Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.
Ülésnapok - 1922-415
172 A nemzetgyűlés 415. ülése 1925, évi május hó 25-én, hétfőn. megnyerhesse. Keynes folytatólagosan ezt mondja (olvassa): „Az 1919-iki választások menete szomorú, drámai képe egy* olyan ember gyengeségének, aki leglényegesebb indítékait nem önmagából, hanem az őt körülvevő légkör pillanatról-pillanatra változó hullámzásából mei'iti", — Azt hiszem, ez nekünk, magyaroknak is hitelűiül szolgálhat. (Tovább olvassa): „A ministerelnök természetes ösztönei — többnyire igy van ez — helyesek és észszerűéi voltak. Ö nem hitte, hogy a császárt fel kell akasztani, vagy hogy okos és lehetséges a nagy hadisarc megszerzése. November 22-én ő és Bonar Law közzétették választási kiáltványaikat. Ebben nincs is szó ezekről, hanem inkább a leszerelésről és a népszövetségről. De már néhány nap múlva, november 29-én, Newcastle-ben a ministerelnök kezdi fűteni a katlant. November 30-áil Barnes, a háborús kabinetben a munkáspárt képviselője, világgá kiáltotta a szónoki emelvényről: Fel kell akasztani a császárt". — A munkáspárt képviselője mondotta ezt, ami fontos, mert a munkáspártiak mindig ugy szerepelnek a világ köztudatában, mint a nemzetek megbékélésének ideális propagálói. (Tovább olvassa): „December 11-én a ministerelnök beadta a derekát. A választókhoz intézett utolsó kiáltványa, a hat pont, szomorú ellentétben! van a három héttel ezelőtt vállalt programmal. Ez a következőket foglalja magában: Perbe kell fogni a császárt. Meg kell büntetni azokat, akik felelősek a kegyetlenkedésekért. Németország teljes kártérítést fizet. Hálás téma a cinikusnak. Három heti korteskedés alatt a kapzsiságnak ós az érzelgésnek ezt a keverékét főzték ki Anglia hatalmas urai, akik még röviddel előbb elég nemes és komoly szavakat ejtettek leszerelésről, népszövetségről, igazságos ós tartós békéről, mely az uj Európa alapját meg fogja vetni, ilyen volt a levegő melyből a ministerelnök Párizsba utazott ós ilyen volt a zűrzavar, melyet maga körül teremtett. Elkötelezte magát és kormányát, hogy a tehetetlen ellenségtől olyasmit fog követelni, ami nem egyezik a mi ünnepéi ve s igére tünkkel, amely Ígéretekben bizakodva tette le az ellenség a fegyvert. Kevés epizód van a történelemben, mely kevésbé tarthatna számot az utófeer bocsánatára, — a háború, melyet a nemzetközi kötelezettségek szentségének érdekében indítottak, soha jóvá nem tehető sebet üt a legszentebb ilyen kötelezettségen, és e bűn elkövetői épen ez ideálok pyőztes bajnokai. Ezeket mondja Lloyd George-nak a békeszerződések körüli szerepéről J. M. Keynes, aki közelről ismerte az ő működését, hiszen tagja volt az angol békedelegációnak; egy korteshadjárat felelőtlen demagógiája kedvéért belement Lloyd George olyan követelések formulázósába, amelyeket a Versailles} békekonferencián nap-nap mellett Clemenceau olvashatott az ő fejére. Ez volt a leglényegesebb oka annak, hogy a világ egészséges, becsületes békéhez jutni nem tudott. De nemcsak a világ érdekeit veszélyeztette ez a demagógia, hanem magának Angliának érdekeit is súlyosan károsította az a körülmény, hogy Németország túlságos meggyengítésével Anglia kontinentális helyzetét teljesen feladta, mert azáltal, hogy Franciaországnak egyszerűen átadta a hegemóniát a kontinensen, Angliának az a bizonyos túlsúly-szerepe, amelyet a kontinensen mindenkor be tudott tölteni azoii a réven, hogy hol az egyik, hol a másik pártjára állva, az angol álláspontot mindenkor diadalra tudta