Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-414

 nemzetgyűlés 414. ütése 1925. mon levő kormánypárt egyik vezére volt, Nagyatádi Szabó Istvánt kímélték, pedig- ő nem szorult rá erre a kíméletre, mert meg' tudta volna védeni az ő álláspontját, nem tudták volna őt elitélni magatartásáért; mégis nagyatádi Szabó Istvánra való tekintettel nem engedték vád alá helyezni, bíróság elé állítani a Károlyi-kormány tagjait. Ha pedig egyszer nem engedték, akkor ők most joggal hivatkozhatnak arra, hogy ne feszegesse senki az ő forradalmi felelősségüket, mert ők tisztázni akarták magukat, ők a büntetést, ha az nekik kijárt, azt el akarták szenvedni, ellenben ezt önök megakadályozták, tisztán csak azért, mert Bethlen István uralmának fentartásához annyira szükség volt Nagyatádi Szabó Istvánra, mint a falat kenyérre. Bethlen István nem tudta volna magát fentartani, uralmát megalapozni, lia őt Nagyatádi Szabó István nem támogatta volna. Most már természetesen késő valakit felelősségre vonni próbálni; elmúlt az ideje. De ezenfelül mi azon az állásponton is vagyunk, hogy ez nehéz kérdés. (Zaj jobbfelöl.) A forradalmi felelősséget piszkálni — hogy igy fejezzem ki magamat —, nehéz kérdés. Én pl. saját személyemre nézve lelkiismereti *;.» dalást érzek sok tekintetben; én magamra nézve igenis megállapítom a forradalmi felelősséget. Határozottan bűnös mulasztás terhel engem pl. azért,• hogy amikor a régi képviselőházban a magyar nemzet véráldozatát fejtegettem és mikor bebizonyítottam, hogy 600.000 emberrel többet adtunk, mint kellett volna adnunk Ausztriával való viszonyunk alapján, megelégedtem azzal, hogy ezt itt nyilvánosságra hoztam és nem vontam le a konzekvenciákat minden tekintetben. (Land

va! István: Ez férfias beszéd!) Már pedig ez a véráldozatbeli aránytalanság igenis forradalmasító, elkeserítő volt. Szerintem tehát mindenkit,« aki akkor az uralmon levő pártban volt, bizonyos feleiősség terhei. (Lendvaí István: Csak nem mindenki meri bevallani.) Akkor röpködött a levegőben az, hogy a magyar csapatokat a legveszedelmesebb helyen alkalmazták (Felkiáltások ballelöl: Ugy is volt!), ezt hallottuk unos-untalan. Akik künn voltunk, észleltük ezt magunk is. mégis ezt Ausztriával szemben bizonyítani hosszú ideig nem tudtuk, mert erre olyan adatok kellettek volna, melyeket összeszedni nem tudtunk. Végre azonban a véletlen kezemre játszott egy bizonyítékot. Amikor t. i. zászlóaljam előnyomul ást csinált a Piave felé, kezembe akadt egy olasz térkép — tehát az ellenségnek egy térképe —, amely isonzói hadállásainkat pontosan, a legkisebb pontosságig tartalmazta. Volt tehát egy rajzom, amelyből megítélhettem, hogy tényleg a legveszélyesebb helyeken — mint pl. a Monte San Gabríele-n, Santa Luciánál — magyar csapatok voltak alkalmazva (Kiss Menyhért: Az ellenség tudta ezeket!), mert hiszen a csapatok számjegye oda volt irva. Amikor én ezt megkaptam, ezt a képviselőházban szóvá akartam tenni, akkori vezérem azonban, istenben boldogult Tisza István beszédemet előzőleg át óhajtotta nézni, át óhajtotta vizsgálni, mert tartott attól, hogy bizonyos megállapítások a hadviselés érdekeire károsak lesznek. Én beszédemet, amelynek gondolatmenetét papírra vetettem, akkori pártvezéremnek átadtam. Pártvezérem átnézte az én jegyzeteimet és azok alapján egy külön papírlapra jegyzeteket csinált, amelyeket a kezemben tartok. Tisza István sajátkezüleg irt jegyzetei vannak tehát nálam, amelyekben ezt irja (olvassa): „Azt, hogy a legveszélyesebb helyeken magyar kaévi május hó 23-án, szombaton. 