Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-390

% nemzetgyűlés 390. ülése 1925. é rülirva nagyon szépen kifejezett, hogy itt ebben , a parlamentben az ellenzéknek nem érdemes j beszélnie, s ha beszél, hiába beszél. (Nagy zaj.) \ Nagy Emil, Sándor Pál és a többi t. ellen- ! zéki képviselőtársam, akik itt bent vannak, I ugyanezt mondják. Ez szintén hallgatólagos | passzivitás. Ajánlom a t. többségnek és kor- j mánynak, hogy ezt szívlelje meg. mert komoly I következménye is lehet. (Kiss Menyhért: Be- j balzsamozzák magukat!) I Méltóztassék megengedni, hogy pár szóval kitérjek arra a kérdésre, miért leniem én ki a passzivitásból. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy az ellenzék egy része bizonyos incidens után kivonult a parlamentből, és elhatározta, hogy azzal tüntet a kormány és a többségének különös rnagartartása ellen, hogy távol marad a parlamenttől 25 napra. Én, mint a M gy ír­országi Munkáspárt képviselője, csatlakoz am ehhez az állásponthoz, mert az volt az érzésem J és az a meggyőződésem ma is, hog\^ alkot- ! mánysértés történt, és hogy helytelenül járt el j a t. többség s a t. elnök ur. (Zaj és ellentmon- \ dások a jobboldalon.) Amikor a 25 nap lejáró­ban volt, akkor a passzív ellenzék egy része fel­vetette azt a kérdést, hogy maradjunk to- j vábbra is passzivitásban, mivel a kormány vá • | lasztójogi javaslata nem fedi az ellenzék állás- ! pontját. A magam részéről kijelentettem a kö- I vetkezőket: én hajlandó vagyok passzivitás­ban maradni, hajlandó vagyok a mandátumo­mat is letenni, de csak abban az esetben, ha az ellenzék addig marad küzdelemben é.s addig marad künn, ameddig a falu részére, a föld­munkásság részére is meg nem nyílik a titkos­ság. Ezt én a magam, részéről mint a to­vábbi passzivitás sine qua non-jáí állitottam j fel. (Helyeslés jobbfelől.) A demokratikus szö- j vétség jelen volt képviselőtagjai akkor szintén helyeselték álláspontomat. Miután azonban ké- j sőbb láttam, hogy nem akarták megadni azt j az Írásbeli garanciát, amit pedig helyes sítek. ! mert ez kellemetlen volt, a bizalmatlanság je- j lének vették, én kötelességemnek éreztem a magam részéről a konzekvenciákat levonni és nem menni tovább passzivitásban. Hangsúlyozom, ez nem egyedül az én ál- ! láspontom volt; ezt a demokratikus szövetség jelenvolt képviselői is helyeselték és magukévá tették, tehát az Írásbeli garancia követelése és kívánsága nemcsak az én álláspontom voltl (Rassay Károly: Ugy látszik, nem volt meg a bizalom egymás iránt.) Azután az a szokatlan dolog történt, hogy ugy látszik, elkeseredtek; az én t. fegyvertár­saim és képviselőtársaim elkezdtek gyanúsí­tani és rágalmazni (Rassay Károly: Egyszerre ál-ellenzéki lettél!); a szociáldemokrata párt orgánuma, a „Népszava" azt mondta, hogy ál­munkáspárti vagyok, hogy a kormány prote­zsáltja vagyok, Rupert képviselőtársam pedig egyszerűen a kormány kedvencének nevezett el. (Zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk! a balolda­lon.) Én ezúttal csak arra szorítkozom, hogy le­szögezem, hogy a kormány a Magyarországi Munkáspárttal szemben ép olyan rideg és ép olyan kíméletlen, mint azelőtt volt. A Magyar- I országi Munkáspárt fiókjait, szervezeteit, min- ] denfelé betiltották Magyarországon, lévén ez j egy alkotmányos ország; a Magyarországi j Munkáspárt hivatalos lapját, a „Rög"-öt egy­szerűen főbekólintotta Rakovszky belügymi- j ni'ster ur, a mmistertani.es együttes ülési hatá­rozatából kifolyólag. (Zaj.) A Magyarországi I Munkáspárt kiinduló pontját, a tótkomlósi I Munkás-Otthont, amelyet a tótkomlósi föld- ' n március hó 12-én, csütörtökön. 