Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-416

A nemzetgyűlés 416. ülése 1925. évi május hó 26-án, kedden. 195 egyezni a nemzetiségeinkkel. Károlyi Sándor belátta azt, — sokat beszélgettünk akkor erről a kérdésről nagyobb és szűkebb társaságban is, — hogy Magyarországnak földelosztása szociális és nemzeti szempontból tűrhetetlen és tarthatatlan. Ő forszirozta tehát, a latifundiumos mágnás, a Darányiféle telepítési javaslatot. Sajnos, reakciósok a már kinyomatott javaslat megszületését megakadályozták. Nemzetiségi szempontból pedig azt mondta, hogy a magyarságot meg kell erősiteni a telepítéssel, viszont a nemzetiségeknek meg kell adni olyan politikai jogokat, amelyek őket kielégítik s ezáltal a kifelé való gravitációt enyhíteni tudjuk. Egyszóval ez a nagy reformszellem, — ebben az évben már, sajnos, nem élt Károlyi Sándor, — lengett még ott Károlyi Mihály gróf palotájában, amikor ott összejöttünk. Nézzük csak meg, hogy a háború előtt öt esztendővel egy erősen konzervatív politikusokból álló társaság milyen állásponton volt szociális szempontokból. (Olvassa) : »Aki a választójognak nehéz kérdéséhez hozzányúl, szükséges, hogy ismerje hazánk birtokviszonyait. Kíméletlenül rá kell mutatnunk arra, hogy Magyarországban a kis- és törpebirtoknak túlnyomó része nemzetiségi kézben van, és hogy itt természetszerűleg éppen a fajmagyarság széles rétegei földnélküli proletárok. Az öt holdon felüli kisbirtokból ugyanis csak 345.000 van magyar kézben, mig 526.000 nemzetiségi kézben van.« Mi a Kossuth-kormány idejében határozati javaslatot adtunk be, amelyben indítványoztuk, hogy a birtokviszonyoknak nemzetiségi szempontból való összeállítására statisztikai gyűjtést csináljanak. Nem merték publikálni ezeket a rettenetes adatokat, hogy mennyire elhanyagoltuk a hozzánk legközelebb álló magyar nép érdekeit évtizedeken keresztül ; azt a szociális, hegyére állított piramist nem merték megmutatni statisztikai adatokban az ország közvéleményének. Az első alkalom volt, szinte drámai jelenet volt az, amikor a részletes adatokat Vargha Gyula, a statisztikai hivatal akkori érdemes igazgatója, az akkori politikustársaság előtt előadta. Mindnyájan megdöbbentünk, az volt a vélemény, hogy a magyar nemzetnek el kell pusztulnia, ha ilyen gyökértelenül áll itt a haza földjén. Ma sajnos, olyan reakciós szellem van ebben a kérdésben is, hogy amikor erről az oldalról ezeket a kérdéseket tárgyaljuk, akkor a túloldalról, mint a jégesőt, ugy kapjuk a »forradalmár«, »felforgató« és nem tudom, milyen kifejezéseket. (Propper Sándor : És ott ülnek a forradalmi főispánok !) Akkor pedig a legkonzervativebb társaságban ilyen szellemben tárgyalták az ország dolgát ! De gverünk tovább, az ipari munkáskérdésekre. (Olvassa) : »Az .1874. évi XXXIII. t.-cikk változatosan megállapított cenzusában a munkásságról szinte teljesen megfeledkezett, úgyhogy a mai választóknak alig 6%-a munkás. Ennek legegyszerűbb magyarázata az, hogy amikor mintegy 40 évvel ezelőtt apáink a választói törvényt meghozták, akkor még gyáriparról és ipari munkásságról Magyarországon beszélni sem lehetett ; nem volt gyáripar, tehát munkásság sem volt és igy a törvényhozás nem is gondolhatott rájuk. Hasonlókép fejlődött és szaporodott a mezőgazdasági munkások száma, etc. Az utolsó negyven évben a magyar agrikultura nívója emelkedett, belterjesebbé vált ; az extenzív, kevés embert foglalkoztató állattenyésztésről rohamosan áttértünk az intenzív termelésre, a mezőgazdasági ipar is növekedett, a modern választói reform tehát nem hagyhatja figyelmen kivül a magyar társadalomnak ezt az uj rétegét, a