Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

líH A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. egy íronton küzdenek velünk ebben a kérdésben. Tiltakoznom kell tehát Rubinek István t. képviselő­társamnak olyan kifejezése ellen, mely szerint tegnap is azt mondotta (olvassa) : »A legélesebben el kell Ítélnünk a forradalmi elemekkel való poli­tikai szövetkezést (Hcrezegh Béla : Ugy van !), mert igy segiti elő a polgári társadalom a forra­dalmicélok elérését«. Azok után az okiratok után, melyeket Szilágyi Lajos t. képviselőtársam el­olvasott, hogy t. i. az egységespárt és Bethlen Ist­ván gróf a polgári pártok ellen akart szövetkezni a szocialistákkal, ezek után a dokumentumok után hagyjanak fel az egységespártban örökké ennek a témának a hánytorgatásával. Hagyjanak fel vele, mert ország-világ látja azt, hogy ez nem más, mint egy csalódott szerelmesnek a szerelemféltése. (Mesko Zoltán : Kölcsönösen kigusztálták egymást, ugy látom ! — Derültség.) Nem lehet tehát rólunk — akik az általános titkos választójogot kizárólag a nemzet érdekében és kizárólag azért követeljük, mert érezzük azt, hogy máskép ezt a szerencsétlen országot felépíteni, talpraállitani, visszaszerezni nem lehet, mint a nagy néprétegek legyőzhetetlen erejével — azt állítani, hogy minket ezen állás­pontunkban bármi más vezetne, mint szerencsétlen országunk sorsa felett való bánkódás és a leg­tisztább, legbecsületesebb szándék, hogy keressük meg azt az utat, amelyet leginkább célravezetőnek tartunk. Én, soha az önök álláspontjában nem kerestem mást, mint ezt, megkívánhatjuk tehát önöktől is, hogy önök is a legteljesebb jóhiszemű­séget tételezzék fel rólunk, ha most, ebben a nagy elvi kérdésben szembenállunk önökkel. (Kállay Tamás : Csak felvilágosítani akarjuk a túloldalt, nem kételkedünk jóhiszeműségében. — Várnai Dániel : Kállay is harcolt az általános, egyenlő, titkosért Î — Pakots József : Valamikor Justh-párti volt ! — Zaj.) T. Nemzetgyűlés ! Higyjék meg, nagyon meg­fontoltam és meggondoltam, amíg arra az útra léptem, amelyen most vagyok. Jó iskolám volt ebben mert mint fiatal képviselő, szerencsés le­hettem hogy én voltam a vigadóbeli gyűlésnek az előadója és előadója voltam annak, a legkülön­bözőbb pártokból, al kult politikus társaságnak, amely ezt a vigadóbeli gyűlést előkészítette és amelyik közmegelégedésre akarta megoldani a választójog kérdését a háború előtt négy-öt eszten­dővel. Mert akkor, t. uraim, még olyan politikai nizus volt Magyarországon,hogy nem diktátumokkal akarták az ilyen fontos vitális törvényjavaslatokat a magyar közéletre rákényszeríteni, hanem össze­ültek a legkülönbözőbb pártoknak a vezetői és pártközi megbeszéléseket folytattak hogy hogyan lehet ezeket a nehéz kérdéseket megoldani, Amikor ezt a megjegyzést a túlsó oldalról velem szemben megtették, este hazamentem elő­kerestem azt a régi, poros ládát, amelyben ezek a régi írásaim megvoltak, s az éjszaka félhomályá­ban és a kiszálló porban a sárga írásokból halvány férfiaknak emlékei keltek ki. Kik voltak ott, azo­kon a hajnalig tartó megbeszéléseken gróf Károlyi Mihály egyetemtéri palotájában? (Halljuk ! Hall­juk ! balfelől.) Elsősorban gróf Tisza István, az öreg gróf Dessewffy Aurél Mérey Lajos, Mezőssy Béla, Rubinek Gyula, Vargha Gyula, a statisztikai hívásai akkori főnöke, gróf Zichy Aladár. Hogy Kossuth Ferenc nem volt ott, annak csak az volt az oka, hogj r betegsége akkor már annyira előre­haladt, hogy nem tudott lépcsőt járni, ugy, hogy amit éjjel végeztünk, azt reggel mindig elreferál­tam neki, minthogy abban az időben az ő pártjá­hoz volt szerencsém tartozni. Megjegyzem, hogy azok, akik magán az előértekezleten nem vettek részt, a nagygyűlésen azután ott voltak. Meg­jelentek ott az akkori