Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-415

A nemzetgyűlés 415, .ülése 1925. évi május hó 25-én, hétfőn. 171 zoló-bizottság elé utasítja, mert mindenki előtt tudott dolog volt, hogy Botschild személyesen szemérmetlenül vesztegetett a Pyrenneusokban fekvő kis hegyi választókerületben. A francia kamara tehát két szótöbbséggel vizsgálatot rendelt el ebben az ügyben. Eltelt egy éjszaka és másnap .jelentkezett három francia képviselő — ugy látszik, a francia házszabályok értelmében erre mód van^— és bejelentették, hogy előtte való napon tévesen adták le szavazatukat, nem akartak a mandátum igazolása ellen szavazni: ennek következtében e három képviselő tévedésének leszámításával egy szavazattal igazoltatott a Rotschild-féle mandátum. (Mozgás. — Halász Móric: Csinos dolog!) Az egész francia helyzet feltárását azért tartottam szükségesnek, hogy mikor mi a nép fejlődéséről, boldogulásáról és az egész magyar nép jövőjéről határozunk, ne essünk téves illúziókba és az általános, egyenlő és titkos választójogtól ne várjunk olyan következményeket, amelyeknek meghozatalára az teljesen alkalmatlan és kéntelen. Bátor vagyok azután Olaszországra is rámutatni. Ott is az volt a helyzet, egy szintén nagyon demokratikus választójog mellett, hogy a kormányok képtelenek voltak a rájuk háramló feladatokkal megbirkózni. Mindenekelőtt nem. voltak képesek a gazdag emberekkel szemben a megfelelő adópolitikát folytatni, mert a törvények csak papiroson maradtak meg és a régi liberális kormányzat idejében a tízféle adóból csak olyan csekély bevétel volt, hogy az olasz kormány állandóan pénzügyi deficittel küszködött. Ezenkivül az adminisztratív rendet sem tudták Olaszországban fentartani. Carlo Sforza grófnak egyik legutóbbi cikkéből olvasom, hogy Olaszországban a fascizmus uralomrajutása előtt több mint 2000 községben és városban kommunista vezetés, kommunista elöljáróság volt, a gyárakat, a különböző közüzemeket szocializálták, az üzletek szocializálására is már-már sor került, és ebben a kétségbeesett helyzetben, amikor egy gyenge parlament és gyenge kormány nem tudott a nemzeti érdeknek semmiképen eleget tenni, a fascizmus kezébe^ vette a rend létesitését, igaz, hogy diktatórikus utón, a Parlament mellőzésével, mert, igen t. Nemzetgyűlés, nem tudom parlamentarizmusnak nevezni azt a helyzetet, ahol a parlamentnek a ministerelnök nyíltan megmondja, hogy: „Csak addig ültök együtt, amíg engem támogattok; ha a parlament ellenem fordul, akkor parlament nélkül fogok kormányozni". A nyugati demokrácia országa Spanyolország is. Az előbbi két országra talán azt mondhatná valaki, hogy, hjah, ezek hadviselt országok és a háborús pszichózis hatása alatt rendkívüli körülmények alakulnak ki, ne vegyük ezeket a példákat figyelembe. De itt van Spanyolország példája, amely a háború alatt meggazdagodott és soha nem látott jólétre tett szert. Spanyolországban az volt a helyzet, hogy egy rideg és kíméletlen párturalom következtében a korrupció mérhetetlenül elharapódzott és Romanonez liberális ministerelnök uralma idejében a kontárság kultusza már az egeket verdeste. Megtörtént Eolmanonez idején — s ezt csak például hozom fel —, hogy a madridi vízvezeték létesitését egy állatorvos kapta meg, aki Romanonez közismert főkortese volt. Emlékszem, hogy a cortezben, a spanyol parlamentben elrendelte az elnök, hogy a székeket oda kell erősíteni a padlóhoz, nehogy azokkal á képviselők a tárgyalások folyamán komolyabb . kárt tegyenek egymásban. Egy olyan országban, ahol a kormányzás ilyen helyzetbe jut, ahol a kontárság, a hozzánemértés és a nj

