Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-409

12 A nemzetgyűlés 409. ülése 1925. évi május hó lé-én, csütörtökön. rint adhassa le — s akkor erre más mód. mint a titkosság nem kínálkozik, sehol sem találtatott és nem is képzelhető —, vagy nem akarjuk, de ekkor — bocsánatot kérek — egészen más logikai következményekre kell jutnunk. Akkor az olyan honpolgárnak, akiről azt hisszük, hogy szavazata csak akkor nem közveszélyes, ha nem a saját akarata, hanem nias akarata szerint pdiíi le, ne °diunk szavazati joírot. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De ha idáig megyünk, akkor a választójog mindössze akkora közönségnek fog megadatni, amely ebben a teremben is kényelmesen elfér. (Ugy van! balfelől.) És ne méltóztassanak azt gondolni, hogy a presszió csak az ország lakosságának kevésbé intelligens elemeivel szemben érvényesül. (Ugy van! half elől.) Én természetesen a A^elük szemben gyakorolt pressziót is perhorreskálom és utálom. De az a bizonyos 40 család, amellyel Griger Miklós t. képviselőtársam minapi kiváló beszédében foglalkozott, csak egy példa. Erre a példára és annak tanulságára különben még rátérek. Milyen presszió van

1

? Van hivatali preszszió, társadalmi presszió, gazdasági presszió és van a terror pressziója. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A hivatali presszió, kevés kivétellel, gyakoroltatik minden közhivatalnokkal szemben, még ma is. (Ellentmondások jobbfe161.) Velem szemben ne lépjenek a tagadás terére, mert én vagy 20-^25 választási mozgalom vezetésben vettem részt, ellenzéki oldalról, és kevés az a gyóntató, aki olvan felháborító titkokat hallott volna gyóntatószékben, mint aminőket nekem mondtak szerencsétlen üldözött, meggyőződésük megtagadására kényszeritett egyének. (Igaz! Ugy van! Tans a baloldalon.) Beszéltem gimnáziumi tanárral — a gimnáziumi tanárt pedig talán tartják az értelmiség és a jellemí azon fokán levőnek, hogy az országra nézve ne legyen veszedelmes az, ha az ő szavazata szabadon érvényesülhet •—, aki azt mondotta: Uram, mit csináljak'? Teljes meggyőződésem) szerint ellenzéki ember vagyok, de^ áthelyezéssel fenyegetnek — természetesen négyszemközt — ha meggyőződésemet követem. — Én azt ajánlottam neki, hogy ne szavazzon. — Ezzel sem! elégednek meg — mondotta —, követelik tőlem, hogy meggyőződésem ellenére a kormánypárti jelöltre szavazzak. Ezek az esetek engem rettenetes utálattal töltöttek el (Helyeslés balfelől.) és ma sem tudok kibékülni az olvan rendszerrel, amelyben ilyesmi lehetséges. Tanuja voltam példáknak, amikor maeras -m-nveUséeri fokon álló mozdonyvezetők, vasúti felügyelők, egy választás folytán, azért mert nem a kormánypárti jelöltre szavaztak, 21-en helyeztettek át hivatalból. (Mozgás a baloldalon. Felkiáltások: Aradon történt.) Mit jelent ez? Az a gimnáziumi tanár, sőt az a magasabb rangú vasúti alkalmazott is, azon a helyen, ahol több éven át működött, •ihol talán nejét is találta, rendszerint vett egy kis házat, családi existentiát al a ni tot t magának (Igaz! Uqy van! balfelől.) s az ilyenekre nézve az áthelyezés existentiájuk megsemmisítését vagy legalább is veszélyeztetését jelenti. (Igaz! Uffp van! balfelől.)» Egész kategóriája, legértékesebb eleme a magyar intelligenciának ebben a helyzetben van. Ebben a helyzetben vannak az összes állami és — és t. képviselőtársam szerint — az összes önkormányzati hivatalnokok is, mert a képviselő