Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. -13 de én azt hiszem, irányulhat mások ellen is. A mai rendezetlen közjogi viszonyok mellett irányulhat nagyon könnyen azok ellen is, akik a legitimizmus — nemcsak a királykérdést értem ez alatt, van más legitimizmus is — szempontjából nem egészen a mindenkori divatos álláspontot foglalják el. (Lendvai István : Irányulhat még a szabadkirályválasztók ellen is !) Mert bármennyire hangoztatja is a törvény azt, hogy, ha törvényerőre emelik ezt a javaslatot, ezzel Magyarországon a régi állapotoknak megfelelő olyan törvényhozás lesz, amely mindenben jogutódja a régi törvényhozásnak, ez az álláspont minden körülmények között még kérdésessé tehető teljesen jóhiszemű, szigorúan jogi alapon álló egyének részéről is. És ezek ugyancsak könnyen felelősségre lennének vonhatók e képviselői esküszöveg elfogadása esetén a mindenkori többség által, hozzátéve még, hogy a javaslat szerint ez ügyben szintén a törvényhozó testület Ítélne. Szükséges-e, kivánatos-e ilyen újítások behozatala, amelyek emberi valószínűség szerint semmiképen sem fogják növelni a mindenkori törvényhozótestület szinvonalat, munkakészségét és rátermettségét. A mostani nemzetgyűlésen is tapasztalhattuk, hogy nagyon sokszor komolyan, külön megfogadott kötelességek teljesítése körül bajok vannak. Azt hiszem, szükségtelen rátérnem arra, hogy az az eljárás, amelyet ez a nemzetgyűlés a petíciók elbírálása terén kifejtett, semmiesetre sem alkalmas arra, hogy nagy bizalommal, a munkakedv és jóhiszeműség iránt feltétlen elismeréssel nylatkozihassunk azokról a szomorú — nem mondom : speciálisan magyar — jelenségekről, mert hiszen ez előfordult máskor is, de azt hiszem, ez nem elég mentség arra, hogy efelett említés nélkül napirendre térjünk. A mostani állapotok között nagyon sok esetben teljesen illuzórius volt a választások megtámadása, ugy ezen a nemzetgyűlésen, mint a másik nemzetgyűlésen. Ezzel csak azt akartam hangsúlyozni, hogy sokszor a legjobb szándék, legjobb tudás mellett is — mert hiszen én nem vagyok hajlandó kétségbevonni a nemzetgyűlés többségének jószándékát, jóhiszeműségét, tudását — megtörténtek ilyen bajok. Mit gondolnak, hiheti-e valaki, hogy a következő nemzetgyűlés vagy képviselőház még akkor is, ha hasonló választójog alapján választanak, mint a törvényjavaslaté, egyszerre oly nagy változást hozna az összetétel tekintetében. Sőt épen, ha ez a tervezet válnék törvénnyé, akkor kell számolni azzal, hogy esetleg többen kerülnek be a jelenlegi képviselők közül, mint ha más választójog alapján választanak. Azt hiszem, erről legalább is lehet vitatkozni. Én nem állítom, hogy csalhatatlan vagyok, de emberi valószínűség szerint az eredmény az lenne, hogy még ilyen választójog mellett is kevesebben jönnek be a jelenlegi többségi pártok közül. Ilyen viszonyok között szükséges-e kiélezni oly kérdéseket, ~ amelyeket egészen nyugodtan figyelmen kivül hagyhatunk. Ha Magyarországon évszázadokon keresztül különböző összetételű országgj

7

ülések hozhattak törvényt anélkül, hogy ezt a szokást meghonosították volna, azt hiszem, épen akkor, amikor mi legjobb esetben is csak átmeneti rövid időre alkotunk törvényeket, nem szükséges ezt az itézményt meghonosítanunk. Vájjon szükséges-e, hogy az indokolásban benne legyen, mint főérv, hogy ezt megtették Lengyelországban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, mindazokban az államokban, ahol tulaj donképen forradalmi alapon hoztak alkotmányokat és mi mindig azt hangoztatjuk, hogy nem akarunk forradalmi térre lépni és nem akarunk forradalmi alkotmányokat mintaképül venni. Elismerem, megeshetik, hogy egyes esetekben ez az eskü és a szankciója arra