r

ers szenvedélyek uralkodnak, egy ilyen országban előbb-utóbb érvényesülnie kell a becsület, a józanság, a tisztesség, a komolyság és a hozzáértés szavának, ha ez a nemzet egyáltalában életképes, s ennek következtében épen^ ott, ahol talán az egyéni becsület és tisztességérzet a legerősebben van kifejlődve: a spanyol tiszti junták kijelentették, hogy nem hajlandók ezt a kormányzást, ezt a rendszert tovább tűrni, tisztességes embert és tisztességes kormányt akarnak a nemzet élén látni, elkergették tehát az összes vezető politikusokat és egy tisztességes generálist állítva' az ügyek élére, rendet teremtettek abban az országban, ahol a deniagólila GS £1 hozzánemértés — Marokkóban és egyebütt — annyi spanyol vérbe és annyi pénzébe került a nemzetnek. (Halász Móric: Az általános, titkos nagyobb dicsőségére!) A helyzet az, hogy Spanyolországban már maguk a politikusok is megcsömörlöttek önmaguktól és Primo de Riverának ezt a diktatúráját maguk a liberális politikusok is — természetesen nem nyíltan, de titokban, hátulról — szívesen támogatják, mert belátják, hogy a rendcsinálásnak Spanyolországban ez volt az egyetlen módja és lehetősége. T. Nemzetgyűlés! A parlamentarizmus és a demokratikus jogok klasszikus hazájául — különösen itt Magyarországon — mindig Angolországot szokták emlegetni. Meg kell adnunk, hogy Angliában az a fejlődés, amely az általános, egyenlő és titkos választójog felé tendál, hosszú százesztendős, organikus, megfontolt, okos és fokozatos fejlődés volt, amely ennek következtében — ismerve különösen az angol nép vérmérsékletét — különösebb bajokkal nem járt. De ha a dolgok mélyére nézünk, mégis mit látunk? Mindenekelőtt azt látjuk, hogy a háború idején, amikor a határozott, gyors, biztos és energikus cselekvés ideje érkezett el Angliára, a főhatalmat Lloyd George vezetése alatt egy szűk ötöstanács — tehát nem is a kormány, hanem a kormányból kiválasztott szűk ötöstanács — intézte, mely diktatórikusán járt el a brit világbirodalom minden dolgában. A békeszerződésekkel kapcsolatban azután ez a diktatúra még jobban megnyilvánult és méltóztassék megengedni, hogy az angol demokráciának, HA cl Italános, egyenlő és titkos választójog alapján összeült angol parlamentnek és kormánynak a békeszerződésekkel kapcsolatos szerepét megvilágítsam, és pedig nem egy elfogult embernek, talán a legyőzött országokhoz tartozó, vagy ókonzervatív, vagy reakcionárhis hírben álló írónak, hanem a nagynevű J. M. Keynes-nek „A béke gazdasági ^ következményei" című könyve alapján, ahol ő maga leírta, hogy miért kellett a világnak ezt a szörnyű katasztrofális utat megjárnia, miért kellett a békeszerződések folyamán a mai szörnyűséges helyzetbe eljutnia. J. M. Keynes a következőket irja (olvassa): „Lloyd George angol ministerelnök észrevette, hogy az ellenségeskedések megszüntetése maga után vonná annak a politikai blokknak bukását, amelynek személyes befolyását köszönhette. À ministerelnököt legidősebb tanácsadói figyelmeztették, hogy számítania kell meglepetésekre és a ministerelnök hallgatott reájuk. A kortesek türelmetlenkedtek: valamivel több fűszer kellene. A minister gondoskodott, hogy legyen". Szó van az 1918. év végén elrendelt választásokról., amelyekben Lloyd George közvetlenül a fegyverszünet megkötése után belement és amelyeknek rendjén egy népszerű jelszót kellett biztosítani, hogy a tömegeket ezzel Lloyd George pártja számára NAPLÓ XXXII. 27