Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXI. kötet • 1925. március 10. - 1925. május 13.

Ülésnapok - 1922-408

436 A nemzetgyűlés iö8. ülése 1925. évi május hó 13-án, szerdán. Ép igy megértem azt a mindinkább reakciós törekvést, hogy elfogadták az Ernszt-féle javaslatot, amely állítólag Huszár Károly képviselőtársam, javaslatát van hivatva pótolni. Amint azonban hallottam, Huszár Károly a közös szerzőséget nem vállalja. Vázsonyi Vilmos beterjesztette a kisebbségek érdekeinek védelmére — amely állítólag ennek a törvényjavaslatnak is az alapgondolata volna — a külföldi államok által is elfogadott példát, mintát: a dán rendszert. Ezzel szemben az Ernszt Sándor képviselőtársam által beterjesztett javaslat — én az intenciókat nem vizsgálom, azokat, arról az oldalról, amint majd később rátérek erre, nincs okom kétségbe vonni — olyan javaslat, amelynek a következménye kettős. Az egyik következménye lesz az, hogy az a többség — amelyről Ernszt Sándor képviselőtársam is meg van győződve, hogy veszélyt rejt magában,: pártdiktaturát teremthet — emellett a választási rendszer mellett nagy többségben jön be s még azonfelül, hogy bejött, még külön jutalmat, prémiumot is fog kapni azért, mert bizonyos számú képviselőt a nemzetgyűlésbe beszállított. Ezzel szemben, ami ebből az arányból az ellenzéknek jutna, a kisebbség érdekeit nem képviselheti, mert ez csupán egy halvány tört lesz. A másik dolog, ami e javaslat folytán bekövetkezik, az—