vezethetne, hogy nem kellemes, nem épen kívánatos egyéneket a nemzetgyűlésből eltávolítunk. Előrebocsátom, az én felfogásom szerint már most is meglett volna a lehetősége annak, hogy ha felmerül az eset — de ezideig a magyar törvényhozásban ilyen eset még nem merült fel — a mandátumától is megfosztható legyen a képviselő, vagyis a képviselő kilökhető legyen. Végre is, ez olyan önvédelmi eszköz, amely adott esetben minden törvényhozó testületet megillet és anélkül, hogy törvényszakaszba volna foglalva, gyakoroltatott is mindig, például az angol parlamentarizmus fejlődésében is több izben. Hogy miért szükséges nem őszinte, kerülő utón eredményt elérni akarni, mikor meg van adva a lehetőség, hogy ha szükség lenne rá, ezt egyenes utón is elérjük, — teljesen érthetetlennek tartom. Nem akarok részletesen, végig a választójogon bírálatot mondani ugy, mint az előttem szólt képviselőtársam, hiszen elvégre a jelek szerint ennek a javaslatnak még lesz része bírálatban, még lesz általános vita. De szükségét érzem annak, hogy leszögezzem a következőket. Ez a megoldás nem lesz szerencsés, már azért sem, mert e javaslat beterjesztésének előzményei, a bizottsági tárgyalás sem volt normális. Kit terhelnek a hibák, kinek a hibája volt ez, azt nem akarom kutatni. Azt hiszem, hogy mindkét oldal hibázott, Hibáztak azok is akik passzivitásba kergették az ellenzéket, de azok is, akik passzivitásba mentek és a bojkott terére léptek. Engedjék meg épen azok, akik hosszú időn keresztül távol állottak a nemzetgyűléstől s nem vettek részt épen olyan javaslatok "tárgyalásában, amelyeknél az ő részvételükkel talán komolyabb eredményeket lehetett volna elérni, ha megszivlelésül egy hires kinai államférfiú mondását I idézem. Az illető U-Ming, aki azt mondja, hogy tulajdonképen a legrosszabb módszer a bojkott. Ez a buddhizmus módszere, mely a világot igy akarja megreformálni. Ha a buddhista azt találja, hogy a világ rossz, akkor leborotválja a fejét, elmegy a kolostorba és bojkottálja a világot. De ezáltal a rossz világ és a jelen esetben — mondjuk — ez a rossz törvényhozás csak még rosszabb lesz és amikor azután egészen rossz lett, akkor azt csinálja, hogy leszámol azokkal is, akik borotvált fejjel bojkottálva megelégedtek azzal, hogy a világ rossz. Ha valami rosszat meg akarunk javítani, akkor azt csak ugy tehetjük, ha minden módon komolyan a megjavításán dolgozunk. De passzivitással, távoltartással eredményeket elérni — mint eddig is láttuk — nem lehet. Szükségesnek tartom még a nemzetgyűlés figyelmét felhívni egy dologra, amely a vita folyamán annyiszor felmerült, különösen a tegnapi napon, habár elismerem, hogy pártokhoz nem tartozván, ehhez a kérdéshez talán, nem szólhatok hozzá olyan joggal, mint a többiek. Amikor a fővárosi választások kapcsán bele akarják vetni a nemzetgyűlés köztudatába, hogy ma világnézetek harca van, mely világnézetek harcában minden körülmények között csak a szélsőségeseknek van jogosultságuk, azt hiszem, hogy ez mindkét részről túlzás. Túlzás van ott, ahol elkeserednek a fővárosi választások eredménye felett és túlzás van ott, ahol a választásnak nagyon örülnek. Azt hiszem, hogyha komoly munkát akarnak majd a fővárosnál végezni, akkor azok, akik ma győztek, ráfognak jönni arra, hogy az a győzelem nagyon nehéz és nagyon súlyos teher. Rá fognak majd jönni arra is, meg fognak győződni arról is, hogy a városi adminisztrációt politikai jelszavakkal, politikai pártelvek hangoztatásával semmi esetre sem viszik előre, különösen ma, a jelen esetben, amikor a fővárosi ügyek annyira össze vannak forrva az egész országgal, az egész ország ügyeivel. Végtére, az önkormányzati testületek ülései igazán nem arra valók, hogy ugró-