Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

202 A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. sünk feladata, de azt kétségtelennek tartjuk, hogy a mi társadalmi viszonyaink és állami rendünk sok megrázkódtatástól mentesek maradtak volna, ha időnként egy-egy megfontolt lépést teszünk a választójog kiterjesztése terén.« (Farkas István : Ez igaz !) Mi is azt állítottuk és állitjuk változatlanul, hogy 1918 és 1919 következmények nem okok, hanem okozatok. Ismételten állítottuk, hogy nem a véletlen dolga az, hogy a bolsevizmus Magyarországon és Oroszországban tudott uralomra jutni. Ez bizonyos logikai következménye annak a politikának, amelyet a népekkel szemben a háború előtt folytattak. És ha ma ott tartunk, hogy nemcsak mi szociáldemokraták, hanem gróf Apponyi Albert (Éljenzés.) és gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársaim is kénytelenek Magyarországot — amelynek mégis csak bizonyára vannak olyan hú fiai, mint a t. túloldal tagjai — egymás mellett emlegetni Szovjet-Oroszországgal ; ha kénytelenek itt megállapítani, hogy ma pedig nyilt szavazásról — nyíltan nem lehet szavazni, nyíltan csak hazudni lehet (Ugy van ! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) — ma már sehol másutt ebben a vonatkozásban nem beszélnek, sehol másutt ilyen rendszert nem ismernek, csak Magyarországon és Szovjet-Oroszországban : (Meskó Zoltán: És Mungóciában !) azt hiszem, ez nagyon szomorú, de való jellemzése a magyarországi kurzusnak. (Szeder Ferenc : A vidéki kerületek szinte már száz évesek ! — Meskó Zoltán : Apáról fiúra szállnak !) A bizottság visszafelé jósol, amennyiben beismer bizonyos tényeket, bizonyos mulasztásokat, de a következő oldalon már ahelyett, hogy levonná ezeknek a mulasztásoknak konzekvenciáit, ahelyett, hogy a múltból okulna a jövőbe nézne és elkerülni igyekeznék ugyanezeket a mulasztásokat, ehelyett a régi, a háboruelőtti Magyarországon uralkodó frazeológiát veszi elő már az indokolásnak negyedik oldalán és próbálja felsorakoztatni azokat az ellenérveket, amelyek az igazi demokratikus, a szabad véleménynyilvánítást lehetővé tevő választójog ellen szólhatnak. Azt mondja az indokolás (olvassa) : »Alaposan mérlegelni kell tehát azt, hogy kik alkalmasak értelmi és erkölcsi tekintetben arra, hogy az urnák elé eresszük őket és hogy a nemzeti szempontból való megbizhatóság előfeltételeit kikben feltételezhetjük«. (Kiss Menyhért : Aki a kormányra szavaz !) Azt mondja továbbá (olvassa) : »Mindenekelőtt a polgári társadalom védelméről kell gondoskodnunk az egyoldalú osztályuralmi törekvésekkel szemben. (Yanezák János : Ez a legjobb !) Gondoskodnunk kell arról is, hogy megfelelő befolyást biztosítsunk azoknak a tényezőknek, amelyek hivatásuknál, hagyományaiknál, képzettségüknél, világfelfogásuknál és legfontosabb létérdekeiknél fogva a legalkalmasabbak arra, hogy a közéletben vezetőszerepet játszanak«. Akik tehát hagyományaiknál, képzettségüknél, világfelfogásuknál stb.-nél fogva a legalkalmasabbak arra, hogy vezetőszerepet játszanak. (Pikier Emil : Gróf Apponyi Albert tehát nem alkalmas !) Távol áll tőlem az általánosítás, de olvasván az indokolásnak ezt a részét, eszembe jut egy epizód, azt hiszem még a háboruelőtti időkből, amikor Lukács László volt a pénzügyminister. Az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztositó Pénztár elnöksége járt akkor kérelemmel a pénzügyministernél. A régi képviselőháznak volt valami munkásügyi bizottsága és miután minister elé nem lehetett máskép jutni, csak képviselő vezetésével, ennek a munkásügyi bizottságnak egyik togját — azt hiszem, a név mellékes, azóta talán már meg is halt az illető, — kértük fel arra, — szerénységem is tagja lévén az elnökségnek, •— hogy vezessen bennünket a pénzügyminister elé. A képviselő