Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXII. kötet • 1925. május 14. - 1925. június 03.

Ülésnapok - 1922-412

102 À nemzetgyűlés 412. ülése 1925, évi május hó 20-án, szerdán. zervált macának, mert viszonlbiztositusokat kötött, amiáltal a legjobb valutájú országokból roppant nagy összegekhez jutott (Zisirkay János: Aranykoronákban szedte be a biztosítási díjakat!) És olyan ötletesek is voltak ennek a biztosító intézetnek vezetői, hogy olyan kiváló pénzügyi szakembert, mint Teleszky János volt pénzügyminis ter ur, választottak meg elnöküknek, aki ugyan pénzügyi politikájában igen szerencsétlen, de karjait mint védőszárnyakat széttárja a biztosító intézet óriási palotája fölött és meg tudja akadályozni, hogy a pénzügyi kormányzat megfogja ezeket az összegeket és olyan rendelkezéssel kényszerítse ezeket a részvénytársaságokat arra, hogy az aranyban megfizetett és óriási összegeket kitevő életbiztosítási díjakat ne gyenge, rossz, nrajdnteni semmit érő magyar koronákkal fizessék vissza. Ez olyan erkölcstelenség, olyan hitvány dolog a kapitalizmus részéről, hogy a kormányzatnak fel kell lázadnia és mindent meg kell tenni ellene. Tudom, hogy a minister urnák is, mint becsületes, jó magyar embernek körülbelül hasonló véleményen kell leraiie. Arra kérem őt, hogy mielőtt törvényjavaslattal jönne ennek a két kérdésnek megoldása tekintetében a nemzetgyűlés elé, azelőtt már rendeleti utón igyekezzék ezeket az intézeteket és vállalatokat megrendszabályozni. Figyelmébe a.jánlom a minister urnák a sok százezer (Zsirkay János: Csupa kisember!) csupa kisember sorsát. Ha a minister ur huzza e megrendszabályozások kiadását, napról-napra nő az áldozatoknak és azoknak a szerencsétlen existentiáknak száma, akik ennek következtében az országban elpusztulnak. {Lendvai István: Nem mindenki ugorhat a Dunába, mert máskülönben megtelik az a nagy folyam!) Elnök: A minister ur kíván szólani. Bud János pénzíiigyminister: T. Nemzetgyűlés! Mind a két kérdésre jórészt már feleltem, araikor ezek interpelláció formájában egyszer, már, a Ház elé kerültek. Álláspontomat mind a két kérdésben kifejtettem és nincs okom arra, hogy azt megváltoztassam. Ami elsősorban a magántisztviselők problémáját illeti, tény, hogy ebben a tekintetben elég szomorú viszonyok vannak és ez a kérdés nincs ugy elintézve, amint az tulajdonképen helyes és méltányos volna. Ugyanakkor azonban ne méltóztassanak azt sem figyelmen kívül hagyni — és ezt aláhúzom és hangsúlyozom —, hogy nem szabad azután e tekintetben túlságosan nagy reményekkel és követelésekkel előállni, mert ezt a kérdést helyesen és okosan csak ugy lehet rendezni, ha az ember mindig a vállalatoknak, vagy pedig a nyugdijat nyújtó tényezőknek vagyoni erőviszonyait is figyelembe veszi (Kiss Menyhért: Van nekik elég!), mert a leghibásabb politika volna olyan rendezést keresztülvinni, amely létfeltételeikben támadná meg őket, mert igy odajutnának, hogy a biztosítók semmiféle járandóságukat nem kaphatnák meg. (Kiss Menyhért: A vezérigazgatók milliárdokat kapjmk!) Ne dobálózzunk most a számokkal, ezt most ki kell kapcsolni és tárgyilagosan kell kezelni a kérdést. Egyik oldalon áll ezeknek az egyéneknek méltányos követelése, a másik oldalon pedig figyelembe kell venni a vállalat erőviszonyait: ebből a két tényezőből alakul ki a megoldás. Én ezeket a szempontokat követem és a valorizációs törvényjavaslat keretén belül kivánom ezt a kérdést rendezni. Remélem, hogy ez mihamarabb megtörténik; nem