Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

216 A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. (Az elnöki székei Huszár Károly foglalja cl.) En magam sem tudom ezen klasszifikálás értelmében, hogy hová, melyik osztályba soroz­zam magamat, mert kétségtelen és bárki által ellenőrizhető tény — bárhogy próbálta az igaz­mondásáról rendkívül ismert Népszava szociál­demokrata napilap nekem azt imputálni, hogy én a keresztény kurzus jóvoltából nagyon jól élek, — hogyha vagyoncenzusról volna szó, valóban a proletárosztályba volnék sorozandó. Én azonban akinek egyetlen termelőeszközöm az agy velőm, nem vagyok semmiféle marxi ideológiának hive. Azt Jcérdezem a polgári társadalomtól, amely szereti magát megkülönböztetni az általa munkás­ságnak nevezett osztálytól, hogy a magántulajdon alapján áll-e és azzal a másik osztállyal szemben, aineiy nem a magántulajdon alapján állana, kény­telen vagyok felvetni azt a kérdést, mi van tulaj­donképen a magántulajdon szentségével? Az én katolikus születésem és neveltetésem lehetet­lenné teszi számomra azt, hog3^ én, túl a hétszent­ségen, amelyet a katolikus katekizmusból gyer­mekkoromban tanultam, még egy szentséget le­gyek kénytelen megtanulni. Én magam, aki a legélesebben ellentétben vagyok mindazzal, amit a nemzetközi marxizmus, a szociáldemokrácia jelent, kénytelen vagyok megállapítani, hogy a magántulajdont nem ismerem el szentnek ; hogy helyesebben és pontosabban mondjam : nem vagj-ok abban a helyzetben, hogy bármiféle módon szer­zett magántulajdont szentnek tartsak. Az én egy­házam, az én keresztény és nemzeti neveltetésem számomra csak azt teszi lehetővé, hogy azt a ma­gántulajdont tartsam, ha nem is szentnek, de sért­hetetlennek és védendőnek, amelyben erkölcsi tartalom is van. Egy nemzettel, embertársaival szemben csak az van abban a helyzetben, hogy a magántulajdont korlátlannak, szentnek tekintse, aki magát keresztény nemzeti alapon állónak érzi, de alapjában épen annak a materialista gondol­kozásnak hódol, amely materialista gondolkozást elsősorban ép a szociáldemokrácia vezérei terjesz­tenek és hirdetnek és amely materializmust ők az anyagi jólét alakjában önmagukra nézve gya­korlatilag nagyon is megvalósítanak. Én már többször nyilatkoztam a hatszobás apostolokról és aszketákról és teljesen tisztába vagyok a párt­szervezeti és pártkasszái apostolok materialista felfogásával. (Reisinger Ferenc : Csak önmagával nincsen tisztában ! — Derültség. — Igen! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Hogy tisztában vagyok-e önmagammal, azt igazán nem azokra a t. képviselőtársaimra bízom, akik a mai napon nyilván azért jelentek meg, hogy újra meggyőzzenek arról, hogy nivó és szellemesség csak náluk található. — (Derültség jobb felől.) Én tehát látom a hiányt ebben a megokolás­ban. Itt tulaj donképen nem egy elavult és az élet által régen félredobott osztályozásról van szó, amire Friedrich István t. képviselőtársam tegnap igen helyesen rámutatott, hanem valóban egy er­kölcsi osztályozásról, hogy mi valóban nem aka­runk egyeduralmi törekvéseket látni az osztályok részéről, ez állna nemcsak az úgynevezett munkás­osztályra, hanem minden osztályra és mennél magasabban áll egy osztály, annál inkább, mert minél magasabb polcra helyezett valakit az Úristen, annál több kötelességgel tartozik embertársainak. Aztán azzal kapcsolatban, hogy itt a munkás­ságot általában azonositani méltóztatnak a szociál­demokráciával -— hozzáteszem speciálisan a ma­gyarországi szociáldemokráciával — én ebben még azt is különösképen kifogásolom, hogy aki valóban a komoly és becsületes munkásságnak a jogait meg akarja adni és aki azt a komoly becsü­letes munkásságot valóban szereti, annak egyik első törekvése kell hogy legyen, hogy azt