magyar munkásságot sem«. Ez az előadói javaslatom, amely ott annak a társaságnak heteken át tartó nagy munkájából van leszűrve, és amely azoknak a direktíváknak alapján készült, amelyeket ott kaptam azoktól a politikusoktól. (Tovább olvassa) : »Amint tehát már a vagyoni cenzusnál is mondottuk, Magyarországon a magyarság és németség sokkal jobban van képviselve a vagyontalan proletárok között, mint a kis- és törpebirtokosok között. A kisbirtok nagyobb része nemzetiségi, főleg oláh és tót kézben van, magyar és német kézben leginkább a véső, a kalapács és a kapa van. Tehát nemcsak szociális, hanem magyar nemzeti szempontból is kívánatos, hogy a munkásság közül az érettebb elemek választójogot nyerjenek.« Az 57-ik oldalon pedig utoljára a következőket mondtuk (olvassa) : »Látjuk tehát, hogy a társadalom ezen munkásosztályában a magyarság és a németség nemzetiségi arányszáma különösen kedvező, tehát ezeknek a munkásoknak bevonása« — t. i. az írni-olvasni tudó munkásoké — »nemzeti szempontból is kívánatos, de szociális tekintetből egyenesen elkerülhetetlen és elengedhetetlen.« E megállapítások alapján olyan tervezetet dolgoztunk ki, hogy a munkásszavazók száma már négy esztendővel a háború előtt felugrott volna hat százalékról húsz százalékra. Tudjuk, hogy akkor még a munkásság főleg a szocialista pártban volt megszervezve, ha tehát a circa 400 tagot számláló országgyűlésben 20%-kal szerepelt volna a szocialista párt, akkor ennek az u. n. konzervatív választójognak alapján 60 szocialista képviselő jött volna be a magyar parlamentbe. De, t. Nemzetgyűlés, gondolkozzunk csak egy kicsit azon, hogy micsoda hatása lett volna a magyar politikai életre, Magyarország fejlődésére, ha a Károlyi—Darányi-féle telepítési törvényjavaslatot a reakció meg nem akadályozta volna, (Förster Elek : A függetlenségi párt akadályozta meg !) és ha meg nem akadályozta volna a reakció azt, hogy gróf Tisza István tovább is együtt haladjon ezzel a reformirányzattal, és ha idejében olyan választójog született volna meg, amelynek alapján ötven-hatvan szocialista képviselő bejött volna a magyar parlamentbe, már a háború előtt négy-öt esztendővel. (Farkas István : De nem akarták az urak, hogy bejöjjünk !) Bün volt a magyar nemzet ellen, hogy ezt a nag3

;r reformakciót megakadályozták, bűn volt a magyar nemzet ellen az, hogy amikor már terhes volt az európai atmoszféra egy nagy vihar előtti csendtől, az elfogult, vakondok látókörű reakció megakadályozta, hogy a magyar társadalom széles rétegeinek képviselői, a szocialisták bevonassanak a magyar közéletbe, hogy velünk együtt dolgozzanak az országért, hogy megismerjük őket, ők pedig minket, megismerjük egymás intencióit, hogy az együtt való működésben az ellentétek lecsiszolódjanak és a társadalom különböző rétegeit össze tudja foglalni egy nagy cél: Magyarország, az akkor már veszélyeztetett Magyarország megmentése. Meg vagyok róla győződve, hogyha sikerül akkor a tervünket keresztülvinni, és 50—60 szocialista képviselő bejön a parlamentbe, akkor, igenis, blyan szociális reformokat vittünk volna keresztül, amelyek a visszaszorított, évtizedek mulasztásai folytán feltorlódott szociális elégületlenséget levezették volna, a visszaszorított vizeket igy idejében lecsapolhattuk és hasznos munkára fordíthattuk volna a magyar parlamentben, úgyhogy a szerencsétlenség pillanatában nem szakították volna át a gátakat, mert már évek óta hasznos munkát végeztek volna a magyar közéletben. Rettenetes mulasztások voltak, és csak a történelem kérlelhetetlen törvényei érvényesültek akkor, amikor Magyarországot elérte a nagy ka31*