Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-416
A nemzetgyűlés 416. ülése 19Á lett volna, hogy evangéliumuk a nemzeti államnak és — ahogy ők mondják -— a polgári társasdalomnak a megdöntése. Tudják önök azt, t. Nemzetgyűlés, hogy ez az államhatalomnak a Szedánja volt ? ! Mert méltóztassanak megengedni nekem, hogy felvessem azt a kérdést, micsoda ereje, micsoda tekintélye, micsoda erkölcsi tartalma lehet az olyan államhatalomnak, amely leül alkudni arról, hogy mely feltételek mellett, mely engedmények mellett hajlandó az állampolgároknak egy része biztositani azt, hogy ezentúl nem fog hazaáruló, nemzetellenes működést kifejteni? Méltóztattak már látni oh-an államügyészt, aki leült tárgyalni notórius, többszörösen visszaesőnek ismert bűnössel arról, hogy az államüg3 r észség részéről adandó milyen engedmények mellett hajlandó garantálni azt, hogy megrögzött gonosz voltáról le fog mondani? Nem méltóztattak érezni azt, hogy milyen borzasztó önkéntelen, öntudatlan — egyformán szomorú — lebecsülése volt ebben mindazoknak az állampolgároknak, akiknél születésüktől kezdve, sőt már előbb, őseiken keresztül soha vitás nem volt az, hogy csak a nemzeti gondola ért szabad élniök, hogy hazafiaknak kell lenniök? Nem méltóztattak arra gondolni, micsoda lebecsülés ez azokkal az állampolgárokkal szemben, akiktől meg sem kérdezik, hajlandók-e nem hazaárulók és milyen feltételek mellett nem hazaárulók lenni, hanem akiktől az államhatalom nagyon helyesen megköveteli ezt, és ha ennek a feltételnek nem tesznek eleget, ha nem engedelmeskednek, akkor jön törvényeinek kiméletlen érvényesítésé vei. Arra kívántam rámutatni, hogy milyen roppant, akaratlanul is destruktiv kisugárzású .tény volt ez a paktum. Nem is csoda és nem is véletlen, hogy épen a nemzetközi szociáldemokrata párt hozta ezt végül is nyilvánosságra, mert nagyon jól tudták, hogyha talán azok, akik ezt a paktumot az ellenforradalminak, a fehér terroristáknak, a Horthy-kutyáknak nevezett rendszer részéről velük megkötötték, nem tudják, ők tudják, hogy ennek önkéntelenül is milyen rettentő destruktív hatása van, mihelyt ennek tudata, ismerete a közvéleménybe jut. Ez az erkölcstelen része ennek a paktumnakÉn az erkölcstelenséget elvileg és gyakorlatilag akkor sem tudnám engedélyezni, ha annak talán momentán valami politikai, vagy hatalmi eredménye lenne. De méltóztassanak megmondani, volt-e ennek a szomorú, lealázó, mint mondottam, az államhatalom Szedánját, kapitulációját jelentő paktumnak legalább politikai, vagy hatalmi eredménye? Nem volt-e ez ép olyan erkölcstelen, mint amilyen eredménytelen és sikertelen volt, — ami természetes is. Mert hogy a régi hasonlathoz ragaszkodjam, mihelyt az államhatalom a megrögzött bűnössel leül alkudozni, abból az alkudozásból csak a megrögzött bűnösnek lehet az emberi lélektan és az emberi erkölcstan törvényei következtében előnye. Azt mondottam, hogy a munka szabadságát is biztositani kell, azt mondottam, — és azt hiszem, talán nem egészen eredménytelenül tudtam bizonyitani — hogy a paktum és a megalkuvás politikája a legkevésbé alkalmas arra, hogy ezt a mindnyájunk "által, mint hiszem, pártkülönbség nélkül a nemzettől idegennek és a nemzet iránt veszedelmesnek érzett tábort letörjük. De egyúttal hozzá kell tennem, hogy mindaz, amit én eddig mondottam, talán ugy fest, hogy én itt csak korbácsot követelek, igen, korbácsot követelek a maga helyén, de kenyeret is a maga helyén Î Kenyeret, becsületes, igazságos, okos szociálpolitikát, kenyeret mindazoknak, akik valóban dolgoznak, akik valóban becsületes, homoly tagjai a nemzetnek, és korbácsot, az államhatalom. 