vállalkozott is erre, de amikor be kellett volna mutatnia a megjelent küldöttséget, illetve azt az intézményt, amelynek képviseletében megjelentünk, csak hebegett, mert a szó teljes értelmében nem tudta annak az intézménynek nevét, amely pedig akkor Magyarországon körülbelül 1,200.000 munkásnak a sorsát intézte. Az illető képviselő a képviselőház munkásügyi bizottságának volt tagja, sőt előadója is és nem tudta, mi a c me ennek az intézménynek. Ismétlem, nem akarok általánosítani, de nem hiszem, hogy az a körülmény, hogy valaki a történelmi osztályhoz, vagy a középosztályhoz tartozik, egymagában bármire is kvalifikálna. Azt hiszem, az igazság csak az lehet, hogy egy ország polgárait egyformán kell értékelni, aszerint, hogy a hazának hasznos munkás tagjai-e vagy nem és legalább a legelemibb jog, a választójog szempontjából egyforma elbírálásban kell őket részesíteni. Mielőtt a titkosság kérdésére rátérnék, le kell még szegeznem azt a nagyon érdekes, szinte vicces, komikus állásfoglalást, amelyet az indokolásban a női szavazati jog kérdésében találunk. Azt mondja az indokolás kereken (olvassa) : »A bizottság a nők szavazati jogának fentartása mellett foglalt állást«. Azután pedig igy folytatja (olvassa) : »Mi azt hiszszük, hogy a nők szabad érvényesülése a politikai jogok terén nem hátrányára, hanem előnyére válik a magyar nemzeti és polgári társadalomnak«. Teljesen osztozom ebben a felfogásban, azonban ennek a felfogásnak konzekvenciája csak az lehet, hogy minden felnőtt magyar nőt fel kell ruházni a szavazati joggal. Ezzel szemben a bizottság néhány sorral később szinte felhördülésszerüen azt mondja (olvassa) : »De azt pedig már mégis csak el kell kerülnünk, hogy a nők legyenek többségben a választók között (Derültség a szélsőbaloldalon.), minthogy ez végeredményben női parlamenthez, női kormányzathoz vezetne (Derültség.), ami pedig ellentétben áll a női nem tulaj dónk épeni hivatásához fűződő világnézetünkkel és meggyökeresedett hagyományainkkal«. Meggyökeresedett, az igaz, sőt meg is kövesedett már egyik-másik ilyen hagyomány, de hol van az országnak, hol van a hazának igazi szeretete, ha az egyik megállapítás szerint a nők szabad érvényesülése a politikai jogok terén nem hátrányára, hanem előnyére válik a magyar nemzeti és polgári társadalomnak és ilyen megállapítás után mégis rettegve kell leírni, hogy még sem lehetséges az, hogy női kormányzat következzék be, ami pedig előnyére válnék a nemzeti és a polgári gondolatnak. Az ilyen fejetetejére állított logikai bakugrások egymást kergetik ebben az indokolásban. Azt mondja pl. egész kereken (olvassa) : »A titkosság kérdésében bizottságunk többségének az a véleménye, hogy a választójog közjog lévén, elvileg annak csak nyilt gyakorlása indokolt. (Derültség!) Miután közjog, azért el sem képzelhető annak gyakorlása másként, mint nyilt szavazás utján«. (Kiss Menyhért : Törvényhatósági választásnál !) Kérdem, hogy közjogi funkció-e az, amikor a nemzetgyűlés a maga különböző bizottságait megválasztja ? Van-e olyan közjogi funkció az, amikor államfőt választ a nemzetgyűlés, mint a képviselőválasztás ? Miért csak a képviselőválasztás olyan közjogi funkció, amelyre nézve a választójogi bizottság el sem tudja képzelni, hogy ez másként történhessék, mint nyilt szavazással. (Szeder Ferenc : Ennek is csak egyrésze a falu, amelytől félnek !) A Ház tisztelt elnökségét titkosan választották annakidején. (Farkas István : Az nem közjogi funkció e bizottság szerint !) Ugy tudom a bizottságnak ez a véleménye ellentétes a házszabályokkal is. De nemcsak ezzel ellentétes a bizottságnak ez az elvi felfogása, hanem magával ezzel a törvényjavaslattal is, (Ugy van ! a szélsöbaloldalon), amelyet a bizottság is ideterjeszt és elfogadásra ajánl. Mert ennek van egy rendelkezése, a köz-