Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-412

A nemzetgyűlés 412. ülése 1925. évi nwjus hó 20-án, szerdán. 1Ô1 említett. Suives volt megemlíteni, hogy mast járt le a pályázat és az ajánlatok 13^—18 milliárd papir.kor.ona között mozognak. Erre az, a válaszom, hogy én az ajánlatokat nem láttam. Lehet, hogy tényleg 13 és 18 milliard kOz»i. vannak, de ez még nem jelenti azt, hogy mi az ajánlatokat tényleg igy el is fogjuk fogadni, mert nagyon könnyen lehetséges, hogyha azt látjuk, hogy túldrágák ahhoz képest, amit prelimináltunk, uj pályázatot fogunk kiírni, amelynél már kisebb összegről és kisebb munkáról lesz szó. Sándor Pál: Bocsánatot kérek, t. Nemzetgyűlés, ele kénytelen, vagyok a minister ur szavaira még egysœr reflektálni. A minister urat vagyok bátor figyelmeztetni arra, amit az előbb nem akartam elmondani. Általánosságban azt beszélik, hogy már tudják, ki kapja meg a rendeletit. Azt beszélik, hogy aki a hetedik helyen van és valamikor államtitkár volt, egyébként jeles ember, ő fogja a rendelést megkapni, akármilyen lesz is a pályázat. Ez már egymagában véve is igen nagy szépséghiba a pályázaton és azért mondom mieg ezt a t. minister urnák előzetesen (Zaj half elől. — Zsirkay János: Ez csak beszéd! Nálunk ilyesmi nein fordul elő), mert bátor voltam egyszer már ilyesmit a minister urnák előre bejelenteni, előre odaadtam neki a nevet és három hónappal később ugy történt, ahogy mondtam. (Zsirkay János: Az kivétel volt!) Vagyok bátor a minister urat figyelmeztetni arra, hogy amiként a dolgot beszélik, ez már el van intézve, bár a 13 milliárd 500 millió koronás legolcsóbb ajánlat van az első helyen, míg ez a másik csak a hetedik helyen. Tisztelt minister ur! Nagyon kérem az ország reputációja érdekében, méltóztassék végre ezeknek a dolgoknak véget vetni. (Kuna P. András: Meg kell mondani, kinek adják!) Elnök: A minister úr kivan szólani. Walko Lajos kereskedelemügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Én a nemzetgyűlés szives elnézését kérem, hogy még egyszer felszólalok. (Zsirkay János: Tessék!) Én ebben az esetben még azt sem tudtam, hogy pontosan melyik napon jár le ez a pályázat, én ma sem tudom, hogy hányan pályáztak, azt sem tudom, hogy kik pályáztak — ugy látom, a t. képviselő ur informálva van —, hozzám ez az egész ügy még egyáltalában nem került. (Sándor Pál; Azért figyelmeztettem a minister urat.) Biztosithatoni a t. Nemzetgyűlést, hogyha ez a dolog hozzám kerül döntésre — és épen azért, mert a képviselő ur figyelmeztetett, fenn is fogom magamnak tartani a döntést (Zsirkay János: Ne tessék elfelejteni a számot: 7! Makkhetes! — Derültség.), — én kizárólag a dolog érdeme alapján fogom a döntést meghozni. Nem tudom, hogy az illető, akit a képviselő ur szives volt említeni, tényleg pályázott-e és ha pályázott, milyen az ő pályázata; lehet, hogy az ő ajánlatát fogom én is megfelelőnek találni (Zsirkay János: Ravasz! — Derültség!), nem akarok moH erről nyilatkozni, mert most egyáltalában nem Ítélhetem meg a kérdést, de nem hiszem, hogy a Ház bármelyik tagja bármilyen esetet is tudna mondani, amely szerint azt lehetne mondani, hogy a kereskedelemügyi ministeriumban nálam megfordult ügyben én bármikor is részrehajlólag jártam volna el. (Sándor Pál: Én nem is mondtam azt!) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóatatik-e a kereskedelemügyi minister urnák Sándor Pál képviselő ur interpellációjára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem?

1 (Igen!) A nemzetgyűlés a választ tudomásul veszi. Következik Kiss Menyhért képviselő ur, interpellációja a pénzügyministei- úrhoz. Kérem a jegyző urat, méltóztassék az interpellációt felolvasni! Perlaki György jegyző (olvassa): ..Interpelláció a m. kir. pénzngyminister úrhoz. 1. Van-e tudomása a nyugdíjas magántisztviselők égbekiáltó nyomoráról, mely naprólnapra pusztítja az állami élet ez áldozatait? 2. Van-e tudomása azokról a rendkívüli károkról, amelyek az életbiztosítási kötvény tulajdonosait érik, kik jó pénzben befizetett dijaik után valorizálatlanul, nevetséges összegeket kapnak vissza? 3. Hajlandó-e azonnal rendeletileg iutézíkedni?" Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Kiss Menyhért: Igen tisztelt Nemzetgyűlés! Én egészen röviden, tel ágra mstilusban fogom elmondani ezt az interpellációmat; ezt annál inkább tehetem, mert hiszen interpellációm anyagát a minister ur egy megelőző interpellációmból már ismeri. Ha a minister ur figyelemmel kiséri ma Budapesten a tönkrement, elpusztult emberek névsorát, a Dunába ugrott és az, életet a maguk akaratából eldobott szerencsétlen exiszlenciák nevét és foglalkozását, akkor ezek között igen feltűnő, nagy arányszámban fog nyugdíjas magánalkaímazottakat találni. A nyugdíjas magánalkalmazottaknak több kategóriájuk van, közöttük vannak a pénzintézeti tisztviselők, aztán a felekezeti tanítók, kántorok, továbbá a nagy gyári vállalatok alkalmazottai stb. Ezek mind olyan hallatlan éhbért kapnak a vállalataik tói, a vállalatok olyan nyugdíjat adnak ezeknek, hogy valósággal rákényszerítik őket arra, hogy elpusztuljanak és valósággal megássák a sírjukat, valósággal lehetetlenné teszik, hogy életüket emberi módon folytathassák. A minister urnák érzéke van közélelmezésügyi minister korából a szegény emberek és a kisexisztenciák nyomora és szenvedései iránt s a minister ur az egvetlen ember a kormány tagjai közül, akinek szivéhez az ellenzék részéről is bizonyos szimpátiával és megértéssel tudunk szólani (Lendvai István: Már megint hétrét görnyedsz előtte! — Derültség. — Zsirkay János: A Házban szabad, csak a folyosón nem! — Derültség), mert a minister ur azokat a sérelmeket, amelyeket itt a Házban elmondunk, igyekszik orvosolni. Én tehát arra kérem az igen t. minister urat, méltóztassék még a törvényhozási intézkedés előtt rendeleti utón intézkedni a tekintetben, hogy a magánalkalmazottak nyugdíja valorizáltassék, ha nem is 60 vagy 90 százalék arányában, de legalább 20—25—30 százalékig, hogy némiképen tűrhető legyen életük s meg tudják magukat menteni és mindennapi kenyerüket, amelyért a „Miatyánk"-ban mindnyájan imádkozunk, meg tudják szerezni. Ez volna az egyik dolog, amine kérem a minister urat. A másik pedig az, amit szintén méltóztatik ismerni, hogy az életbiztosító társaságok üzelmének is méltóztassék véget vetni (Zsirkay János: Gazság, amit csinálnak!) Egészen biztos tudomásom van róla pl., hogy az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnak mérhetetlen nagy vagyona van és nagy vagyont kon-