5. évi május hó 26-án, kedden. 217 a jogrend korbácsát mindazok számára, akik ennek a nemzetnek parazitái, nevezzék azokat akár zsidó-kapitalistáknak, akár nem zsidó kapitalistáknak. T. Nemzetgyűlés ! Amikor a választójogi javaslatnak és egyúttal a választójogi bizottság jelentésének ezzel a részével végeztem volna, méltóztassanak megengedni most, hogy rátérjek egy másik kérdésre is. Ebből a javaslatból és ebből a jelentésből is hangsúlyozottan domborodik ki az ipari munkásságtól való félelem, helyesebben mondhatnám, az ipari munkássággal való az a törődés és foglalkozás, amelyről már épen Griger Miklós igen t. képviselőtársam nagyon helyesen fejtette ki igen szép beszédében, hogy szemben a föld népével már Tisza István politikájának is igen hibás részét képezte. Mert lehet, hogy itt ebben a fővárosban, amely ettől a nemzettől az utóbbi évtizedek alatt annyira elidegenedett, s amely ennek a nemzetnek a történelemben eddig páratlan katasztrófáját elsősorban okozta, lehet, hogy e nemzetietlen és idegen főváros által megfertőzött más magyar városokban is talán ugy látszik, hogy a magyar nemzeti létnek — és' méltóztassanak megengedni, hogy nem csak apró évekre, hanem évtizedekre és évszázadokra is gondoljak — mintha a tengelye az u. n. polgári társadalomnak a szakszervezett szociáldemokrata ipari munkássággal szemben való problémája lenne. Méltóztassanak megengedni, t. Nemzetgyűlés, ez lehet hamis látszat, ez látszhatik itt ebben az idegen életben, amely Budapesten virul, látszhatik ebben az idegenségben is, amelyet sokszor még itt a nemzetgyűlés termében is lehet érezni, mikor érzi az ember, hogy a magyar mezőknok, tanyáknak, falvaknak élete oly idegen, hogy valahogy ez a terem is néha mintha ezt az életet nem érezné, nem lüktetne az át rajta. Én ugy látom, hogy ma különösen a magyar nemzeti létnek minden vonatkozásban legfőbb problémája a föld és a föld népe. Nagyon sajnálom, hogy személy szerint nem voltam épen jelen és csak ujságtudósitásokból értesültem arról, hogy az igen t. többségi pártnak egyik tagja azzal próbált érvelni a titkos szavazás ellen, hogy rámutatott arra, hogy hiszen igen komoly és igen tudós emberek véleménye szerint a nyugati kultúra, mint ilyen, már megdőlt, a nyugati kultúra felett a haíálharangot már meghúzták, a nyugati kultúra, a nyugati országok példája tehát bennünket semmiféleképen ne befolyásoljon abban a tekintetben, hogy mi ennek a nemzetnek sorsát milyen törvények alapján és milyen intézményekkel akarjuk biztositani. Én tudom, hogy az én igen t. képviselőtársam sem kétségtelenül azokra a nagy bölcselőkre gondolt, s azok közül is különösen Oswald Spenglerre és az ő hires munkájára, melynek címe »Untergang des Abendlandes«, céloz. Hát méltóztassanak megengedni, hogy én azt mondjam : a munka megjelenése óta teljes tökéletességgel ismerem a hatalmas két kötetnek azt az alapgondolatát, amelynek végső konzekvenciáját az a különben hatalmas agyvelő is nagyon rosszul vontaié. Ő ugy állította fel a tételt, hogy nincs úgynevezett fejlődés az emberi történelem korszakain keresztül egy végső célpont felé. Vannak egyes kultúrák, amelyek a maguk zenitjét elérvén, erről a zenitről belső törvényszerűséggel lesiklanak, civilizációvá merevednek, mert ő nagyon helyesen különbséget tesz a kultúra, tehát a műveltség^ és a civilizáció, tehát polgárosodás között. És ő elérkezettnek látja Európára vonatkozólag is azt a stádiumot, amikor már itt nem kultúra van tulajdonképen, nem a belső lelki erők szabad buzogása, nagy, hatalmas, erős nemI zetek erős élete, hatalmas nagy hit, ha kell, fanaNAPLÜ XXXII. a-i