13? tonák alkalmaztattak, feltétlenül kihagyni kérem". (Kiss Menyhért: Ezek tények!) Én tehát megállapítom a saját forradalmi felelősségemet azért, hogy én a pártvezéri figyelmeztetésnek engedelmeskedvén, ezt a térképet a Ház asztalára le nem tettem, úgyhogy ez a térkép ma is kezemben van s nem került a nyilvánosság elé. (Lendvaí István: ő is ismerte a pártfegyelmet! — Kenéz Béla: Nem egészen igy van! — Lendvai István; Az igazság nagyobb, mint a pártfegyelem! — Baross János: Ez mindig az ország kárára van! — Zaj. — Elnök csenget.) De tovább megyek: forradalmi felelősséget érzek a magam terhére a horvát-szlavonországí viszonyokat illetőleg is. A forradalom előtt ugyanis öt nappal Zágrábból Seiffert vezérkari ezredes, aki ott a magyar kormány bizalmi embere volt, négyoldalas levelet irt hozzám, amely kezemben van, s amelyben ő teljesen ismeretlenül a legkisebb részletekig felfedte előttem a horvátországi állapotokat. (Herrmann Miksa: Mikor volt ez!) Ez, 1918 ^október 26-án. tehát a forradalom előtt néhány nappal volt. Seiffert vezérkari ezredes felfedte előttem akkor a horvátországi állapotokat és arra kért, hogy ezt a levelet teljes szövegében mutassam be Tisza Istvánnak. (Hajós Kaimán: Tisza már 1917 júniusában megbukott! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! half elöl.) Nem akarom most a nemzetgyűlés idejét azzal rabolni — ez talán külpolitikailag is helytelen volna —, hogy ezt a levelet most teljes szövegében felolvassam (Helyeslés jobbfelöl}, de tény az, hogy a legkisebb részletekig bebizonyult, hogy ennek a vezérkari ezredesnek — aki azért lett Zágrábba küldve, hogy ott a magyarság védője legyen pótzászlóaljparancsnoki minőségben — minden egyes megállapítása pontos és hiteles volt. Mivel ő azt akarta, hogy levelét Tisza Istvánnak mutassam be, én akkor ezt pártvezéremnek átadtam, ö hazavitte lakására, másnap visszahozta és azt mondotta nekem: „Az egész rémlátás (Lendvaí István: Ó, igen, rémlátás!); én most voltam lent, személyesen jártam be ezeket a területeket, s ón igenis azt mondom, hogy a bánt fel kell cserélni — megmondotta, hogy miért —, azután a csendőrségen áthelyezéseket kell elrendelni és némelyik főispánt ki kell cserélni, egyébként azonban ez rémlátás". (Zaj.) Megállapítom saját forradalmi felelősségemet abban a tekintetben, hogy helytelen volt, hogy ebben megnyugodtam (Hajós Kálmán: Miért nem a ministerelnöknek mutatta be?),, mert ki tudja, hogy ha nem nyugodtam volna meg abban, hogy Tisza István nekem azt mondotta volna, hogy helyszíni tapasztalatai alapján mondhatja, hogy ez rémlátás, nem-e használhattam volna nemzetemnek azzal, ha Tisza István kijelentése dacára ezt a levelet a nyilvánosság elé tártam volna. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De megállapítom forradalmi felelősségemet abban a tekintetben is, hogy nem keveredtem bele a forradalomba. (Mozgás.) A forradalmi pártok részéről ugyanis az a kívánság merült fel, hogy mivel a régi képviselőházban katonai kérdésekkel a legtöbbet én foglalkoztam, vállaljam el a hadügyminíisteri tárcát. Én ezt, a limine, a leghatározottabban visszautasítottam, súlyosan meg voltam sértve, hogy hozzám ilyen módon közeledtek; de ma a lelkiismeretem furdal amiatt, hogy ennek a felhívásnak eleget nem tettem, mert ha amiak eleget tettem volna, akkor Linder Béla nem ülhe-