63 munkások a saját erejükből emeltek és ott gyö­nyörű könyvtárt állították be, a magyar kor­mány már nyolcadik hónapja bezárva tartja, büszkeségére a magyar kultúrának és a ma­gyar közszabadságoknak. (Kiss Menyhért: Ugyanakkor az OMGÉ-t is bezárták! Meskó Zoltán: Ki mondta? Kiss Menyhért: Természe­tesen a viszonosság elvénél fogva!) A Magyarországi Munkáspárt egyetlenegy népgyűlést sem tarthat; Huszár t. képviselő­társam is igazolhatja ezt, hiszen Sárbogárdon is akartunk gyűlést tartani és Csontos képvi­selőtársam is igazolhatja, mert Karcagon is akartunk gyűlést tartani. (Rassay Károly: Ez volt a hiba! — Csontos Imre: Nagyon jól te­szed, hogy belehozod, majd megmagyarázom mingyári — Rassay Károly: Dehogy magya­rázza! Miért nem engedélyezik a gyűlést? — Csontos ímre: Nem is igaz, hogy valaki betil­totta volna! — Zaj.) Hiszen én nem is Csontos képviselő úrral akarok vitatkozni; leszűrtem itt a t. kormány képviselőinek jelenlétében azt a tapasztalatot, hogy a magyar kormány — fáj­dalom — ugy értelmezi a közszabadságokat, hogy egyszerűen lábbal tiporja a legelemibb közszabaclságokat és polgári jogokat. Ezek után mindenféle váddal illethetnek engem és pártomat bármely oldalról, csak azzal az egy váddal nem illethetnek, hogy a kormány ked­vencei vagyunk, vagy hogy némi közünk volna a magyar kormányhoz. {Zaj jobbfelöl.) Méltóztassék megengedni, hogy rátérjek arra a kérdésre, ami ma a legnagyobb magyar betegség. A t. többség itt nyugodtan ül és Er­délyi t. képviselőtársam egész kedélyesen vic­celődik, de nem méltóztatik észrevenni, hogy valami nincs renélben itt bent a parlamentben és a parlamenten kivül. (Erdélyi Aladár: Eb­ben igaza van! — Csontos Imre: Sok minél en nincs rendben! — Derültség és zaj a jobbolda­lon.) Nem lehet tréfásan elintézni ezt a kér­dést; ebben az országban a legvadabb testvér­harc dúl. (Erdélyi Aladár: Ez is igaz! — Csontos Imre: Van igazságod! — Ugy van! bal felől.) Ez a tény, t. képviselőtársam; test­vérharc dúl, amely megnyilvánul itt a parla­mentben és a parlamenten kivül. (Huszár Dezső: Kik kezdték és kik hirdetik?) T. képvi­selőtársam, erre akarok rátérni. Nekünk — és különösen nekem — nem az a kötelességünk, hogy firtaíssuk, ki kezdte, és ki az oka ennek. hiszen; ha ezt kutatnók, csak parázs veszekedés származnék belőle, de ebből a köznek semmi haszna sem volna. Az a kötelessége a t. többségnek, a t. kor­mánynak és nekünk is, hogy arról gondoskod­junk, miként lehet ezt az áldatlan állapotot, ezt. a végzetes testvér harcot megszüntetni. Nem lehet könnyed nemtörődömséggel szemet hunyni a kérdés felett, nem lehet mindent Bethlen Istvánra hagyni, hogy majd elintézi a in misterein ök ur, mert hiszen ő okos ember, ügyes ember, magyar ember. Láthatja a t. többség, hogy a t. ministerelnök ur hova vitte az egész többséget, az egész parlamentet. Oda­vitte, hogy mintha csak egy közönséges népgyű­lésen a t. kormány által lenézett szociáldemok­raták a hordóról beszéltek volna, a minister­elnök ur ilyen hangot használt az ellenzéki pártok többségével, a szoeiáklemokrata párt­tal, a Kossuth párttal és a demokrata párttal szemben. így magyar ministerelnöknek, aki­nek a pártokon felül kellene állania, nem szam­bád beszélnie anélkül, hogy ne veszélyeztetné ebben az országban a közbékét és a köznyugal­NAPLŐ XXXI. 10

Next

/
Thumbnails
Contents