tőlem, hanem a nemzetgyűlés munkájának beosztásától fog függeni, vájjon lehet-e ezt a kérdést rövid időn belül tárgyalni, mert lm letárgyalhatjuk a nyári szünet előtt (Felkiáltások bal felől: Megszavazzuk!), akkor olyan megoldási alap létesül, amely az összes érdekek figyelembeA^ételével a kérdést kellő harmóniában oldja megÁttérek a másik kérdésre, a biztosítási kérdésre. Én nagyon sajnálom, egy ilyen kérdésbe, amely tisztán tárgyilagos elbírálást igényel, személyi momentumokat zavarnak bele. Azzal, hogy akár rólam, akár másról, kinek mi a véleménye, nem sokat törődöm. De ne méltóztassék azt hinni, hogy a közéletben kiváló szerepet játszó egyénekről lehetséges legyen egy kérdés objektiv el bírálásánál igy beszélni, amint méltóztatott beszélni egyik volt pénzügymin islerről. Lehet, hogy a képviselő uríiak más a kritikája, más a felfogása, de én csak azt akarom ezzel mondani: ne méltóztassék abban a hiede-j leimben élni, hogy ezen az alapon a kérdést valamennyivel is előbbre lehet vinni. A magam részéről csak annyiból tiltakozom ellene, hogy elsősorban is nem adtam példát arra, hogy bárki befolyásolhatna engem intézkedéseimben. Méltóztassék elhinni, az Első Magyar Általános Biztosítóról is mondhatom, hogy egyetlen egy üggyel sem jött hozzám, egyetlen egy ügyben sem kért tőlem semmit, tehát nem helyes kifelé így beszélni egy olyan intézményről, amelyre a mi gazdasági életünk mégis kell, hogy számítson és amely mindig elég fontos tényező volt gazdasági életünkben. Ezt kénytelen voltam megjegyezni, hogy maradjunk meg a tárgyilagosság keretében (Zsirkay János; Majd ha valorizálni akarják a biztosítási összegeket, akkor fog jönni Teleszky!) Ép ugy jönnek mások is, az urak is jönnek, stb. Nem lehet ilyen szempontból a kérdéseket tárgyalni. Ez egy tárgyilagos kérdés, ezt csak tárgyilagos alapon lehet és kell elbírálni. Ami a kérdés lényegét és érdemét illeti, teljesen téves a képviselő ur álláspontja. HiI szén kétségtelenül mindenki tudja, hogy mi történt az életbiztosítások terén. Méltóztatott megint egy vállalatot előhozni, mint amely rendkívül nagy vagyonokat gyűjtött és harácsolt össze, mert körülbelül ez jött ki a képviselő ur beszédéből. Ezt csak akkor lehet mondani, ha az ember nincs tisztában az egész kérdéssel. Nem kivánok most az uraikkal e tekintetben vitába bocsátkozni, de annyit megengedek magamnak, hogy ezeket a kérdéseket jobban ismerem. Méltóztatott mondani, hogy nagy palotái vannak stb. Igenis ennek a biztosítónak tényleg vannak palotái, de ne méltóztassék elfelejteni, hogy ezek a paloták hogyan gyűltek öszsze: évtizedek munkájából nem pedig a mai konjunktúra kihasználásával jöttek létre ezek a paloták. Másrészt teljesen téves az az álláspont, mintha a biztositóknak a mai viszonyok között más alapon, nem tudom, valami konjunkturális jövedelmekhez lehetett volna hozzájutniuk. A biztositásnál voltak előirt szabályok és előirt feltótelek, amelyek szerint záloglevelekbe stb. kellett ezeket a dijakat elhelyezni. Mivel pedig igy kellett elhelyezni, természetes, hogy csak akkor lehet az egyik oldalról valami követelést támasztani, ha a másik oldalról is meg tudom oldani azokat a problémákat. Kifelé is — ebben is téved a képviselő ur — a viszontbiztosítások, sajnos, magyar koronában történtek, nem pedig valutákban. Én csak felvetettem ezeket a kérdéseket annak igazolására, hogy nem lehet ezeket egyoldalú szempontból és egyoldalú nézőszögből megítélni. Ezek rendkívül nehéz kérdések és