ur Magyarország helyzetét — ami nekem némileg meglepetés volt, hacsak nem veszem vallomásnak — Angliával szemben a titkos szavazásra nézve azért is kevésbé előnyösnek mondta, mert ott a kormánytól független önkormányzati testületek és közegek gyakorolják a választások intézését, nálnnk pedig a kormánytól függő közegek. Ezt tudomásul veszem, tudom, hogy igy volt (Mokesay Zoltán: Pegyelmileg a belügyministertől függenek! - Rakovszky István: Láttuk Szécsényben), gyakorlatilag azonban ugy áll a dolog, hogy ha a tisztviselő mandátuma lejár, az újból való kandidálása csak akkor tarthat isrényt ós erre csak akkor van reménye, ha választási dolgokban déferait a főispán urnák. (Dénes István: Ugy van ! Ezért tartják őket ! ) Megront ja ez a mi egész közigazgatásunkat, mert a végén igen sok helyen nem a közigazgatási rátermettség, nem a közigazgatási feladatok pontos teljesitése, hanem a politikai szolgálatkészség é.s a szolgálatképesség az, ami az előmenetelt, illetőleg a megmaradást biztosítja. Ide tartoznak az összes tisztviselők, az egész tanári kar — nem az egyetemi tanárokat, hanem a középiskoláktól kezdve az egész tanári és tanitói kart értem —, az összes magántisztviselők és gazdasági alkalmazottak, mindazok, akik valamely módon a kormánnyal jó barátságot tartó pénzintézetektől függnek, szóval az ország intelligenciájának, még pedig dolgozó intelligenciájának ez az óriási percentje, mely függő helyzetben van és amely, ha nem talál a titkosságban menedékvárat, kénytelen meggyőződését irtóztató lelki kinok között feláldozni, és nemcsak nem szabad oda szavaznia, ahová akarna, hanem az intézményesen kötelező szavazás mellett — és ezt méltóztassék rekonsziderálni, inert erre nézve nemi találok más kifejezést, mint azt, hogy embertelenség (Nagy taps balfelől. — Meskó Zoltán: Lélekvásárlás!) annak a szerencsétlen áldozatnak, aki a törvény áltál a számára biztositott, a gyakorlatban azonban meghazudtolt jognak gyakorlásában nem járhat el szabadon, még azt a -mentsvárat sem adják meg-, hogy passzivitásban maradjon. Maga a törvény kergeti őt elnyomói karjába. (Rakovszky István: Becstelenség! — Nagy zaj balfelől — Dénes István: Deres-rendszer! — Grigrer Miklós: Rosszabb a kommunizmusnál, inert a^kor nyíltan hirdették a terrort. — Meskó Zoltán: Forradalmat csinálnak az országban! — Dénes István: Majd lerázzák ezt a burnout! — Erdőhegyi Lalos: Nem félünk tőle! Ne fenyegetődzzenek! Jó lesz hallgatni a forradalommal! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gróf Apponyi Albert: Azokkal, t. uraim, akik az ilyen helyzeteket és ezek áldozatainak, az intelligens embereknek martiriumát mulatságosnak és mosolygásra alkalmasnak tartják, nem vitatkozom. {Rakovszky István: iTazsag! •— Zaj.) Én láttam a lelkek Vergődését. Láttam és megérlelődött bennem bizonyos elhatározás, amely összefügg azzal, amit én önmagam a legjobbnak és legérdemesebbnek tartok: a méltányossággal, Í De hát, ismétlem, a presszió ellen minden törvényes eszköz, minden preventív határozat kárbaveszett, nem érvényesül. Miért? Mert a közvélemény nem támogatja. Itt van, mélyen tisztelt uraim, a baj! Én meg tudnék a nyilvánosság gondolatával barátkozni, ha volna nálunk egy olyan közvélemény, amely megbélyegezné azt a közeget (Ugy van! balfelől és a balközepén.), _aki akár hivatali, akár társa[ dalmi hatalmával a választó szabad akaratát befolyásolja és azzal visszaél, De ilyen közvéle-