s Ernszt Sándor képviselőtársam javaslatát azért is vette a kormány ko

r m olyan —, mert annak — én nem tudom, hogy általa ismeït, de a kormány által feltétlenül felismert — rejtett célzata is volt. Ez a javasin i kényszeríti a pártokat, hogy külön menjenek és mindenütt leszavaztassák^ a maguk választóit még a siker reménye nélkül is, mert hiszen ezen szavazásnak és ezen választói többletnek bizonyos jutalma fog előállani, ez a rendszer megakadályozza azt, hogy a kormánnyal szembenálló demokratikus front a választásokat együttesen, közös erővel küzdje meg, és egyik párt áldozatot hozzon a másik javára akkor, ha feltétlenül meg van győződve arról, hogy valamely kerületben külön sikereket elérni nem tud. Nem_ tudok más szót használni, de ennek a választójogi javaslatnak legbornírtabb szakasza a kötelező nyiltszavazásos rendszer, amelyet ujabb deres-törvénynek tekintek, amikor a polgárok, a falu népe, a cselédek elvonultatnak a hatóság Ítélőszéke előtt és anyagi hátrányokkal kényszeríttetnek arra, hogy megjelenjenek és meggyőződésük ellenére leszavazzanak, mert ha ezt nem cselekszik, abban az esetben velük szemben egy más siilyos hátrány is jelentkezik: foglalkozásuk és exisztenciájuk lesz veszedelemben. Nem helyeslem a javaslat azon intézkedéseit sem, melyek a nők választójogát szűkítik. Én ebben a tekintetben a régi helyzet visszaállitását óhajtom, mert nem tapasztaltam azt, hogy a nők választójogának gyakorlása politikai vagy nemzeti szempontokból súlyosabb hátrányokat eredményezett volna. Sőt ellenkezőleg. Viszont nevetségesek az olyan rendelkezések, amelyek a választójog gyakorlását a meddőség kérdésével hozzák kapcsolatba, mint amilyen rendelkezések ebben a választójogi törvényjavaslatban is benfoglaltatnak. Ha a ministerelnök ur megállapítását komolyan vesszük, akkor megértük azt a sok rabulisztikát, amely a törvényjavaslat indokolásában megnyilvánul. Hogy csak egyet mondjak, a törvényjavaslat indokolása megállapítja, hogy mi talán még a titkos szavazásra érettek nem Vagyunk, a bizottsági javaslatban pedig a következőket olvassuk: „kivált nálunk, ahol az állami ügyek iránti érdeklődés intenzivebb, mint sok más államában az alkotmányos életnek". Szóval itt beismerjük, hogy nálunk a közügyek iránti érdeklődés intenzív, mégis Európában ezt az egyetlenegy népet Ítéljük arïa, hogy itt a titkos szavazás rendszerét be nem hozzuk. Azt mondja a ministerelnök ür, hogy szabadkezet ad a többségi párt tagjainak a titkosság kérdésének megvalósitása tekintetében. Magam részéről ezt a taktikát a parlamentarizmus szempontjából a legteljesebb mértékben kifogásolom. Ennek a választójogi kérdésnek sarkpontja a titkosság kérdése. Ma nem a jogkiterjesztésen, hanem a titkosság kérdésén dől el az, hogy egy demokratikus irány veszi-e kezdetét az országban', avagy pedig egy reakciós irány áll-e elő. Ily körülmények között annak, aki az állam hajóját vezeti, aki a többségi párt meg-bizásából kormányoz, ezt a legfőbb kérdést nem lehet nyílt kérdésnek hagyni és a párt tagjainak tetszésére bizni. Ez olyan kérdés, amelyért egy felelős kormánynak a felelősséget feltétlenül vállalnia kell. Furcsa játék is az, hogy a ministerelinök urnák minden szava, minden tette, minden beszéde a titkosság ellen van és akkor nyilt kérdésnek hagyja ezt s azokra hárítja át a felelősséget az utókor, a nemzet, a nép előtt, akik tulaj donképen az ő kormányzatának nem tettleges tényezői, hanem az ő kormányzatának csak támogatói. Furcsa érv az is, amelyet itt, mióta összeültünk folytonoisan hallok, hogy (demokrácia és titkos választójog tulajdonképen azért sem kivánatos, mert a parlament nívóját lesüllyeszti. Sohasem vétettem ebben a nemzetgyűlésben a parlamenti illem ellen (Baross János: Ugy van! Ez igaz!), folytonosan itt vagyok a tanácskozásokon, egyet figyeltem meg: annak, hogy ha itt durva hang van, annak az az oka, mert ebben a nemzetgyűlésben a pártok egy része nem tételezi fel a másik pártról azt. amit feltétlenül fel kellene tételeznie t. L, Hogy azokban a nagy, alapvető szempontokban, mint amilyen a hazafiság, a szeretet érzése, a meggyőződés követése, a tisztesség kérdése, épen olyan tárgyilagos alapon áll — ha esetleg progresszív irányt és progresszív gondolatokat képvisel is —, mint azok, akik a konzervativizmus szolgálatában állanak. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) A vágásoknak, a sértéseknek mindig az volt a rugója, hogy elfelejtettük megadni a szembenállóknak azt a tisztességet, amit feltétlenül meg kellett volna adni. (Baross János: Ugy van!) Kérdem kik állanak a ministerelnök ur háta megett ebben a nagy harcban? Egyfelől ott áll, — mélyen sajnálom —, a magyar középosztály, amelynek nem ez volna a feladata, (Baross János: Annak már befellegzett! Azt már beszanálták!) sajnos, a mai középosztály előtt nem áll kiáltó, intő példaként a 48-as idők középosztálya, amely feliismerte az evolúciós igazságokat, és maga állt élére ezen igazságok megvalósításának, és ezzel meg is mentette saját létét. Sajnos, ott áll a ministerelnök ur háta mögött a tisztviselői kar szolgálati pragmatika nélkül és B-listás rendszerrel, hogy teljtsitse a rá oktrojált kötelességeket. Ott állanak háta mögött azok a törvényhatóságok, amelyek fenmaradásukat is a ministerelnök urnák és a belügyminister ur mulasztásának köszönhetik, s