a munkás­ságot felszabaditsa mindenekelőtt abból a rabság­ból, amelyet számára anyagilag is, politikailag is, erkölcsileg is épen a nemzetközi szociáldemokrácia jelent. — (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Amikor egy pillanatig sem vonom kétségbe azt, hogy az a kormány, amellyel szemben elég élesen állok, jóhiszeműen akarja a nemzetet meg­szabadítani attól az elemtől, amely egyszer már megszerezte számunkra 1918 őszének és 1919 véres tavaszának és véres nyarának szomorú eredmé­nyeit, akkor egyszersmind hangsúlyozom, hogy ezt nem ugy kell annak a kormányzati rendszernek elgondolnia, hogy miután még egyszer engedte őket erőre kapni, akkor talán egy választójogi rendeletnek, helyesebben törvénynek a paragra­fusaival tudja őket visszaszorítani. Az én szerény véleményen szerint nem ennek a választójogi javaslatnak a paragrafusai között kellett volna módot keresni vagy legalábbis módot próbálni arra, hogy a nemzetközi szociáldemokrata eleme­ket visszaszorítsuk. (Reisinger Ferenc : Szuronyok­kall), hanem elsősorban arról kellett volna gon­doskodni, hogy végre az úgynevezett felszabadulás után, a kommün bukása után eltelt esztendők után egy egyszakaszos törvény ne itt feküdjék előttünk hanem meg is legyen valósítva, amely munka szabadságát biztosította volna, amely kimondotta volna már régen : hogy azt, aki bárkit, aki dolgozni tud és akar, munkájában megakadályoz, munka­eszközétől megfoszt, vagy csak fenyegetéssel is. befolyásol, a legszigorúbb fegyházbüntetéssel sújt­juk. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Felkiáltások : Meg lesz ! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék csak arra gondolni, hogy ismerjük ennek a fajnak és ennek a szervezetnek fejlett technikáját, amely valósággal véres gúnnyá teszi sajtókörökben egy­felől a független bíróság működését, másfelől pedig az igazság érvényesülését az ő strohmann-rend­szerével. Ha enyhe szakaszt méltóztatnak tör­vénybe iktatni, akkor majd ők, akiknek mint a tőke ellenségeinek a világ Rotschid-bankösszekötte­téseinek és az egész zsidó fajiságnak minden korlát­lan tőkehatalma rendelkezésükre áll, tudnak gon­doskodni arról, hogy legyenek börtönt ülő stróh­mannok is, hogy legyenek, akik vállalják azt az enyhe büntetést, amelyet egy ilyen szakasz invol­válna, mert őket és családjukat á la Rote Hilfe nagyon szépen kártalanítani tudnák. Épen ezért tartom szükségesnek és tartanám nagyon helyes­nek és igen sürgősnek, hogy a munka szabadságát a legdrákóibb rendszabályokkal biztosítsuk. (He­lyeslés a jobboldalon és a középen.) Mikor ezt megmondottam, méltóztassanak megengedni azt is, hogy rátérjek arra, hogyha ez a rendszer és a mögötte ülő kétségtelenül jószándéku többség a nemzetközi szociáldemokráciával, spe­ciel pedig a magyarországi zsidó szociáldemokrá­ciával valóban komolyan le akar számolni a nem­zet jövője érdekében azok után a tanulságok után, amelyek olyan véres elevenséggel élhetnek mind­nyájunk lelkében, éppen itt a nemzetgyűlés, az országház pincéje felett erre a legkevésbé helyes módszer az u. n. paktumos módszer. Annakidején, amikor az a bizonyos paktum a Népszava hasábjain kipattant, és nemcsak — hogy ugy mondjam — ellenzéki szempontból képedtem el, hanem első­sorban abból a nagy államerkölcsi szempontból, amelynek megsértése, megszegése tulaj donképen ma sem 1er gondolkozásomba. Mert méltóztassanak csak elgondolni, mit jelentett az, különösképen mit kellett jelentenie 1918 és 1919 tapasztalatai után annak a ténynek, hogy az államhatalom, amelynek egyetlen létjogosultsága és funkciója az, hogy a nemzeti akaratnak szervezett jogi kifejezője és végrehajtója legyen, leült alkudni azokkal, akikről pedig 1918 és 1919 tanulságai nélkül is tudnia kel-

Next

/
Thumbnails
Contents