pártok vezérei és vezető egyéniségei körülbelül 30-an, 40-en. De magukon, ezeken a hajnalig tartó, lelket, idegrendszert emésztő munkákon — úgy emlékszem — csak a szűkebb társaság volt ott és még Nagj^ Emil. Ezek tehát kevés kivétellel — Nagy Emil és az én csekélységem kivételével — csupa olyan nevek, akiknek azt a kedvező sorsot adta meg az Isten részben, hogy nem kellett megérniök Magyaror­szág feldarabolását, tehát akiket már magához szólitott az Ur, vagy pedig olyanok, akiket a pol tika szeszélye vagy a történelem hullámai vagy félretoltak a politikai élet teréről, vagy pedig messze sodortak el mindenféle tekintetben, mint gróf Károlyi Mihályt. (Mozgás a jobboldalon.) De nemcsak azok a személyek elevenedtek meg előttem, akik ott működtek, de megelevenedett az a szel­lem is, mely ezt a különböző pártokból összeverő­dött társaságot áthatotta, amely közben-közben állandóan fentartotta az érintkezést Justh Gyu­lával és próbált az akkor ebben a kérdésben velünk szembenálló Justh-párttal és szocialista párttal is megegyezést találni, Ismétlem, az a szellem, mely azokat a szobákat akkor belengte, nem a pártérdeknek és pártoskodásnak szelleme volt ; a le jobb akarattal keres-e ott mindegyik képvis lő nem azt, hogy mi fog a saját pártjának a legjob­ban hasznára lenni, hanem azt, hogy mi fog leg­többet használni a nemzetnek. Tegnap a t. túloldalról két nyilatkozat hang­zott el, amelyek egymással szemben állanak. Ru­binek István t. képviselőtársam tiltakozott az ellen, hogy ez a törvényjavaslat az egységespárt érdekeit szolgálja. (Felkiáltások balfelől : Pedig ugy van !) Viszont Eőri-Szabó Dezső t. képviselő­társam beszéde alatt Tankovics János képviselő ur szószerint azt mondta : »Igenis, megmondom nyíl­tan, hogy ez a törvényjavaslat az egységespárt érdekeit szolgálja«. Én Tankovics képviselő urnák ezt a nyilat­kozatát a jobbik értelemben akarom magyarázni, hogy t. i. ő ezt ugy értette, hogy az ország érde­kében valónak tartják azt, hogy különleges tör­vényhozási eszközökkel petrifikálják az egységes­párt uralmát. Aki egy kicsit otthon van a politika elméletében, az feleslegesnek tartja, hogy egy ilyen nyilatkozattal vitatkozzék. De, ha még ebben a jobbik értelemben veszem is Tankovics közbeszó­lását, akkor is szembe kell vele állítanom annak a társaságnak, amelyet akkor reakciósnak neveztek, a felfogását. Abban a társaságban, — pedig ott nagy politikusok vettek részt és jóformán a par­lament nyolc pártja közül hat képviselve volt benne, — egyetlen egy embernek sem jutott eszébe az, hogy olyan elfogult és olyan elbizakodott legyen a saját személyében, vagy a saját pártjával, szem­ben, hogy azt nélkülözhetetlennek tartsa az országra nézve és hogy törvényileg akarja megkövesiteni akár a saját személyének, akár a saját pártjának uralmát. T. Nemzetgyűlés ! Ezeket a kérdéseket nem lehet egyoldalú pártszempontból nézni. Magyar­országnak az volt a szerencsétlensége, hogy állan­dóan pártoskodtunk, a saját pártérdekeit nézte legtöbbnyire a magyar közéletben mindenki és az ország érdekeit nem látta, a fától az erdőt nem látta meg. De az a pártok felett álló szellem, amely abban a társaságban akkor megvolt, kiegészült egy nagy reformszellemmel is. Annak a nagy reformirány­zatnak, a húsz esztendő előtti Magyarországon tényleg megindult nagy reformirányzatnak két­ségbevonhatatlanul szellemi irányitója volt gróf Károlyi Sándor. Ő nagy koncepciójú, messzelátó, nagy ember volt, aki előrelátta és érezte Magyar­ország összeomlását. Érezte pedig két okból : elő­ször abból az okból, hogy évtizedeken át a szociális reformokat elmulasztottuk, másodszor érezte nem­zetiségi szempontból, és az a merész álláspontja volt, hogy nekünk meg kell egyezni és ki kell

Next

/
Thumbnails
Contents