erre törekszem, még talán tévedéseimben, hibáimban se tudnék másra gondolni, nem hogy más törekvésem lenne. De viszont azt mondom, hogy akinek nem ez minden törekvése, azzal önök hiába tétetnek esküt, azok az esküt le fogják ugyan tenni, de az eskün túl fogják tenni magukat, mint ahogyan előzőleg is túltették rajta magukat, mindössze^újból gondoskodni fognak az ő fajiságuknak vagy világnézetüknek fejlettebb technikájával arról, hogy rajta ne éressenek az eskü megszegésén. Csak mi leszünk megalázva és megsértve és harmadrendű állampolgárokká, harmadrendű patriótákká bélyegezve, mi, kik ide mint nemzetgyűlési képviselők bejövünk, mert kifelé jogosan ugy fog festeni a dolog, hogy képviselőnek kell lenni ahhoz, hogy valakinek külön esküt kelljen letenni arra, hogy a nemzethez, a hazához vagy a magyar állameszméhez hűséges marad. És akkor hátra van a másik lelkiismereti konfliktusom. Én esküszöm szívesen, esküszöm az élő Istenre, esküszöm a feszületre, esküszöm az Ur Jézus Krisztusra. De mit gondolnak önök, mit ér azoknak az esküje, akik az »Isten« szó mögött más tartalmat, más lelki intimitást, egy más Istent éreznek? Mit gondolnak önök, nem lesz-e azoknak teljességgel joguk ezt az esküt egészen nyíltan is, ha kell, megszegni,