segíteni, Németország túlságos meggyen gitésével most egyszerűen megszűnt. ! A két leg'utóbbi angol választás is bizonyos tanulságokkal szolgálhat. A Labour Party első választása alkalmával megbukott a konzervatív párt, mert a munkáspárt gondoskodott róla, hogy a konzervativok sehol gyűléseket ne tarthassanak. Soha nem látott terror volt Angliában ebben az időben, és a konzervatív párt gyűléseit, főleg azon rövid idő alatt, amig a választások ki voltak irva, a munkáspárt tömegei állandóan szétkergették, úgyhogy a konzervatív párt bukását a propaganda teljes hiányának köszönhette. A Labour Party rövid uralma idején viszont az angol konzervatív párt felkészült; megszervezkedtek az angol fasciszták, és a múlt évben megtartott választások alkalmával a konzervaiv párt már maga tudott gondoskodni arról, hogy gyűléseit meg ne zavarhassák, s hogy propagandáját tér_yleg ki tudja fejteni. Jelentékeny tényező volt a választások eldöntésében az úgynevezett Zinovjev-levél is, amely a választásokat igen nagy mértékben a konzervatív párt javára döntötte el. Ha azonban figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a földgömb egynegyed részének soíisa függ attól, hogy minő kormányzat alakul ki Angliában, akkor bár tisztelettel, de mégis fel kell tennem a kérdést: szabad-e a földgömb egynegyed részének sorsát ilyen lutrizástól függővé tenni! Szabad-e egy Zinovjev-féle levél pillanatnyi hatásától, ettől a pillanatnyi tömegpszihológiai hatástól függővé tenni a földgömb egy ig r eu nagy részének jövőjét, boldogulását, sorsát és kialakulását? A véletlennek, a szerencsének, a hazardirozásnak olyan szerep jut ebben a rendszerben, hogy erre nemzetek jövőjét és életét organikusan felépíteni nem lehet és nem szabad. És itt van Svájc példája. 1920-ban és 1921-ben nagyon erős kommunista áramlatok voltak Svájcban, s mivel a svájci alkotmány szerint lényegesebb kérdések népszavazás utján döntetnek el, 1921-ben történt pl. az az eset, hogy azon kérdés felett, vájjon a háztulajdon ne szüntettessék-e meg, vagyis kommunizáltassék-e: népszavazás utján döntöttek. Lehet-e a gazdasági élet alapjait gyökerében megtámadó ilyen kérdéseket egyszerűen a tömeghangulattól függővé tenni?_ Ig*az, hogy ebben az esetben a svájci nép józanságával és gondolkozásával — bárcsak csekély szótöbbséggel —, de a helyes irány mellett szavazott, mégis fel kell vetnem azt a kérdést, hogy a technika és a kultúra mai fejlettsége és előhaladása mellett r lehet-e és szabad-e ilyen va banque hazárdjátékot nekünk is átvennünk és folytatnunk! (Igazi Ugjj van! jobb felől.) A nagy nyugati demokráciáknál ez a helyzet. A többi államokról itt Európában nem is akarok beszélni. Láttuk Ausztriában és Német- ' országban, hogy milyen dekompozició következett be. A kisantant, államokban a demokráciát 'nem is lehet komolyan venni. Hiszen tudjuk jól, hogy Jugoszáviában Pasics egyéni diktatúrája érvényesül különböző formákban, Romániában pedig a Bratianu-család, korrupcióval enyhített gazdasági diktatúrát gyakorol. (Derültség belfelöl.) Csehországban a látszólagos demokratikus intézmények mellett egy ótös-tanács, illetőleg* most néhány nap óta — amióta a szociáldemokrata vezető kivált — egy felelőtlen négyes-tanács intézi Csehoi-szág ügyeit, a legteljesebb imperialista alapon. Az általános választójog ezen államokban csak álarc, amely alatt a diktatúrának különböző formája kíméletlenül folytatja a maga játékait. Ez a helyzet Európáiban. De szeretnék egy pillantást vetni más kontinensek, más világtá-
