Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

214 A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. deszkául szolgáljanak az országos politikában való részvételre, hanem igenis arra, hogy átérezve azt a súlyos felelősséget, amelyet egyfelől idegen vagyonnak, idegen javaknak gondozása és megtartása, másfelől pedig az emberi nyomornak enyhítése, a kultúrának fejlesztése megkíván, belátják, hogy a munkát csak a hozzáértés és a szakértelem viheti előbbre, de semmiesetre sem csak rekriminálásokkal, gorombaságokkal, pártszempontok, elvek, örökös napról-napra való hangoztatásával és nagyon sokszor lejáratásával. (HegymegiKiss Pál : Ä kormány vitte bele a törvényhatóságba a politikát a bizalmi nyilatkozatokkal !) Azt hiszem, hogy itt ismét olyan helyzet előtt állunk, amelyre alkalmazhatjuk az előttem felszólalt egyik képviselőtársam mondását, amelyet sajnos, ő nem fejtett ki olyan alaposan, mint ahogy az megérdemelte volna. Szilágyi Lajos elismerte ugyanis azt, hogy történtek a múltban hibák, félreértések. Mindenkinek el kell ismernie, hogy a múltban igenis történtek hibák, történtek félreértések. Én azonban jobb szerettem volna, — és itt kénytelen vagyok ezt megmondani — ha • a szociáldemokrata párt szónoka felemlítette volna azokat a hibákat is, amely hibákat a szociáldemokrata párt is elkövetett és amely hibák megismerésével ők hajlandók a jövőben ilyen hibáktól mentes tevékenységet kifejteni, mert, bár kénytelen vagyok elismerni, hogy nagyon sokszor, nézetem szerint, követett el hibákat a kormány is, hibákat követett el a gazdasági életben, (Reisinger Ferenc : Anélkül, hogy beismerte volna !) hibákat követett el a pénzügyi politika terén s azt hiszem, a fővárosi politika terén is, de hibákat követtek el a szélsőbalon, a szélsőbal mellett s a középen is. De az országot megmenteni nem azzal lehet, hogy mindig a hibákat emlegetjük, hogy mindig a multat rekrimináljuk, ahelyett, hogy őszintén, komolyan, necsak felszólítást intéznénk egymáshoz, hanem összeülnénk, minden melléktekintet nélkül és keresnénk a megoldást, amely megoldás nagyon sokszor közjogi kérdéseken, de még többször gazdasági kérdéseken nyugszik ; keresnénk ezt a megoldást kölcsönös egyetértéssel, de nem ugy, hogy csak elismerjük, hogy hibáztunk, hibát követtünk el a múltban, s azután szükség és ok nélkül mindjárt támadásba megyünk át, s azt mondjuk, hogy mi igenis hajlandók vagyunk komolyan békülni, amikor azonban rá kerülne a sor, rögtön odavágunk, így még ha komoly is a békülési szándék, akkor sem vihető keresztül, mert meghiúsul az ellenfél érzékenysége folytán. (Esztergályos János : Mindenkinek több szerénységet kellene tanusitania ! — SehandI Károly : Nagyon kedves, hogy épen Esztergályos mondotta ezt !) Azt hiszem általában, hogy több belátást kellene mindig várni a kormánytól és a többségtől, mint a kisebbségben levő pártoktól. Ez a dolog természetéből folyik. Az ország jövője szempontjából ezek után végül kénytelen vagyok még felernliteni azt is, hogy szerencsésebb megoldásnak tartanám, ha ezeket, a javaslatokat, amelyeket itt tárgyalunk, valamikép változtatás alá vennénk. (Pikier Emil : Levennénk a napirendről !) Hogy milyen formában változtatnánk meg, az mellékes"; itt a lényeg azon fordul meg, hogy ez összefüggő javaslatokat illetőleg, vagyis egyfelől a választójogot, másfelől a főrendiházi reformot, azután talán azt a javaslatot illetőleg, amelyet még nem kaptunk meg, de amelyet egyszer talán megkapunk és amely az államfő kérdésének rendezéséről szólna (Lendvai István : Az még ráér !) olyan megoldást létesítenénk, amely megoldás talán technikailag nem volna minden körülmények között helyes, de amely megoldásnak megvolna az az előnye, hogy részben komprommissziumon nyugodván, megnyugvást teremtene. Mert bölcs és jó törvényhozásnak tudvalevőleg nem az a kritériuma, hogy elméletileg, tudományos szempontból ez a törvény vagy az a javaslat abszolút jó legyen, hanem az, hogy a javaslat a viszonyoknak megfeleljen, már pedig a mai Magyarországban olyan törvény és olyan javaslat, amely ilyen alapos megfontolás és alapos közös munka nélkül jön létre, azt hiszem, a jövőre nézve megnyugvást nem eredményezhet. Ezek azok az okok, amelyek arra késztetnek, hogy a javaslatot ne fogadjam el ; ne fogadjam el, bár elismerem, hogy a javaslatnak vannak olyan részei, amelyek, — mint például a választási bíráskodás és több más rendelkezés — régi javaslatokból vannak átvéve és amelyeket nem kifogásolok. De épen azért, mert ez a javaslat ugy jött létre, hogy annak egész története egy kicsit aggályos, másodszor pedig, mert a javaslatban vannak olyan részek, amelyek homályosak, vagy nem szabályozottak, amelyek szabályozását azonban elkerülhetetlennek és szükségesnek tartom és végül, mert a javaslat egyes részei az őszinteség szempontjából is aggályosak, azt még az általános tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Taps a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Lendvai István ! Lendvai István : Tisztelettel kérem a nemzetgyűlés tanácskozóképességének megállapítását ! Einök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlévő képviselő urak számát megállapítani. Perlaki György jegyző (megszámlálja a jelenlevő képviselőkei) : 28 / Lendvai István : Huszonnyolcra vesznek engem ! Elnök : Minthogy a Ház nem tanácskozóképes, az ülést öt percre felfüggesztem ! (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. A szó Lendvai István képviselő urat illeti ! Lendvai István : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk ! bal/elől.) Mielőtt a választójogról szóló, elénk terjesztett javaslatról véleményemet általánosságban előadnám, két motívumot kívánok hangsúlyozottan kijelenteni. Az egyik motívum az én pártonkívüli voltom, az a tény, hogy véleményemet mindenféle pártfegyelemtől függetlenül van módom megalkotni és kifejezni ; a második motívum, amelyet szeretnék ugyancsak hangsúlyozottan kijelenteni; az a mélységes meggyőződésem, hogy nemzetünknek mai helyzetében s általában az egész világhelyzettel szemben, — bár papiron és házszabály szerint a választójogról szóló javaslat van napirenden, — felfogásom szerint, ha nem is ez a javaslat, hanem ennél sokkal jobb, sokkal okosabb, sokkal demokratikusabb javaslat lenne is napirenden, nekünk, nemzetgyűlésnek, voltaképen akkor, ha a nemzet életével és a világhelyzettel tartanánk lépést, nem ezt a kérdést kellene napirenden tartanunk. Bármilyen fontos a választójog kérdése egy nemzet életében, ugy érzem, hogy nekünk egyfelől sokkal időszerűbb, belső sebeinket gyógyító javaslatokkai kellene foglalkoznunk, másfelől pedig mindenekfelett állandóan azt kellene napirenden tartanunk, ami, hála Istennek, már az egész földgömbön napirenden van végre, amit nem házszabályok és nem többségi szavazatok tűztek napirendre, hanem maga az élet : a hitvány, igazságtalan és tarthatatlan trianoni békeszerződés revíziójának kérdését. Nekünk állandóan azokat a sérelmeket kellene napirenden tartanunk, amely sérelmek a mi megszállás alatt szenvedő testvéreinken, nemcsak minden emberi igazság, nemcsak minden emberi jog kijátszásával, hanem még annak az általam, azt hiszem, méltán embertelennek és hitványnak neve-